2p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Korrupciós botrányok miatt tartóztatták le Pak Gun Hjet.

Letartóztatták a korrupciós botrányba keveredett Pak Gun Hje dél-koreai elnököt helyi idő szerint péntek reggel.

Kenőpénz, megvesztegetés, államtitkok megsértése

A szöuli központi kerületi bíróság  előzőleg jóváhagyta a letartóztatási parancsot az egyebek mellett vesztegetéssel, hatalommal való visszaéléssel és államtitoksértéssel gyanúsított 65 éves politikus ellen. Pak Dél-Korea első olyan demokratikusan választott elnöke, akit a parlament elmozdított hivatalából. Tíz évnél is hosszabb börtönbüntetéssel sújthatják, ha bebizonyosodik, hogy kenőpénzeket fogadott el nagyvállalatok vezetőitől. A Reuters szerint az elnök barátjával, Cshö Szunszillel arra vettek rá nagyvállalatokat, hogy komoly pénzekkel tömjenek ki olyan alapítványokat, amelyek valójában Pak hatalomban tartását szolgálták.

A bíróság döntésére azt követően került sor, hogy az előző nap több órán keresztül hallgatták ki a menesztett elnököt. Pak legfeljebb 20 napig maradhat börtönben a hivatalos vádemelésig. Ő és Cshö tagadják a vádakat.

Politikai káosz jöhet?

Mióta Pak ellen március 10-én alkotmányos vádemelést tettek, politikai vákuum keletkezett az országban egy átmeneti elnökkel. Új választások május 9-én lesz, ahol nagy eséllyel a liberális ellenzéki politikus és aktivista Mún Dzsein lesz majd a befutó, aki 2012-ben Pak fő kihívója volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A Fed célja fölött megakadt az amerikai éves infláció: 2,7 százalék volt decemberben is
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 16:40
Az Egyesült Államokban az elemzői várakozásoknak megfelelően az előző havival azonos, 2,7 százalék volt az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme decemberben az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics kedden közzétett adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Az olcsó energia sem tudott segíteni a magyar gazdaságnak
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 12:45
A magyar gazdaság 2025-ben is gyenge, nagyjából 0,5 százalékos növekedést érhetett el, ami folytatása az elmúlt évek stagnálásának. Pedig a kormány egyik korábbi magyarázata, ami a magas energiaárakat okolta, szerencsére tavaly már nem állta meg a helyét.
Makro / Külgazdaság Nagy Márton egyik szeme sírhat, a másik nevethet
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 08:30
Bár az infláció tizennégy hónapja nem volt olyan alacsony, mint decemberben, ez az egy évvel korábbi magas bázisnak tudható be, novemberhez képest például már nagyobb lett. És a 2025-ös 4,4 százalékos pénzromlás is meghaladta a 2024-es 3,7 százalákosat.
Makro / Külgazdaság Aldi-igazgató: Az árrésstop indokolatlan, a nagy láncok többsége tavaly veszteséges volt
Vámosi Ágoston | 2026. január 13. 05:43
A plázastop megnehezíti az új boltok építését, többek között ezért nincs Aldi a XII. kerületben, Veresegyházon, vagy Százhalombattán – mondta az üzletlánc országos ügyvezető igazgatója, Bernhard Haider a Privátbankárnak. A mínuszos 2023-as év után 2024-ben közel háromszorosára nőtt a veszteségük, az igazgató pedig arról beszélt, a nagy láncok többsége tavaly veszteséges volt, mert tovább nőttek a terheik. Kevesebb az akció, de a vaj árát több mint felével csökkentették tavaly. Azt is megkérdeztük, miért nincsenek önkiszolgáló kasszáik, és ismét ott lesznek-e a Szigeten.
Makro / Külgazdaság Trump veszélyes játékba kezdett – nem akárkit fenyeget igazságügyi minisztériuma
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 18:46
A Fed elnöke ellen indított hadjárat könnyen visszafelé sülhet el. 
Makro / Külgazdaság Zelenszkij örülhetett ennek a számnak
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 17:31
Mérséklődött az ukrán inflációs szint.
Makro / Külgazdaság Lázár János nem bírt a saját párttársaival
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 15:29
Az építési és közlekedési miniszter szerint az autópálya-koncessziós szerződések sincsenek kőbe vésve.
Makro / Külgazdaság Csak egy dolog csúfíthatja el az inflációt – a nagybevásárlás és a tankolás olcsóbb lett
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 15:09
Kedvez a bázishatás az inflációs adatoknak, a kormány beavatkozása is lefelé húzza az élelmiszerek mutatóját – érdekes lesz azonban, amikor márciusban letelik az első év, és árrésstopos árakat hasonlítunk majd árrésstopos árakhoz. A Trend FM Reggeli Monitor című műsorában munkatársunk, Gáspár András a legfrissebb felmérések eredményei mellett igyekezett prognózist is adni a friss inflációs adatra – de szóba került az EU-Mercosur kereskedelmi egyezmény is, amely komoly tiltakozást váltott ki sok európai gazda körében. Mi volt akkor a cél az egyezmény megkötésével?
Makro / Külgazdaság Jön az új lendület Európában? Erre utal egy felmérés
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 13:30
Erősödött a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet euróövezeti befektetői hangulatindexe januárban, amikor Németországban is hasonló folyamatot mértek.
Makro / Külgazdaság Kicsinálja az Exxon olajvállalatot Trump
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 12:08
Amerika egyik legnagyobb olajtársasága, az Exxon Mobil az amerikai elnök miatt kiszorulhat a venezuelai piacról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG