Magyarországon a finanszírozás célpontjai inkább a már jövedelmet termelő ingatlanok, mintsem az új projektek - derül ki a CB Richard Ellis elemzéséből
Európában azonban már javul a helyzet. Ha nagyon válogatnak is a bankok, de limitált összegig már adnak hitelt új ingatlanok fejlesztésére. Például Németországban 25 százalék önerő mellett 100 millió euró a hitel felső összege, a kamata pedig 120 bázisponttal haladja meg az eurlibort. Ugyanezek a számok az Egyesült Királyságban: 30 százalék önerő, 75 millió font maximális hitel, és 175 pontos libor felár.
Legnagyobb saját erőre - 35 százalékra - Olaszországban és Spanyolországban van szükség, és itt a legkisebb - 50 millió euró - a hitel összege is. A kamatfelár 250 bázisponttal Spanyolországban a legmagasabb.
Az adatok a legjobb minőségű ingatlanokra, illetve bérlőkre vonatkoznak, 5 éves futamidejű hitelnél.
|
Új szelek fújnak az európai hitelpiacon A CB Richard Ellis nemrégen közzétett európai tőkepiacokról szóló jelentése szerint ugyan az átlagos hitelfeltételek nem nagyon változtak az első negyedév óta Európában, azonban a második negyedévben számos új tendencia figyelhető meg. A hitelnyújtás feltételei egyre versenyképesebbek néhány európai piacon, főleg Németországban, Hollandiában és Franciaországban - derül ki a CBRE jelentéséből. Natale Giostra, a CBRE hitel-tanácsadási üzletágának európai vezetője mindezt így kommentálta: „Míg a hitelezők többsége továbbra is meglévő portfóliójára koncentrál, számos bank erősen fontolgatja új hitelek kihelyezését, bár nagyon válogatva és behatárolt szinten.” Részletek>>>> |
MTI
Címlapon
Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
Katona Zsolt a tőzsdei kereskedési rendszer zökkenőmentes cseréje mellett egyik legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy a gazdasági-politikai döntéshozókkal az eddigieknél szorosabb együttműködést tudjon kialakítani. A tőzsde új vezérigazgatója a Privátbankárnak adott interjúban elmondta: új kategóriákat vezetnek be a tőzsdén, és hamarosan új vállalatok is érkezhetnek a parkettre. Szeretnének néhány állami mamutot is a BÉT-re csábítani.
- Nem csak adót vet ki, egyet meg is szüntet a kormány!
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Nem csak rémálom: az éjjel 300 forint fölé húzott az euró
- Újabb 3185 lakáshiteles otthonát viszik a bankok
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Elintézte Ázsiát a görög exminiszterelnök
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Elszálltak az élelmiszerárak: csak a törökök járnak előttünk
Még több Bank
Utánajártunk...
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Az IMF elárulta, mi az egyik feltétele
- Az ingatlanokat is megadóztathatják
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- A bevándorlók menthetik meg a magyar nyugdíjrendszert? (videóval)
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Tőzsdére megy a Forma-1
- Álomból rémálom – újabb zuhanás előtt a Facebook? (videóval)
- Mitől lesz versenyképesebb Magyarország? 21 pontos javaslat a kormánynak
- Lassan itt lenne az ideje a devizakötvény-kibocsátásnak (videó)
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- Nem csak adót vet ki, egyet meg is szüntet a kormány!
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Újabb botrány a Facebook-részvények körül
- Elszálltak az élelmiszerárak: csak a törökök járnak előttünk
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
Legfrissebb
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Ilyen ingatlanokat vehetünk 5 és 10 millió forint között
- Az influenzajárvány miatt ugrott meg a halálozások száma
- Hogyan lehet Masterplast-részvényem? Így működik az aukció
- Elintézte Ázsiát a görög exminiszterelnök
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Indul a különleges részvényaukció - felfüggesztették a Masterplastot
- Nem csak rémálom: az éjjel 300 forint fölé húzott az euró
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Már a jövő évi számokat várja a Költségvetési Tanács




