1p
Az érettségi rendszerének "újjáépítéséről" és új nemzeti alaptanterv megalkotásáról beszélt Hoffmann Rózsa a Fidesz oktatási műhelyének csütörtöki budapesti konferenciáján
Az érettségi rendszerének "újjáépítéséről" és új nemzeti alaptanterv megalkotásáról beszélt Hoffmann Rózsa a Fidesz oktatási műhelyének csütörtöki budapesti konferenciáján. Pokorni Zoltán bejelentette: a felsőoktatási Bologna-folyamat átfogó vizsgálatára kérik fel a kormányt.

A kereszténydemokrata oktatási államtitkár kifejtette: a 2005-ben bevezetett érettségi rendszer jelen formájában elhibázott, hozzájárult a tanulmányi eredmények romlásához, ezért "újjáépítésére" van szükség. Élesen bírálta, hogy jelenleg csupán 20 százalékot kell elérni az érettségin a ketteshez, miközben a KRESZ-vizsgán 90 százalékot kell teljesíteni. Ennek az az üzenete, hogy nem kell komolyan venni a tanulást - mutatott  rá a KDNP-s politikus. Hoffmann Rózsa kitért arra is, hogy "ami ma a nemzeti alaptantervben (Nat) van, az tragédia".

Az új Natban és a kapcsolódó kerettantervekben ismét szabályozzák majd a tananyagot - ígérte. Ma ugyanis elvileg működhet legálisan úgy egy általános iskola, hogy nem tanítják Petőfi Sándort, a János vitézt. Szólt arról is, hogy azt az 1993-ban megalkotott oktatási törvényt, amelyet eddig százszor módosítottak, nem korrigálják már tovább, újat alkotnak.

Az integráció nem faji kérdés
Nem faji alapú, hanem szociális típusú integrációra van szükség az oktatásban - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a konferencián.

"Arra van szükség, hogy minden szegény, tehetséges, ambiciózus, rátermett gyermek - és általa a szülő is - kapjon lehetőséget arra, hogy boldoguljon ebben a társadalomban" - fogalmazott.
Hozzátette: Hódmezővásárhelyen, ahol ő a polgármester, sokan letagadják roma származásukat, így emiatt sem lehet azon az alapon az integrációt megoldani.

Az oktatási államtitkár külön hangsúlyozta a nevelés eddigi színtereinek kiszélesítését, példaként említve a kirándulásokat, szakköröket, táborokat. A nevelés a magyar oktatásügy erőssége volt, ha visszahelyezik "polgárjogába", várhatóan jobb lesz a közérzet és a tanulmányi eredmények is - mondta. Az oktatásügy mára nagyon leromlott - állapította meg Hoffmann Rózsa.  "Baj van, elég volt, meg kell kezdeni az újjáépítést minél gyorsabb ütemben." - szögezte le.

Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke bejelentette: határozati javaslatban kérik fel a kormányt a felsőoktatási Bologna-folyamat átfogó vizsgálatára. A szakpolitikus fontos feladatnak nevezte, hogy az egységes, osztatlan pedagógusképzés kialakítását kezdje meg a kormány, illetve hogy elkezdődjön a pedagógus életpálya-modell részleteinek kidolgozása.

A feladatok közé sorolta a nevelés megerősítését, az integrált oktatás eszközeinek megteremtését. Utóbbi kapcsán a kiemelt oktatási körzetek létrehozását szorgalmazta a hátrányos helyzetű térségekben, extra költségvetési támogatás mellett, illetve kitért az egész napos iskola nem kötelező jelleggel történő bevezetésére is. Speciális finanszírozási formákat kell kialakítani a kollégiumokra és kisiskolákra - tette hozzá Pokorni Zoltán, aki szerint nem tartható, hogy az állam letolja magáról a feladatait.

A fideszes bizottsági elnök beszélt a határon túli osztálykirándulási program elindításának fontosságáról is, amelyet a kormány pályázati úton, vagy normatív alapon támogathatna. Az eddigi intézkedésekről szólva kiemelte a családi pótlék iskolába járáshoz kötését, és hogy jogosítványt ne lehessen alapfokú végzettség nélkül szerezni. Szólt arról, hogy a parlament előtt van a buktatásról és az emelt szintű érettségiről szóló indítvány is.

Semmivel sem jobb a diákok teljesítménye
Az oktatási államtitkárságot is felölelő Nemzeti Erőforrás Minisztériumát vezető Réthelyi Miklósról azt mondta, hogy "nem ideológiai emlékműállítás mozgatja", nyugodt és kiegyensúlyozott tárcavezető, s ez nagyon ráfér az oktatásügyre. Kifejtette: az elmúlt nyolc évet oktatásellenes politika jellemezte, nem nyíltan, de a tanulás fontosságát kérdőjelezték meg.

A tanácskozáson elhangzott, hogy az oktatási államtitkárságon a felsőoktatást Dux László egyetemi tanár, míg a közoktatást Gloviczki Zoltán felügyeli majd közoktatási helyettes államtitkárként.

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 20:21
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról. Magyar Péter a kormányszóvivőin masírozott ki a Miniszterlenökségben lévő példánnyal. 
Makro / Külgazdaság Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
Litván Dániel | 2026. június 11. 18:46
Van olyan hely a világon, ahol semmitől sem tartva élvezhetné az életét az, akit a magyar hatóságok mondjuk az előző kormányzat alatt elkövetett dolgok miatt haza akarnak hozni? Lattmann Tamást kérdeztük kiadatási egyezményekről, a vagyonvisszaszerzés lehetőségeiről, vagy éppen esetleges diplomáciai mentességekről.
Makro / Külgazdaság Fájhat Trump feje, brutálisan drágul a benzin az USA-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 17:31
Rossz hírek jöttek a gazdaságból: több hónapos csúcsra nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma, miközben az üzemanyag 23,4 százalékkal drágult. 
Makro / Külgazdaság Mohácsi Duna-híd műszaki tartamának teljes átvizsgálása
Sipos Ildikó | 2026. június 11. 16:05
A mohácsi Duna-híd beruházásának átvizsgálására és a teljes műszaki tartalmának áttekintésére kérte a kormány közlekedési és beruházási minisztert.
Makro / Külgazdaság Az EKB a kamatemelésről: inflációs nyomást okoz a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:51
Az euróövezet központi bankja szeretne olyan monetáris politikát folytatni, ami biztosítja a 2 százalékos inflációt középtávon.
Makro / Külgazdaság Egész nyáron ülésezni fog a parlament – jelentette ki Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:05
Ezúttal kétórás volt a Kormányszóvivői tájékoztató, melyen Magyar Péter miniszterelnök is részt vett. A vagyonadóról is beszélt. 
Makro / Külgazdaság Emelésről döntött az EKB
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 14:44
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
Makro / Külgazdaság Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 13:14
Kiderült, hogy az előző jegybankelnök nem igazán vette ki a szabadságait, ezért 122,8 millió forint megváltásban részesült. Emellé kapott még hathavi alapbért is a távozásához.
Makro / Külgazdaság Kiderült, meddig tart a kamatstop a Diákhitelnél
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:49
A kormány még legalább az év végéig kitart az intézkedés mellett.
Makro / Külgazdaság Tovább szűkül az olló a dízel piaci és hatósági árai között
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:29
Bruttó 6 forinttal csökken a gázolaj beszerzési ára péntektől, ezzel tovább szűkülhet a különbség a védett, 615 forintos ár és a piaci ár között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG