4p
Európai szemszögből mind a tárgyalóasztal mellett, mind a szíriai katonai hadszíntéren kedvező fejleményekről érkeztek beszámolók a hétvégén. Az orosz beavatkozás a jelek szerint egy Moszkva és Washington közötti háttérmegállapodást követően indult el. De mi az orosz geostratégia célja?

A hétvége pozitív fejleményeket hozott a dinamikusan változó, turbulens Közel Keleten. A frissen kiszivárogtatott tervek szerint az EU és Törökország arról tárgyalnak, hogy ezentúl a török és a görög parti őrség visszafordítaná a menekülteket szállító bárkákat. Törökországban (vagy egy szír területen létrehozandó biztonsági zónában) hat menekülttábort építenének, amelyek 2 millió ember befogadására alkalmasak. Évente 500 000 menekült jöhetne maximálisan az EU-ba, akiket kvóta szerint osztanának szét. Erről október közepéig tervezik a megállapodást, és az EU-török csúcson jelentenék be.

Az oroszok keményen odacsaptak

Közben az oroszok sem pihentek és egy bunker-ölő BETAB-500-as levegő-föld rakétával egy Su-34-es bombázó szétlőtte az Iszlám Állam (ISIS) parancsnoki központját a szíriai Rakka város közelében. Az Orosz Védelmi Minisztérium közlése szerint Moszkva az elmúlt 72 órában 60 légitámadást hajtott végre és 50 ISIS célt talált el. A minisztérium szerint az ISIS harcosai pánikba estek és több, mint 600 harcosuk dezertált.

Hozzá kell tenni, hogy az európai és amerikai média-hisztéria ellenére egyáltalán nem beszélhetünk egyelőre komoly orosz katonai erőről a térségben. Mintegy 4 darab SZU 34-es és 10 darab SZU 25-ös állomásozik a jelenleg a szíriai tengerparti Tartusz melletti légi bázison. Ezzel szemben viszont elképesztő hatóerejű mobil légvédelmet telepített a térségbe Moszkva. Orosz parancsnoksággal és orosz személyzettel több S-300-as és két S-400-as komplexumot szállítottak oda, amivel gyakorlatilag lefedik az egész régiót 60 kilométer magasságig.

Mi mutat egy háttérmegállapodás létrejöttére?

Az orosz beavatkozás a jelek szerint egy Moszkva és Washington közötti háttérmegállapodást követően indult el. Erre utal egyértelműen a higgadt és visszafogott izraeli reagálás mind politikai, mind média-szinten. Washington egyébként is több hangszólamban játszik ebben a kérdésben és ezt hasznos a fejünkbe vésnünk.

A Fehér Háznak egy választási kampány közepette kemény hangot kell megütnie Moszkvával szemben a nyilvánosság előtt, holott tudható, hogy Obama elnök sohasem volt teljes szívvel Asszad elnök eltávolítása mellett. Asszadék, csakúgy mint a megdöntött iraki Szaddam Husszein a Baath párthoz tartoznak és tartoztak.

Márpedig Obama még Illinois szövetségi állam szenátoraként 2002-ben hevesen ellenezte a rezsimváltást Irakban, a neo-konzervatívok beavatkozását pedig „ostoba háborúnak” nevezte. A jelenlegi helyzetre pedig ugyanaz a politikai logika vonatkozik, mint 2002-ben.

Túljuthattunk a mélyponton

A térségben mozgó amerikai légierő közben egyezteti az ISIS elleni lépéseket az orosz légierővel, még ha ezt nem is verik nagydobra. Az orosz katonai aktivitás mederben tartott aktivitása összefügg az amerikai kiképzési program látványos kudarcával. Washington korábban arra vállalkozott, hogy évente mintegy ötezer fegyverest képez ki a szír mérsékelt ellenzék soraiból. A márciusban meghirdetett program során ezzel szemben csupán 54, majd 75 fegyverest állítottak eddig hadrendbe.

Mindenesetre diplomáciailag Oroszország nagyot lépett. Geopolitikai játszmafordítóként lépéskényszerbe hozta a térség többi főszereplőjét is – az Öböl-országok, Irán, Izrael és Törökország vezetői egymás után repültek Moszkvába egyeztetésre.

Az orosz geopolitika stratégia egy újabb lépése

Az már talán most kimondható, hogy Szíria tengerparti sávja, az alevita törzsterület orosz védőszárnyak alatt őrizheti meg a szír államiság maradékát – valamint a tartuszi orosz haditengerészeti támaszpontot, ami jelenleg Oroszország egyetlen hídfőállása a Földközi-tengeren (hamarosan kiegészülve az alevita fellegvár, Latakia mellett épülő új orosz katonai bázissal). Ez beleillene abba az egyre nyilvánvalóbb orosz geopolitikai stratégiába, amely függő helyzetű de facto „államokat” hoz létre a kritikus térségekben. A Moldovából kiszakított Dnyeszter-menti Köztársaság, a Grúziától önállósodott Abházia és Dél-Oszétia, az Azerbajdzsán területéből kiszakadó Hegyi-Karabah, vagy legújabban az Ukrajnában különleges státuszt kapó Donyeck és Luhanszk „népköztársaságai”.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
Makro / Külgazdaság Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
Herman Bernadett | 2026. július 1. 05:51
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2026 első negyedévére vonatkozó teljes körű pénzügyi számlák jelentését. A hivatalos adatsorok megerősítik, hogy a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona újabb történelmi rekordot döntött: az év első három hónapjában a friss megtakarítások piacán masszív tőkeáramlás indult meg az öngondoskodás, a befektetési alapok és a külföldi eszközök irányába.
Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG