3p
Német és francia lapok is foglalkoztak a hét végén a magyar ügyekkel. Célkeresztben Soros György és a bevándorlók.

Németországban a Die Welt foglalkozott Magyarországgal, a konzervatív lap a Közép-európai Egyetemet (CEU) érintő, tervezett változtatásokkal kapcsolatban közölt írást hétvégi számában.

Orosz és török minta

A Die Welt a véleményrovatában Wolf Lepenies német szociológus Az állam első számú ellensége című írását közölte, amelyben a szerző kiemelte: a magyar kormányfő "azt akarja, hogy bezárjon az ország utolsó kozmopolita oktatási intézménye", a CEU, ami "újabb lépés az Orbán Viktor-féle >>illiberális állam<< kiépítése felé".

Hozzátette, hogy a Magyarországon orosz és török mintára épülő új rendszerben nincs helye kozmopolita tanintézménynek, és Orbán szemében ugyan már régóta szálka a Soros György által alapított egyetem, de "nem tudta veszélyeztetni a fennmaradását, legalábbis eddig".

Most a Soros Györgyöt az állam első számú ellenségeként megjelölő sajtókampányokkal előkészített környezetben egy olyan tervezet kerül a parlament elé, amely kizárólag a CEU ellen irányul - írta a Die Welt szerzője.

A CEU bezárására tett kísérletről több cikkünk is megjelent, a botrány részleteiről itt >>>

Senki sem segít?

A többi között kifejtette, hogy "2010 óta drámai változás ment végbe Magyarországon", Orbán pártja a választók egyharmadának támogatásával kétharmados törvényhozási többséget szerzett, és azóta a kormányfő úgy tevékenykedik, mintha "egyeduralkodó" lenne, az ellenőrzése alá vonja az egész országot, és így "a fiatal magyar demokráciából tekintélyuralom lett".

A CEU oktatói és hallgatói a német kormány segítségében reménykednek, ám ez "illúzió". Csak az EU beavatkozása lehetne hatásos, de "Brüsszel nem talál ellenszert a magyar miniszterelnök jogászkodó trükkjeire" - írta Wolf Lepenies.

Verik a bevándorlókat?

Franciaországban a baloldali Libération hétvégi száma fotókkal illusztrált riportban számolt be a migránsokkal szembeni állítólagos határmenti rendőri erőszakról. A lap szerint az elmúlt hónapokban egyre súlyosabbá vált az Európába bejutni vágyó migránsokkal szembeni fellépés a szerb-magyar határon, ahonnan kutyaharapásos sérülésekről, fizikai megaláztatásokról és gumibotos ütésekről érkeznek hírek.

A tudósító Florence La Bruyere kiemelte, hogy mostantól a migránsoknak a szögesdróttal körbevett tranzitzónákban kell megvárniuk menedékkérelmük elbírálását, jóllehet a nemzetközi jog tiltja az elzárásukat. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta a lapnak, hogy az intézkedéssel az európai menekültjogi rendszer kiskapuit akarta a kormányzat orvosolni. "Mostanáig a menekültstátuszt kérő migránsokat befogadóközpontokban helyezték el, ahonnan szabadon kijárhattak.

Egyesek azonban nem várták meg, hogy a kérelmüket elbírálják, és elszöktek Ausztria, Németország vagy Svédország felé, ahonnan ez a három ország most vissza akarja őket küldeni" - idézte a lap Bakondit, aki szerint egy olyan menedékkérő, aki a szabadságot arra használja fel, hogy elhagyja az országot, visszaél az uniós joggal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG