Hirdetés

MSZP: a rokkantnyugdíjasok megdolgoztak az ellátásukért

2011. május 20., 16:25

Az MSZP szerint a kormány úgy akarja elvonni a figyelmet hibáiról, hogy társadalmi csoportokat bélyegez meg, kiált ki bűnbakká

Hirdetés
Az MSZP szerint a kormány úgy akarja elvonni a figyelmet hibáiról, hogy társadalmi csoportokat bélyegez meg, kiált ki bűnbakká.

Török Zsolt szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: a Fidesz-kormány a betegeket, az öregeket, a rászorulókat, a munkanélkülieket és a segélyezetteket akarja felelőssé tenni az ország nehéz gazdasági helyzetéért, noha az a kabinet felelőssége. Szerinte a Fidesz célja, hogy a többség ne rá, hanem az elesettekre haragudjon.

Táppénzcsalónak bélyegzik azokat a beteg embereket, akik betegszabadságra mernek menni; a korhatár alatti nyugdíjasokat okolják a gazdasági problémákért, és lehetővé teszik, hogy elvegyék, csökkentsék vagy szociális segéllyé alakítsák ellátásukat - sorolta az MSZP-s politikus. Hozzátette: a kormány nagyvonalúnak nevezi a megélhetésre is épphogy elég munkanélküli ellátást, a segélyezetteket pedig munkakerülőnek kiáltja ki, noha többségük dolgozni akar.

Szólt a rokkantsági nyugdíjak felülvizsgálatának kormányzati szándékáról is. Elmondta: egy év alatt 120 ezerrel nőtt az állástalanok száma, így azoknak, akiket visszarendelnek, nincs hová visszatérni a munkaerőpiacon. Megjegyezte azt is, hogy a rokkantnyugdíjasok átlagosan 28 év szolgálati idő után kérik leszázalékolásukat, vagyis nincs szó arról, hogy ne dolgoztak volna meg az ellátásért.

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook