2p
10 milliárd forintért öt mélygarázs épül.

Öt mélygarázst építtet a budai Vár oldalába a kormány. Egy 173 férőhelyes, föld alatti parkolót a nyugati részen, a Vérmező fölötti Lovas út mellett 2,5 milliárdért. Azon a helyen építenének a garázst, ahol nyolcvan évvel ezelőtt, 1936-ban megcsúszott a föld - írja az Index.hu.

Támfal a Logodi utcában. Forrás: Google Street View

A portál cikke szerint a környék lakói megdöbbentek, amikor kiderült, hogy a Vár kormányzati átalakítása keretében a házaik fölé építik az egyik új mélygarázst. A Lovas út egykor megcsúszott környéke ma is kiábrándító képet mutat. A Logodi utcáról jelenleg is láthatóak az évtizedekkel ezelőtti földcsuszamlás idején épített támfalak, több ház most is a régi fagerendákra támaszkodik.

Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere a tiltakozóknak írt leveléből kiderült, még nincsenek meg az építkezés elkezdéséhez szükséges részletes statikai vizsgálatok, azokat csak a kivitelezési tervek kidolgozásakor készítik el.

Ki fogja használni? Persze az MNB

A Lovas úti mélygarázsról nem lehet sokat tudni. A Miniszterelnökség korábban az Index kérdésére, hogy miért van szükség a leendő kormányzati épületektől viszonylag távoli parkolóra is, azt közölte: „A mélygarázsok nemcsak a Várban működő hivatalok kiszolgálására épülnek. Azokat használhatják majd a Várban élők éppúgy, mint az oda látogató turisták."

De nagyon úgy tűnik, az MNB Pallas Athéné Geopolitikai Alapítványa is jelentősen leköti majd a parkoló kapacitását - írja az Index.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Csak erre vártak az eladók: berobbantotta a kínálatot az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 23. 07:57
Országosan húsz százalékkal több lakóingatlan-hirdetést adtak fel szeptember első három hetében.
Ingatlan Münchenben is bemutatkozik a debreceni BMW-gyár
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 22. 07:28
Átfogó gazdasági vízióval érkezik Magyarország a világ egyik legnagyobb ingatlanos kiállítására.
Ingatlan Felsővezetők, vállalkozók repülnek rá az Otthon Startra
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 19. 06:33
Megmozgatja a társadalmat a kormány kedvezményes hitelprogramjra, de nem éppen a pályakezdő fiatalok terveznek leginkább az Otthon Starttal a GKI friss kutatása szerint.
Ingatlan Nem áll az alku: erre is rányomja a bélyeget az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 18. 15:44
Szűkülhet az alku mértéke a következő hónapokban.
Ingatlan Több mint 21 százalékkal nőttek a budapesti lakásárak egy év alatt
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 15. 10:16
Egyre több fővárosi kerületben válik megszokottá a 1,5 millió forintos négyzetméterár, ami az Otthon Start felső korlátja. 
Ingatlan Budapesten tarol az Otthon Start, Borsodban kevésbé
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 15. 09:01
A Google Trends alapján a fővárosban a legnagyobb az érdeklődés az új lakáshitel iránt, és az is kiderült, melyik megyékben kerestek rá a legkevesebben.
Ingatlan Otthon Start: a szakértők se tudják, mi történik?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 4. 11:24
Normalizálódik a piac vagy éppenséggel még jobban elszállhatnak az árak? A szakértők sem értenek egyet – az árak mindenesetre kilőttek.
Ingatlan Százezrek telefonálnak az ingatlanhirdetések láttán
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 09:36
Utoljára 2021 tavaszán telefonáltak annyian eladó ingatlanok után érdeklődve, mint augusztusban. Több az új hirdetés, mégis kevesebb eladó lakás maradt a hónap végére: a kereslet felszívta a kínálatbővülést.
Ingatlan Nem minden bank fogja ugyanazt kínálni az Otthon Startban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 29. 10:28
Hétfőn indul a program, de nem mindenhol pontosan ugyanúgy.
Ingatlan Máris 3-5 százalékot drágultak a lakások az Otthon Start bejelentése óta
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 28. 08:05
A kereslet miatt emelkednek az árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG