2p
A forint gyengülésével párhozamosan a külföldiek kezében levő állampapírok mennyisége is csökken. Az ukrajnai feszültségek újabb lendületet adtak ennek. Egyelőre nem túl nagy összegről van szó, de nem lenne jó, ha ez tartós lenne.

Egy hónap alatt 347 milliárd forinttal csökkent a külföldieknél levő forintban kibocsátott állampapírok állománya, január 27-e és február 27-e között 5012 milliárd forintról 4665 milliárd forintra. A változás még nem nevezhető túl nagynak és korántsem rendkívüli, hasonló történt például tavaly február-márciusban és július-augusztusban is (Lásd grafikonunkat.)

 

A csökkenés egy része ráadásul átértékelési különbözet lehet, amint arra nemrég rámutattunk, ugyanis közben a hozamok is emelkedtek, ami az árfolyamok esését jelenti. Ugyanakkor az ukrajnai hírekkel párhuzamosan most gyorsulni látszott a folyamat, meredekebbé vált a vonal. Valószínűleg vannak befektetők, akik az egész térségünket egyformán kezelik, és legalábbis elhalasztják vásárlásaikat, mások esetleg el is adtak. (Állampapír-lejáratok gyakorta vannak, elég, ha csak nem újítják meg a lejáró papírokat.) Az ország számára sok szempontból nem veszélytelen a szomszédjában kibontakozó feszültség, például az OTP számára sem.

 

Az is jól megfigyelhető, hogy középtávon a külföldiek állampapír-állományának csökkenése együtt jár a forint gyengülésével. Amikor fizetőeszközünk gyengül (a narancs vagy piros vonal emelkedik), akkor előbb-utóbb az állomány mérséklődik (kék vonalak), és fordítva. A forint túlzott gyengülését a jelek szerint azért is érdemes megakadályozni, mert vele párhozamosan fennakadások jelentkezhetnek az állampapírok értékesítésében, amelyeknek továbbra is fontos vevői a külföldiek.

Jelentkezhetnek, de nem biztos, hogy fognak: egyelőre a kincstárjegy-aukciókon rendre nagy, százmilliárdos nagyságrendű keresletet regisztrálnak hétről hétre. (Tudósításaink itt olvashatók a legutóbbi hétfői, csütörtöki és keddi aukciókról.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28780 28780 29140 -0,66% 0 0 6 419 111 290 HUF 2025-10-02 17:08:45
MOL 2774 2722 2776 +0,87% 0 0 923 620 424 HUF 2025-10-02 17:06:24
MTELEKOM 1820 1804 1828 +0,55% 0 0 313 576 926 HUF 2025-10-02 17:05:10
RICHTER 10050 9875 10200 +2,19% 0 0 1 714 629 480 HUF 2025-10-02 17:10:55
OPUS 560 553 561 +1,27% 0 0 75 222 831 HUF 2025-10-02 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Sikerült tízmilliárdokkal megfinanszírozni az Orbán-rendszert
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 12:16
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Megint rontották egyes lakossági állampapírok feltételeit
Eidenpenz József | 2025. szeptember 30. 16:31
Alaposan átalakul a lakossági állampapírok rendszere október 1-től, egyes sorozatok megszűnnek, más sorozatok kamata csökkenni vagy emelkedni fog. Amit igyekeznek egyszerűsítésként, egységesítésként és a biztonság növeléseként eladni a kisbefektetőknek, de összességében inkább romlanak a feltételek. Ami már egy hosszú folyamat része.
Állampapír / Kötvény Ismét drágább lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 12:58
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.  
Állampapír / Kötvény Roham indult az állampapírokért
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 11:59
Az ÁKK által felajánlott mennyiségnél több is elkelt volna.
Állampapír / Kötvény Aggódnak a brit befektetők: régen látott magasságba szökött e mutató
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 2. 15:05
Kedden a hosszú lejáratú brit államadósság hozama csaknem három évtizedes csúcsra emelkedett, elsősorban a brit államháztartás állapotával kapcsolatban kiújult piaci aggályok és az általános globális hozamemelkedés miatt.
Állampapír / Kötvény Elkapkodták a tízéves állampapírokat
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 12:52
A meghirdetett mennyiségnél 35,0 milliárd forinttal nagyobb összegben, 70,0 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vegyesen változó hozamokkal.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 12:51
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Újabb lépés az eladósodás terén
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 16:45
Összesen 5 milliárd kínai renminbi értékben keltek el 3 és 5 éves futamidejű magyar szuverén úgynevezett pandakötvény az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szervezésében. Ez a valaha volt legnagyobb volumenű és leghosszabb futamidejű szuverén kötvénykibocsátás a kínai belföldi (onshore) piacon.
Állampapír / Kötvény Kissé csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 12:45
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Százmilliárdokért adna el pandakötvényeket Kínában az Államadósság Kezelő Központ
Privátbankár.hu | 2025. július 21. 15:31
Három- és ötéves pandakötvényeket kínál Magyarország a kínai piacon, a kereslet kedden derülhet ki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG