A szakszervezeti szövetség emlékeztet: már jelezte, hogy partnernek tekinti a mindenkori kormányt, továbbá, hogy szorgalmazta az OÉT munkájának folytatását. A kormány viszont nem hajlandó erre, súlyosan sértve ezzel a társadalmi párbeszéd alapnormáit, valamint az ide vonatkozó törvények rendelkezéseit.
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elutasítja ezt a kormányzati magatartást és határozottan tiltakozik ellene. Minden, ebből a helyzetből fakadó tárgyalási feszültségért, azok súlyosságáért a kormányzatot terheli a felelősség - tartalmazza az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének állásfoglalása.
MTI
A kormány bojkottálja az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, és igyekszik meghiúsítani annak működését az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége szerint
Az Európai Bizottság stratégiát mutatott be szerdán az uniós szigeteken, valamint a tagországok tengerpartjai mentén élők támogatására.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




