1p
Bronislaw Komorowski lengyel államfő aláírta a rendvédelmi szervekre vonatkozó nyugdíjtörvény módosítását - olvasható a lengyel elnöki hivatal honlapján. Eddig 15 év szolgálat után le lehetett tenni a lantot életkortól függetlenül; a jövőben nem lesznek 55 év alatti lengyel nyugdíjas rendőrök.

A lengyel közszolgálati rádió értesülései szerint a rendvédelmisek szakszervezetei nem zárják ki, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak a szerda este elfogadott törvény felülvizsgálatáért, mert vitatják egyebek között az elfogadás gyors menetét. A szakszervezetek kifogásolják, hogy nem arról a tervezetről konzultáltak velük, amelyről májusban szavazott a törvényhozás.

Nincs több nyugdíj 15 év után

Lengyelországban a rendvédelmi szolgálatokban dolgozók nem tartoznak az általános nyugdíjrendszerhez. Az új jogszabály értelmében azok, akik a törvény életbelépése után - azaz 2013. január 1-től lépnek szolgálatba - 55 évesen vonulhatnak nyugdíjba, ha legalább 25 évet töltöttek szolgálatban. Jelenleg minimum 15 év szolgálat után kortól függetlenül nyugdíjazhatók.

Ez a lengyel kislány már nem lesz nyugdíjas 35 éves korára...

A lengyel rendvédelmi szolgálatok - a hivatásos katonák, a rendőrök, a határőrök, a kormányőrség, a tűzoltók, illetve a büntetés-végrehajtás, a belbiztonsági hivatal (ABW), a központi antikorrupciós hivatal (CBA), a hírszerzés, illetve a katonai hírszerzés és kémelhárítás munkatársai - nyugdíját az állami költségvetésből finanszírozzák. Az ellátás összegét egy szabadon kiválasztható tízéves időszak átlagbére és az éves jutalmazások összege alapján határozzák meg. A nyugdíj maximális összege a fizetés 75 százaléka lehet.

Az államfő múlt pénteken írta alá az általános nyugdíjrendszerre vonatkozó nyugdíjkorhatárt emelő törvényt, amely 2013-tól szakaszosan 67 évre emeli a korhatárt mindkét nem számára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Figyelem nyugdíjasok! Előbb hozza a postás a 13. és a 14. havi nyugdíjat
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:21
Korábban, már péntektől kezdik kézbesíteni a februári dupla nyugdíj és a 14. havi első negyedét a posta.
Személyes pénzügyek Évek óta stagnálnak a lakásfelújítási várakozások
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 11:26
A lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési szándékai az elmúlt három évben csak enyhe hullámzást mutattak, határozott tendenciát nem. GKI 2026. januári lakossági felmérése szerint a következő egy évben a válaszolók 6 százaléka biztosan, 18 százaléka valószínűleg nagyobb összeget fog költeni lakóingatlanára.
Személyes pénzügyek Ha ezt nem felejti el, akár a bankoláson is spórolhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 11:07
Érdemes alaposan körülnézni a piacon.
Személyes pénzügyek Nem csak a munkáshitel és babaváró, de a személyi hitel is szűkebbre fogta decemberben
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 17:21
A személyi hitelek harmadik leggyengébb hónapja volt tavaly.
Személyes pénzügyek Ezt a napot kell beírnia a naptárba a nyugdíjasoknak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:59
Két napon érkezik az utalás.
Személyes pénzügyek Egyre nagyobb a verseny a személyi kölcsönöknél – melyik a legjobb ajánlat?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 16:38
Több bank is változtatott személyi kölcsönének kondícióin a napokban.
Személyes pénzügyek Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:11
A Mastercard Európában elsőként vezeti be az UEFA Champions League digitális passion kártyát az OTP Bankkal együttműködésben.
Személyes pénzügyek Igazából nem is vehetünk fel több pénzt vasárnaptól ingyenesen?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:44
A szám nőtt, de ha arányosan nézzük, egész más a helyzet.
Személyes pénzügyek Ezt kell tennie, hogy ne bukjon a vasárnapi nagy változáson
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 16:09
Február 1-jétől duplázódik az az összeg, amelyet ingyen fel lehet venni az ATM-kből, de vannak buktatók.
Személyes pénzügyek Lehet 150 ezerrel több? Vasárnaptól duplaannyi pénzt vehetünk fel az ATM-ekből
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 14:51
Február 1-jétől az ingyenes készpénzfelvétel felső határa 300 ezer forintra nő, összesen ennyit lehet havonta kétszer kivenni az automatákból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG