A görög parlament jóváhagyta a kormány által beterjesztett újabb, 4,8 milliárd eurós megszorító csomagtervet
Az athéni utcákon a rendőrség ezalatt könnygázzal és gumilövedékekkel igyekezett szétoszlatni a megszorítások ellen tüntetőket, páran meg is sérültek, miután több mint 7 ezren tüntettek a parlament épülete előtt is. A fővárosban lezajlott több tiltakozó akció során kormányhivatalokat is támadtak a tüntetők. A görög fővárosban éjszakáig nem közlekednek a buszok, a légiirányítók is négyórás sztrájkot tartottak, és sok közalkalmazott is beszüntette a munkát. A görög állami hírügynökség, az ANA 24 órás sztrájkot tartott.
Egy friss felmérés szerint az athéni kormány által bejelentett bevételnövelő intézkedések megosztják a görög társadalmat, melynek 46,6 százaléka támogatja, 47,9 százaléka viszont ellenzi a megszorításokat.
Görögország két legnagyobb szakszervezete egyúttal országos sztrájkot hirdetett március 11-re is a súlyos pénzügyi válság miatt tervezett újabb megszorító intézkedések ellen. A magánszektor és az állami szektor dolgozóit tömörítő GSEE és az ADEDY szakszervezet szövetség bejelentette, egynapos sztrájkot hirdetett jövő héten csütörtökre. Az állami ágazati dolgozókat összefogó ADEDY eredetileg néhány nappal később, március 16-ára tervezett sztrájkot.
| A görög kormány az idén összesen 16 milliárd eurós megtakarításra készül, mivel az uniónak tett ígéret szerint a tavalyi 12,7 százalékról 8,7 százalékra kell az idén leszorítani az államháztartási hiányt a 300 milliárd eurós adóssággal küzdő Görögországban. Athén az idén már két sikeres eurókötvény-kibocsátással csapolta meg a hitelpiacokat, 8 és 5 milliárd euróval, de korábban azt sem zárták ki, hogy esetleg a Nemzetközi Valutaalaphoz fordulnak segítségért. |
A német kancellár saját szavai szerint "érdekes és baráti" tárgyalásokat vár Papandreuval. A német sajtónak nyilatkozva, arra a kérdésre, hogy mit vár a német kancellárral való találkozótól, a görög kormányfő hangsúlyozta: olyan európai támogatást, amelynek segítségével ésszerű feltételekhez juthatunk hitelhez.
A német kancellárral folyatott tárgyalásokról kiszivárgott hírek szerint Merkel megerősítette, hogy Papandreu nem kért hitelt. Merkel egyúttal dicsérte a bátor megszorító-csomagot.
Szigetek eladása nem megoldás a görög pénzügyi válságra - mondta Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő Berlinben, miután tárgyalt Angela Merkel német kancellárral.
"Úgy gondolom, görög szigetek eladásánál vannak kreatívabb megoldások az államháztartási hiány kezelésére" - fogalmazott a görög miniszterelnök a német kancellárral folytatott megbeszélése utáni sajtótájékoztatón.
Német parlamenti képviselők javasolták az utóbbi évtizedek legkeményebb kiadáscsökkentő intézkedéseire készülő görög kormánynak, hogy tegyen pénzzé mindent, amit tud, akár lakatlan szigeteket is.
A görög kormányfő berlini tárgyalásai előtt a német pártok csaknem egyöntetűen arra szólították föl Angela Merkel kancellárt, hogy ne ígérjen támogatást Athénnak a német adófizetők pénzéből. A német közvélemény hevesen ellenzi, hogy a berlini kormány esetleg pénzügyi segítséget nyújtson Görögországnak.
Görögellenes hangulat Németországban?
Az athéni parlament elnöke a görög pénzügyi válság kirobbanása óta Németországban eluralkodó görögellenes hangulatra panaszkodott egy német magazinban.
Filiposz Pecalnikosz a müncheni Focus magazin hétfőn megjelenő, szombaton előzetesen ismertetett cikke szerint úgy vélekedett, hogy felelős politikusok Görögországot érintő bizonyos megjegyzései "nagyon negatívak, sőt provokatívak". A házelnök azokra a német képviselőkre utalt, akik felszólították Görögországot, adjon el néhány szigetet, hogy ki tudja fizetni adósságait.
A hét kérdése:
Ön mi alapján dönt a választásokon? Szavazzon!
A görögök nem kérnek a megszorításokból
A kommunisták elfoglalták a görög pénzügyminisztériumot
MTI
Címlapon
Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
A napsütéses órák száma és az adósságdinamika mintha egyenes arányban állna egymással, minél délebbre megyünk annál nagyobb a baj - így van ez Spanyolországon belül is. Az autonóm tartományoknak annyi pénzre van szükségük év végéig, amennyi toxikus eszközt a bankrendszer az esztelen ingatlanfejlesztéseknek hála "összeszedett". De ki adott nekik pénzt eddig?
spanyolcsizma
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Critical Mass a tőzsdéken
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Megtáltosodott az OTP
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Nabucco és Déli Áramlat: rövidülnek a megaprojektek
- Kétszer gyorsabban drágult az EU-ban a gáz, mint a villany
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- Critical Mass a tőzsdéken
- A fuldokló magyar bankszektor nem tud a növekedés támasza lenni
- Elárverezik a Mag Ingatlanalap objektumait, mi marad a nyugdíjkasszának?
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Kibocsátási ára alá zuhant a Fotex
- Optimisták a német fogyasztók
- Nem erősödött a forint: jövő héten áremelés lehet a kutakon
- Bajban vannak a mezőgazdasági vállalatok
- A Concorde jegyezte le az összes Masterplast-részvényt
- A vártnál is mélyebb a brit receszió
- A dollár szárnyalása nem sok esélyt ad az aranynak
- Több tízmilliós kár maradt a vihar után
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Megtáltosodott az OTP
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
Még több Makro
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
Állásajánlatok
- Accounting Expert [ST-DAE01] - Focus Consulting Kft.
- Production Accountant (Media) [JU-OPA] - Focus Consulting Kft.
- Pénzügyi Elemző [ST-DFA04] - Focus Consulting Kft.
- Accounts Payable Operations Manager [ST-AP2POM01] - Focus Consulting Kft.
- Operations Manager - Financial Accounting [ST-AFAOM01] - Focus Consulting Kft.
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?




