2p

Amerikai idő szerint éjfélkor hivatalosan is megkezdődött az amerikai szövetségi kormány leállása – írja a BBC.

Éjfelet ütött az óra Washington DC-ben, amivel hivatalosan is megkezdődött az amerikai szövetségi kormány leállása - írja a BBC.

Ez a helyzet várhatóan több százezer dolgozót hagy fizetés nélküli szabadságon, emellett számos kormányzati programot és szolgáltatást állít le.

Nem sikerült megszavazni az amerikai költségvetést, megbénult a Fehér Ház
Nem sikerült megszavazni az amerikai költségvetést, megbénult a Fehér Ház
Fotó: Depositphotos

A leállás néhány órával azután következett be, hogy a republikánus többségű Szenátus nem tudta elfogadni a kormányzati költségvetési törvényt.

Ez az első kormányzati leállás 2018 óta, aminek következtében a nem létfontosságú dolgozók fizetés nélküli szabadságra kerülnek.

Szintén a BBC ír arról, hogy Donald Trump első elnöki ciklusa alatt három ilyen eset is előfordult. Ezek között szerepelt az amerikai történelem leghosszabb leállása, amely 35 napig tartott.

Trump nem először szembesül ilyen helyzettel, első elnöki ciklusa alatt három leállás is volt
Trump nem először szembesül ilyen helyzettel, első elnöki ciklusa alatt három leállás is volt
Fotó: MTI/AP/Richard Drew

Trump előtt Bill Clinton tartotta a rekordot: 1995-ben, első ciklusának végén, egy 21 napos leállás következett be. A republikánusok ugyanis félidőben megszerezték az irányítást mind a Képviselőházban, mind a Szenátusban, és olyan költségvetést akartak elfogadni, ami többek között korlátozta volna a Medicare-kiadásokat.

Hasonlóképpen, Barack Obama 2013-ban egy 16 napos kormányzati leállással szembesült az általa javasolt egészségügyi törvénycsomag miatt.

Ronald Reagan republikánus elnök idején volt a legtöbb leállás: az 1980-as években két ciklusa alatt összesen nyolc. Ezek azonban viszonylag rövidek voltak – a leghosszabb finanszírozási hiány mindössze három napig tartott.

Arról, hogy mi vezetett a mostani helyzethez, korábbi cikkünkben írtunk.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG