Túrós András, az RRI bűnügyi igazgatóhelyettese a lapnak elmondta: három különböző forrásból szerezték be információikat. Még tavaly áprilisban egy magánszemély feljelentése nyomán kezdtek vizsgálódni, majd a meghallgatott tanúk újabb és újabb gyanús ügyletekről tettek említést és titkos adatszerzés keretében közvetlenül is kaptak arról információt, hogyan is zajlott mindez a repülőtéren.
A nyomozók a Népszabadság szerint pontosan tudták, hogy Sziebert december 4-én hol veszi át az egyik BKV-val szerződött cégtől a közel kétmilliós kenőpénzt. Mint írták, a nyomozók azt is tudták, hogy három nappal később a város egy másik pontján egy BA Zrt.-s szerződés kapcsán kitől és mekkora összeget kellett volna Sziebertnek átvennie.
A gyanú szerint Rényi-Vámos Krisztina, a BA Zrt. és Sziebert György, a BKV jogi igazgatója túlárazott vagy fiktív szerződéseket kötött ügyvédi irodákkal és más cégekkel, s ezek után kenőpénzt kaptak vissza - írta a Népszabadság.
BKV: elővették Hagyó másik emberét is
Még nincs a BKV számláján az ötmilliárd
Két ügyvéd is sáros a BKV-BA-ügyben
Népszabadság
Nyolcvanoldalas jelentésben sorolta fel a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) a Budapest Airport Zrt. (BA) és a BKV Zrt korrupciógyanús ügyeit
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





