1p
Háromfajta indítékra vezethető vissza az elmúlt időszak országrombolása: hozzá nem értés, kapzsiság és hataloméhség - jelentette ki a Fidesz országos választmányának elnöke
Háromfajta indítékra vezethető vissza az elmúlt időszak országrombolása: hozzá nem értés, kapzsiság és hataloméhség - jelentette ki Kövér László, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országos választmányának elnöke azon a fórumon, amelyet Miskolcon tartottak hétfő este.

Kövér László a mintegy 300 ember előtt tartott beszédében kifejtette: a hozzá nem értés régi történet, a most hatalmon lévők "egy neobolsevista banda", a bolsevizmus létrejötte óta soha az életben nem tudtak tisztességesen egy országban sem kormányozni, hogy "nyomort ne idézzenek elő" - tette hozzá. Példaként említette a kormányzati negyedet, a gépkocsik eredetiségvizsgálatának kötelezővé tételét, illetve a közbiztonság romlását, a rendőrség belső állapotait, kiemelve a szerinte idevezető okokat is.
   
Úgy fogalmazott, a kapzsiságot, a pénzéhséget nem kell bemutatni, kormányzásuk, tevékenységük "bűzlik a korrupciótól", elég csak a BKV-ra gondolni. A politikus hozzátette: ha valaki bekapcsolja a televíziót, azt hiszi, rendőrségi műsort lát, pedig csak a napi híradó kezdődik. "Valójában egy ilyen rossz szappanoperaszerű tálalásban adódik elő a valóság, vagyis hogy hogyan kormányoznak ők, ha elszabadul minden gátjuk és fékjük".  
   

Az ország helyzetét egy robogó szekérhez hasonlítva, azt mondta: "gyakorlatilag robog lefelé velünk a szekér a semmibe: se kormány, se fék, (...), hogy ezt megállítsuk elébe kell ugranunk, úgy hogy ne taposson maga alá bennünket. És addig még egy darabig csúszunk lefelé a szekérrel együtt", de ha megállt, el kell kezdeni felfelé tolni, és az sokkal nehezebben, lassabban megy, mint ahogyan rohant lefelé.
Mint mondta, a hataloméhség a harmadik indíték, ami maga a bolsevizmus, az idézőjelbe tett demokrácia keretei, kulisszái között. Nem csupán azt kell említeni, amely az őszödi beszédben elhangzott, vagyis hogyan tévesztették meg saját szavazóikat, hogy kézben tartsák a hatalmat 2006-ban, és ily módon választást nyerjenek.
   
Hozzátette: még csak nem is arra a terrorra kell gondolni, ami 2006 október 23-án történt, amikor békés emberekre uszították "rendőrnek látszó vérebeiket", hanem ez az a fajta hataloméhség, ami nem szól másról, mint hogy szét kell verni az államot az emberek feje fölött, "le kell építeni,  le kell zülleszteni, le kell rohasztani az összes intézményét" azért, mert ez az egyetlen garancia számukra, hogy bárki legyen az ország kormányzati ereje, annak minimális legyen a mozgástere. Ezáltal ne tudja megvédeni állampolgárait az általuk átmentett árnyékhatalommal szemben.
    
Az állam szinte valamennyi területét "simára gyalulták" az elmúlt nyolc évben. Felsorolta a hon-, illetve rendvédelmet, az egészségügyi rendszert - amely, mint mondta, "gyakorlatilag a csőd szélén tántorog" -, az oktatási rendszert, eladták az államvagyont és gúzsba kötötték a leendő kormányt az adósságállománnyal - tette hozzá. 
   
A Fidesz választmányi elnöke szerint mindez nem véletlen, nem a gazdasági világválság következménye, hanem "egy szánt-szándékkal, (...) aljas indokból, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel végrehajtott cselekvéssorozat eredménye, amelynek hosszú-hosszú időn keresztül itt lesznek velünk a következményei."

Kifejtette: nem lehet mindent a rossz politikusokra hárítani, tehát "nem Gyurcsány Ferenc az ok" - említette a korábbi miniszterelnököt, hozzáfűzve: ő már maga is következmény bizonyos szempontból. Annak a következménye, hogy az elmúlt húsz évben nem értettük meg a demokrácia, a szabadság lényegét, és nem tudtunk élni azzal a felelősséggel, ami ebből ránk hárult.

A hét kérdése:
Ön mi alapján dönt a választásokon? Szavazzon!

Orbán: erős vállalkozókra van szükségünk
A szocialisták várni fognak a Fideszre
Jobbik: szeretjük is meg nem is
MDF: Orbán ne bujkáljon
Bejön a kampány? Hirtelen sok lett a szavazó

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 20:21
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról. Magyar Péter a kormányszóvivőin masírozott ki a Miniszterlenökségben lévő példánnyal. 
Makro / Külgazdaság Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
Litván Dániel | 2026. június 11. 18:46
Van olyan hely a világon, ahol semmitől sem tartva élvezhetné az életét az, akit a magyar hatóságok mondjuk az előző kormányzat alatt elkövetett dolgok miatt haza akarnak hozni? Lattmann Tamást kérdeztük kiadatási egyezményekről, a vagyonvisszaszerzés lehetőségeiről, vagy éppen esetleges diplomáciai mentességekről.
Makro / Külgazdaság Fájhat Trump feje, brutálisan drágul a benzin az USA-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 17:31
Rossz hírek jöttek a gazdaságból: több hónapos csúcsra nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma, miközben az üzemanyag 23,4 százalékkal drágult. 
Makro / Külgazdaság Mohácsi Duna-híd műszaki tartamának teljes átvizsgálása
Sipos Ildikó | 2026. június 11. 16:05
A mohácsi Duna-híd beruházásának átvizsgálására és a teljes műszaki tartalmának áttekintésére kérte a kormány közlekedési és beruházási minisztert.
Makro / Külgazdaság Az EKB a kamatemelésről: inflációs nyomást okoz a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:51
Az euróövezet központi bankja szeretne olyan monetáris politikát folytatni, ami biztosítja a 2 százalékos inflációt középtávon.
Makro / Külgazdaság Egész nyáron ülésezni fog a parlament – jelentette ki Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:05
Ezúttal kétórás volt a Kormányszóvivői tájékoztató, melyen Magyar Péter miniszterelnök is részt vett. A vagyonadóról is beszélt. 
Makro / Külgazdaság Emelésről döntött az EKB
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 14:44
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
Makro / Külgazdaság Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 13:14
Kiderült, hogy az előző jegybankelnök nem igazán vette ki a szabadságait, ezért 122,8 millió forint megváltásban részesült. Emellé kapott még hathavi alapbért is a távozásához.
Makro / Külgazdaság Kiderült, meddig tart a kamatstop a Diákhitelnél
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:49
A kormány még legalább az év végéig kitart az intézkedés mellett.
Makro / Külgazdaság Tovább szűkül az olló a dízel piaci és hatósági árai között
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:29
Bruttó 6 forinttal csökken a gázolaj beszerzési ára péntektől, ezzel tovább szűkülhet a különbség a védett, 615 forintos ár és a piaci ár között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG