1p
A NATO egyelőre "elvesztette a kezdeményezést" a tálibok ellen vívott harcban, de fél éven belül meghátrálásra kényszeríti a lázadókat - állítja a brit katonai vezetés
A NATO egyelőre "elvesztette a kezdeményezést" a tálibok ellen vívott harcban, de fél éven belül meghátrálásra kényszeríti a lázadókat - mondta hétfőn, Londonban idézett nyilatkozatában az afganisztáni brit erők legmagasabb rangú parancsnoka.

Sir Nick Parker altábornagy a The Daily Telegraphnak, a legnagyobb brit konzervatív napilapnak adott interjúban úgy fogalmazott: a NATO eddigi sikerei "nem ugyanolyan jók, mint a lázadók sikerei", mivel a szövetségnek szűkösek a forrásai, nem megfelelő a vezénylési rendszere, és "nélkülözi a helyes kulturális megközelítést is".

"Tudjuk, hogy elvesztettük a kezdeményezést ... a tálibok túl hatékonnyá váltak"
- mondta a brit tábornok. Arra a kérdésre azonban, hogy a szövetség mikor nyerheti vissza a kezdeményezést Afganisztánban, Sir Nick azt mondta a brit lap újságírójának: "jöjjön vissza júniusban vagy júliusban, és beszéljünk akkor".

Parker szerint a következő fél év NATO-hadműveletei során "súlyos harcokra" kell számítani, és ez veszteségekkel jár majd. Megéri azonban az áldozatvállalás, mivel a hadműveletek "ismét békét és harmóniát" teremtenek az országban, amely eddig a nemzetközi terrorizmus támaszpontja volt, és "ismét azzá válik, ha nem teszünk ellene" - mondta a brit parancsnok a The Daily Telegraphnak.

Sir Nick elismerte: nagyon nehéz elmagyarázni a közvéleménynek, hogy miért éri meg az afganisztáni szerepvállalás.

A brit hadsereg egyre súlyosabb veszteségei miatt mind nagyobb nyomás nehezedik Londonra a brit erők hazahívása végett. A BBC nemrégiben közölt felmérése szerint a brit közvélemény 64 százaléka nem tartja megnyerhetőnek az afganisztáni háborút, és 63 százalék a brit katonák "lehető leggyorsabb" kivonását pártolja.
Az afganisztáni hadműveletek nyolc évvel ezelőtti kezdete óta eddig összesen 240 brit katona halt meg, közülük 103 az idén.

Gordon Brown brit miniszterelnök a múlt hónap végén, egy külpolitikai előadásában közölte: szeretné, ha már 2010-ben megkezdődne a biztonsági feladatok fokozatos átadása az afganisztáni erőknek. Brown nagyszabású nemzetközi Afganisztán-konferencia terveit is bejelentette január végére, közölve: a londoni NATO-konferencia célja az átadási folyamat menetrendjének meghatározása lesz.

Az afganisztáni brit parancsnok azonban a The Daily Telegraphnak azt mondta: "nagy ostobaság lenne, ha határidőket kezdenénk gyártani egy ilyen kritikus jelentőségű ügyben".

A brit lap szerint a NATO-küldetés része a tálib parancsnokok rábírása az átállásra, akár fizetség, akár befolyásos pozíciók felajánlásával. A brit tábornok - az alkut elutasítóknak szánt figyelmeztetésként - kijelentette: az "e kategóriába tartozó emberek élve vagy holtan egyformán jók ... ha a megbékélést választják, rendben van, ha nem, megöljük őket".

Magyarország átvenné a kabuli repteret
Obama igazságos háborúja Busht idézi?
Hála és alázat: Obama átvette a Nobel-díjat
Tartalékos haderő: 4000 önkéntest vár a katonaság
Fogalmuk sincs, hol van Oszama bin Laden

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 13:14
Kiderült, hogy az előző jegybankelnök nem igazán vette ki a szabadságait, ezért 122,8 millió forint megváltásban részesült. Emellé kapott még hathavi alapbért is a távozásához.
Makro / Külgazdaság Kiderült, meddig tart a kamatstop a Diákhitelnél
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:49
A kormány még legalább az év végéig kitart az intézkedés mellett.
Makro / Külgazdaság Tovább szűkül az olló a dízel piaci és hatósági árai között
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:29
Bruttó 6 forinttal csökken a gázolaj beszerzési ára péntektől, ezzel tovább szűkülhet a különbség a védett, 615 forintos ár és a piaci ár között.
Makro / Külgazdaság Óriási uniós pályázati keret nyílt meg, okosmérőket is lehet igényelni
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:51
Okosmérők telepítését segíti az egyik újonnan megnyílt európai uniós pályázat, az energetikai fejlesztésekre összesen 500 milliárd forint a keret.
Makro / Külgazdaság Vagyonadó, kriptoszabályozás, kamatstop: órákon belül bejelenthetik a részleteket
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:52
A szerdai kormányülésen fontos döntéseket hoztak, ezek részleteit 11 órától ismertetik. Az uniós források felhasználásáról is döntés született.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Virág Barnabás volt MNB-alelnöktől – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:49
A Varga Mihály jelenlegi jegybankelnöki tanácsadójával való beszélgetést fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Nem csak a gyermektelenek, az egygyerekesek is rosszul jártak az eddigi családtámogatásokkal
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:23
Ugyan a gyermektelenek és a nagycsaládosok reáljövedelme is nőtt az elmúltt tizenhat évben, a kétgyerekes családok zsebelték be a legnagyobb életszínvonal-emelkedést.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
Csabai Károly | 2026. június 11. 05:44
A volt pénzügyminiszter, kockázatitőke-befektető, az O3 Partners elnöke lapcsoportunk Klasszis Investment and Wealth Management Summit 2026 című konferenciáján a Tisza-kormány által tervezett adóváltozásokról is elmondta a véleményét.
Makro / Külgazdaság Vitézy Dávid: „Benyújtottukk a helyreállítási alapra vonatkozó tervet”
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:45
A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét, ezzel újabb lépéssel került közelebb Magyarország az uniós pénzek hazahozatalához – írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.
Makro / Külgazdaság Ankarában tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:26
A magyar-török védelmi ipari kapcsolatok további erősítését szolgáló tárgyalásokra került sor Ankarában, ahol Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnök-vezérigazgatója, valamint a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezetősége a török védelmi ipar meghatározó szereplőivel folytatott egyeztetéseket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG