Hirdetés
Hirdetés

Az Állami Számvevőszék szerint rosszul használták föl a vidékfejlesztési forrásokat

2012. augusztus 09., 14:50
MTI

Az ÁSZ szerint nem megfelelő hatékonysággal használták fel a 2007 és 2011 között vidékfejlesztésre szánt 270 milliárd forintot.

Hirdetés

Az ÁSZ alelnöke elmondta, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programon belül a vidéki életminőség javítására, a vidéki gazdaság diverzifikálására, valamint a helyi közösségek megerősítésére állt rendelkezésre a 270 milliárd forint.  Tavaly év végén a kötelezettségvállalás mértéke 60 százalék körül volt, míg a kifizetések aránya alig haladta meg a 20 százalékot. Így a vidéki térségekben nem nőtt az egy főre jutó GDP, a munkanélküliség nem csökkent, illetve sem az aktivitási, sem pedig a foglalkoztatási rátában nem történt pozitív elmozdulás, a befejezett projektek alacsony száma miatt.

Ezért az ÁSZ felhívta a vidékfejlesztési miniszter figyelmét, hogy vizsgálják felül az Új Magyaroszág Vidékfejlesztési Program eredményességét és hatékonyságát mérő mutatókat, és lehetőleg gyorsítsák fel a támogatási rendszer működési mechanizmusát - tette hozzá Warvasovszky Tihamér.

Az ÁSZ egyben azt kérte a szaktárcától, hogy az eredményesebb forrásfelhasználás érdekében megfogalmazott bírálataikat és észrevételeiket vegyék majd figyelembe a 2014-2020 közötti programozási időszak tervezésénél.

Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

Ismeri a zöld aszfaltot? Már mindenhol engedélyezik, csak nálunk nem

2013. május 23., 19:34
Ismeri a zöld aszfaltot? Már mindenhol engedélyezik, csak nálunk nem

A LEA, vagyis a Low Energy Asphalt már itthon is gyártható, de a hazai közbeszerzések egyelőre nem engedik, hogy a környezetkímélő technológiát alkalmazzák.

Facebook

Szavazás

Ön tudja táboroztatni gyermekét a nyáron?

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét: