Hirdetés

BKV-BA: mindent tudtak Sziebertről

2010. március 05., 07:19

Nyolcvanoldalas jelentésben sorolta fel a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) a Budapest Airport Zrt. (BA) és a BKV Zrt korrupciógyanús ügyeit

Hirdetés
Nyolcvanoldalas jelentésben sorolta fel a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) a Budapest Airport Zrt. (BA) és a BKV Zrt korrupciógyanús ügyeit

Nyolcvanoldalas jelentésben sorolta fel a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) a Budapest Airport Zrt. (BA) és a BKV Zrt korrupciógyanús ügyeit - írta pénteki számában a Népszabadság, amely szerint a nyomozók azt is tudták, hogy Sziebert György, azóta menesztett BKV-s jogi igazgató az elfogását követően kitől és mekkora összeget vett volna át egy repülőtéri szerződéssel összefüggésben.

Túrós András, az RRI bűnügyi igazgatóhelyettese a lapnak elmondta: három különböző forrásból szerezték be információikat. Még tavaly áprilisban egy magánszemély feljelentése nyomán kezdtek vizsgálódni, majd a meghallgatott tanúk újabb és újabb gyanús ügyletekről tettek említést és titkos adatszerzés keretében közvetlenül is kaptak arról információt, hogyan is zajlott mindez a repülőtéren.
   
A nyomozók a Népszabadság szerint pontosan tudták, hogy Sziebert december 4-én hol veszi át az egyik BKV-val szerződött cégtől a közel kétmilliós kenőpénzt. Mint írták, a nyomozók azt is tudták, hogy három nappal később a város egy másik pontján egy BA Zrt.-s szerződés kapcsán kitől és mekkora összeget kellett volna Sziebertnek átvennie.
   
A gyanú szerint Rényi-Vámos Krisztina, a BA Zrt. és Sziebert György, a BKV jogi igazgatója túlárazott vagy fiktív szerződéseket kötött ügyvédi irodákkal és más cégekkel, s ezek után kenőpénzt kaptak vissza - írta a Népszabadság.



BKV: elővették Hagyó másik emberét is
Még nincs a BKV számláján az ötmilliárd 
Két ügyvéd is sáros a BKV-BA-ügyben

Népszabadság

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook