Több mint hatezer oldalnyi, eddig titkosan kezelt UFO-aktát hozott nyilvánosságra a brit védelmi minisztérium
Az 1994 és 2000 között keletkezett iratok több száz azonosítatlan repülő objektum észleléséről tartalmaznak különböző beszámolókat.
Az UFO-leírások között szerepel egy londoni rendőr 1999 március 10-i bejelentése, amely szerint a Chelsea angol labdarúgóklub Stamford Bridge-i stadionja fölött lebegett hangtalanul egy sárga négyzet, majd rombusz alakúvá formálódó tárgy.
A védelmi minisztérium a brit nemzeti archívummal együttműködve hároméves program keretében hozza nyilvánosságra és tölti fel az internetre az ilyen és ehhez hasonló szokatlan megfigyelésekről készült jelentéseket.

Képünk illusztráció, nem valódi inváziót ábrázol
Szakértők szerint a közzétett dokumentumok jól mutatják, hogy miként változtak az UFO-leírások az utóbbi fél évszázadban a közönségsikert arató kultúrtermékek, például a kedvelt X-akták tévésorozat hatására. Az 1940-50-es években általában még kerek, csészealj formájú tárgyakról számoltak be, az utóbbi időben azonban a háromszögletű, sarkaiknál világító fekete tárgyak lettek gyakoribbak a "megfigyeléseknél".
David Clarke UFO-szakértő magyarázata szerint az ötvenes években a legnagyobb technikai ugrásnak azt gondolták, hogy egy kerek repülő egyszer majd képes lesz függőlegesen felszállni, és pontosan ez volt az az időszak, amikor az emberek "repülő csészealjakat" kezdtek el látni - olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában.
Obama kihagyná a Holdat
Magyarok vizsgálják a hab viselkedését az űrben
Hamarosan megtalálják a Föld utáni élet helyszínét
MTI
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Nyerj egy iPad2-t és naponta egy magazin-előfizetést a Privátbankárral!
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria





