Hirdetés

Sosem látott pénzek jöttek a mezőgazdaságba

2010. április 09., 07:47

Az elmúlt év végéig mintegy 630 milliárd forintot fizettek ki uniós támogatás címén a magyar gazdálkodóknak - mondta a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

Hirdetés
Az elmúlt év végéig mintegy 630 milliárd forintot fizettek ki uniós támogatás címén a magyar gazdálkodóknak - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön egy újfehértói agrárfórumon.

A miniszter szerint a szaktárca legfontosabb feladata az volt, hogy eljuttassa a magyar gazdálkodókhoz az európai uniós támogatásokat, amelyek 2004-ben, az uniós csatlakozáskor mindössze 200 milliárd forint körül alakultak.
   
Míg két éve 450-460 milliárd forint körül alakult az éves támogatás, addig a gazdasági válságra tekintettel az elmúlt évben - két kifizetést, a területalapú, illetve a tejtámogatást előrehozva - közel 630 milliárd forint kifizetése történt - jelentette ki a miniszter.
   
A magyar kifizető ügynökség teljesítménye és gyorsasága korábban a tagországok összehasonlításában az utolsó helyen állt, ma pedig az első háromban vagyunk benne - mutatott rá. Gráf József  azt is hangsúlyozta, hogy a rendelkezésre álló éves uniós pénzforrásoknak  Magyarország a 96-97 százalékát tudja felhasználni, ebben pedig - egy másik tagállammal holtversenyben - első.
   
Szavazás
Ön hogyan követi a választások eredményét? Szavazzon!
Megemlítette, hogy az ország - a korábbi nehézségek ellenére - fegyelmezett a kötelező uniós pénzügyi elszámolások területén is: a tagországok közül az utolsó háromban van a kiszabott büntetések nagyságát illetően. Míg Magyarország hatezer euró büntetést kapott, addig Lengyelországot 140 millió euróra büntették - ismertette a miniszter, emlékeztetve közönségét arra, hogy a szabályok szerint a büntetést nem befizetni kell, hanem ezt a következő évi támogatásból levonják.
   
VOKS 2010 ÉLŐ
Kövesse online élőben a választási éjszaka eseményeit vasárnap 19 órától a Privátbankár.hu-n!
A szakminiszter az újfehértói fórumon arról beszélt, hogy modern, versenyképes mezőgazdaságot kell megteremteni, ehhez pedig elengedhetetlen a források ésszerű felhasználása. Mintegy 1300 milliárd forint áll az agrárium rendelkezésére 2007 és 2013 között, amelyből 49 százalékot a műszaki-technológiai fejlesztésre fordít az agrártárca - közölte Gráf József. Ezen belül 740 milliárd forint jut az állattartók meglévő telepeinek bővítésére és korszerűsítésére, ami mintegy 1800 gazdaságot érintett valamilyen formában.

"A technológia fejlődése, a tőke- és a telepkoncentráció egész Európában egy folyamatként zajlik, s ha piacot és nyereséget akarunk elérni a mezőgazdasági ágazatokban, áldoznunk kell erre" - tette hozzá.
   
Gráf József emlékeztetett arra, hogy a szántóföldi növénytermesztés területén Magyarország kétszer hirdetett meg géptámogatási programot - kétszer 40 milliárd forintos csomagban -, ezen kívül a kertészeti és erdészeti gépesítésbe mintegy 18 milliárd forintot fektettek be. Az élelmiszeripar fejlesztésére 45 milliárd forint hasznosult eddig, s a miniszter szerint a második fejlesztési ütemre is hasonló nagyságrendben érkeztek pályázatok, elsősorban a hús- és tejfeldolgozás, valamint a borászat területén.

Visszalépett a tárca: elmarad a magyar termékek fesztiválja
Több pénz jut dohányra
A mezőgazdaságról kérdezték az EU lakosságát

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak

2012. május 23., 11:39
1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak

A görögországi bizonytalanság tovább mérgezi a piacokat, az európai adósságválság pedig a világgazdaságot. A forint hirtelen és nagyot gyengült ma az euróval szemben, de ezzel egyelőre csak a lemaradását hozta be. Ha ma nem fordul vissza a kurzus, akkor tovább gyengülhet a hazai fizetőeszköz, mely 3 hete folyamatosan lejtőn van.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook