A muzulmánok számára engedélyezett élelmiszer forgalmazása gyorsan növekvő üzletággá válik Európában - egyre több áruházlánc terjeszkedik
Frits van Dijk, a legnagyobb élelmiszeripari világcég alelnöke a Hágában megrendezett Halal Világfórum alkalmából nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek, és elmondta, hogy számításai szerint a következő évtizedben ez az üzletág 20-25 százalékos növekedésre számíthat.
A számok imponálóak. Az európai halal élelmiszerek éves forgalmát jelenleg 66 milliárd dollárra becsülik - ebbe egyaránt beleszámít a hús, a friss és a csomagolt élelmiszer -, a világpiaci forgalom pedig ennek csaknem tízszerese, mintegy 634 milliárd dollár.
"Látnunk kell, hogy ezek a termékek ma már nem csak a szakboltokban kaphatók, hanem a nagy üzletláncokba is bekerülnek" - mondta van Dijk, utalva arra, hogy a brit Tesco és a francia Carrefour szupermarketek is forgalmaznak már halal termékeket.
Az iparág a muzulmánok abbeli meggyőződésére épül, hogy olyan élelmet kell fogyasztaniuk és olyan cikkeket vásárolniuk, amelyek minősítése "halalan tojiban", ami annyit jelent, hogy megengedett és egészséges. Európában jelenleg tejpor, konyhai ízesítők és mártások szerepelnek a legnépszerűbb halal termékek listáján, a Nestlé pedig nemrég egy sor húsalapú és fagyasztott áru forgalmazását kezdte meg Franciaországban.
A Nestlé vezető helyet foglal el a világon a halal termékek terén. 2008-ban több mint 5,3 milliárd svájci frankos forgalmat bonyolított le, ami teljes évi bevételének mintegy 5 százalékára rúgott. Főleg Malajziában, Indonéziában, Törökországban és közel-keleti országokban értékesíti a kategóriába tartozó áruit, Európában pedig Franciaország, Nagy-Britannia és Németország tartozik a legnagyobb halalpiacai közé.
"Egy napon a Föld népességének 20 százaléka muzulmán lesz, és nekik is megvannak az elvárásaik és a szükségleteik - jelentette ki van Dijk. - Ha biztosak akarnak lenni abban, hogy amit esznek és isznak, megfelel kívánságaiknak, akkor egy olyan cégnek, mint amilyen a miénk, külön erőfeszítést kell tennie ennek érdekében".
A Nestlé világszerte működő 456 gyára közül ma mintegy 85 gyárt halalszabatos termékeket. Az alelnök mindazonáltal megjegyezte, hogy a halal előírásokat eltérően értelmezik a világ különböző részein, ami problémát jelent az iparág számára.
A muzulmán jogtudósok nem mindig értenek egyet abban, hogy mi halal. Az iszlám tiltja a disznóhús fogyasztását, és előírja, miként kell levágni az állatokat, de például vita van arról, hogy elfogadható-e az alkoholmentes sör, a kollagén vagy az ecet. Az Iszlám Országok Szervezete (OIC) most azon munkálkodik, hogy kidolgozza a halal egységes előírásait, amelyek mind az 57 tagállamban egyformák lennének - már ha sikerülne túllépni a politikai és értelmezési problémákon.
Jobban keresik a rövidebb szemű, olcsóbb rizst
Édes meglepetés: a Cadbury beadta a derekát
Nem mindig káros az E
FAO: 15 havi csúcson az élelmiszerárak
Pizzára cseréli a szemfestéket a Nestlé
MTI
Címlapon
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.
Még több Fogyasztó
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Nem csak SMS-ezni, de fényképzeni is szeretünk mobillal
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- KSH: Foglalkoztatottság
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
spanyolcsizma
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Critical Mass a tőzsdéken
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- A szurkolók mellett az adóhatóság is készül az Eb-re
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- A mohácsi beruházással a régió vezető etanol-termelőjévé válunk
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Megtáltosodott az OTP
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Nabucco és Déli Áramlat: rövidülnek a megaprojektek




