Amerikai űrhajósok várhatóan a 2030-as évek közepéig eljutnak a Marsra - mondta Barack Obama elnök csütörtökön a floridai Kennedy Űrközpontban
Hirdetés
Obama azt is közölte: az amerikai Űrkutatási Hivatal programja keretében várakozása szerint asztronautákat lehet majd küldeni egy kisbolygóra is."Nagy áttöréseket szeretnénk" - jelentette ki az űrközpont dolgozói előtt, és hangsúlyozta: "nálam senki nincs jobban elkötelezve az emberes űrrepülés, a világűr ember általi felfedezése iránt".
Obama a bejelentéssel részben hárítani akarta azokat a bírálatokat, amelyek kormányát érték a Holdra való visszatérés programja, a Constellation törlése miatt. A héten több neves amerikai űrhajós, köztük Neil Armstrong és Eugene Cernan - az első és eddig az utolsó ember, aki a Holdra lépett - levélben nyíltan kritizálta a döntést. A program már több mint 10 milliárd dollárjába került az országnak. Armstrong azzal érvelt, hogy az Egyesült Államok elveszíti vezető szerepét az űrkutatásban.
Barack Obama csütörtökön Floridában azonban elavultnak nevezte a Hold-programot, közölte, hogy a költségvetés túllépte a tervezett keretet, és a végrehajtás is késésben volt. "Hogy őszinte legyek, ott már jártunk (...), a világűrben még sok felfedeznivaló van" - mondta. Kijelentette ugyanakkor, hogy abszolút mértékben elkötelezett a NASA küldetése és jövője mellett.
Obama jövőképe szerint az Egyesült Államoknak 2025-re olyan űrhajója lesz, amellyel hosszabb űrutazásokat lehet tenni, először utazhat az ember a Holdnál messzebbre. Úgy fogalmazott, az űrprogram nem fényűzés, hanem szükségszerűség az országnak.
Az Obama-kormány elképzelése szerint a Nemzetközi Űrállomásra való utazást magáncégekre támaszkodva lehet majd megoldani, a kormány csaknem 6 milliárd dollárral fogja támogatni ehhez a rakéták és űrhajók megépítését.
A Constellation programban kifejlesztett űrkapszula, az Orion - amely a Holdra szállította volna az űrhajósokat - a tervek szerint a Nemzetközi Űrállomáson fog szolgálni vészjárműként, amelyben a személyzet szükség esetén visszatérhet a Földre.
Eugene Cernan a Fox News hírtelevízióban rövidlátónak nevezte az Obama által vázolt programot, amelynek szerinte nincsenek kidolgozott részletei. "Harmadosztályú nemzet leszünk, Kína és Oroszország fog az élre törni" - mondta.
Rendkívüli fotók a Mars holdjáról
Obama kihagyná a Holdat
Nem a Holdon talált víz az év felfedezése
MTI
Hirdetés
Címlapon
Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
2012. május 23., 06:20
Katona Zsolt a tőzsdei kereskedési rendszer zökkenőmentes cseréje mellett egyik legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy a gazdasági-politikai döntéshozókkal az eddigieknél szorosabb együttműködést tudjon kialakítani. A tőzsde új vezérigazgatója a Privátbankárnak adott interjúban elmondta: új kategóriákat vezetnek be a tőzsdén, és hamarosan új vállalatok is érkezhetnek a parkettre. Szeretnének néhány állami mamutot is a BÉT-re csábítani.
- Nem csak adót vet ki, egyet meg is szüntet a kormány!
- Ilyen ingatlanokat vehetünk 5 és 10 millió forint között
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Nem csak rémálom: az éjjel 300 forint fölé húzott az euró
- Újabb 3185 lakáshiteles otthonát viszik a bankok
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Elintézte Ázsiát a görög exminiszterelnök
Hirdetés
Még több KKV
Hirdetés
Utánajártunk...
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Az IMF elárulta, mi az egyik feltétele
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Az ingatlanokat is megadóztathatják
- A bevándorlók menthetik meg a magyar nyugdíjrendszert? (videóval)
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Milliárdos mínusz a CIG-nél: a végtörlesztés elbánt a magyar biztosítóval
Állásajánlatok
- Kontroller - Carl Zeiss Vision Hungary Kft.
- Trader - Nemzetközi pénzügyi piacokon - TTINTERCONSULT Kft.
- VEVŐSZOLGÁLATI ÉRTÉKESÍTÉSI ASSZISZTENS - Huntraco Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
- Ágazati tanácsadó (2fő) - Nemzeti Külgazdasági Hivatal
- Tárgyi eszköz könyvelő - ÉMI Nonprofit Kft.
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Álomból rémálom – újabb zuhanás előtt a Facebook? (videóval)
- Mitől lesz versenyképesebb Magyarország? 21 pontos javaslat a kormánynak
- Lassan itt lenne az ideje a devizakötvény-kibocsátásnak (videó)
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- Nem csak adót vet ki, egyet meg is szüntet a kormány!
- Újabb botrány a Facebook-részvények körül
- Elszálltak az élelmiszerárak: csak a törökök járnak előttünk
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
Ezért megfizetünk
Legfrissebb híreink
- Az influenzajárvány miatt ugrott meg a halálozások száma
- Hogyan lehet Masterplast-részvényem? Így működik az aukció
- Indul a különleges részvényaukció - felfüggesztették a Masterplastot
- Már a jövő évi számokat várja a Költségvetési Tanács
- Emelkedéssel zárt a BUX
- A Richter szerint a biotechnológia kitörési pont lehet
- Küszöbön az IMF-tárgyalás?
- Áprilisban is több állampapírt vásárolt a lakosság



