2p
Szépen halmozza a pozíciókat a nő, akinek köze van Matolcsy válásához.

A Népszabadság szerint legalább négy helyről kap közpénzt a Matolcsy György jegybankelnökhöz "közel álló nőismerős", Vajda Zita, akinek az MNB válasza szerint köze van Matolcsy válásához. A Népszabadság a Pallas Athéné jegybanki alapítványokat kérdezte.

  • Igazgatóhelyettes a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítványnál (Pageo),
  • Kuratóriumi tag a Pallas Athéné Domus Innovationis (PADI) alapítványnál,
  • mint már ismert, a PADI által létrehozott  Vízház Zrt.-ben igazgatósági tag,
  • a Pageo Kutatóintézetben pedig kutatóként is számon tartják.

Vajda Zita május óta áll az alapítványok alkalmazásában, amikor otthagyta a Magyar Nemzeti Bankot, ahol szakmai titkárként dolgozott bruttó havi 1,73 millió forintért (ami jóval több, mint sok magasabb beosztásban lévő dolgozó bére). Innen egyből az alapítványokhoz került.

Na de mennyit is kap az új pozíciókban?

  • Igazgatóhelyettesi poszt: havi bruttó 600 ezer forint
  • kutatóként: havi bruttó 600 ezer forint
  • kuratóriumi tagság: 555 ezer forintra saccolja a Nol (eltérhet)
  • Vízház Zrt.: nem közölték

Ha valamennyi helyről felveszi a fizetését, akkor már jobban keres, mint az MNB-s időkben. Az ashtanga jógát bizonyára magas szinten művelő Vajda egyébként Indiát választotta kutatási területének. A Népszabadság megjegyzi, hogy egy elismert, évtizedek óta kutató egyetemi tanár legjobb esetben is bruttó havi 380 ezer forintot visz haza, a tanársegédek és PhD-hallgatók pedig nettó 140 körül keresnek a nem kevés munkáért cserébe.

Vajda nevét a területet ismerő források nem tudták hova tenni a lap kérdésére, és mindössze egy tanulmányt sikerült felkutatni egyelőre.

Jut az egész családnak

Vajda Zita rokonsága sem panaszkodhat, bőkezű volt a rendszer: az édesanyja cége mindegyik alapítvánnyal leszerződött könyveléshez, testvére pedig trafikban utazik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG