3p
A Magyar Nemzeti Bank 2014 és 2018 között megújítja a jelenleg forgalomban lévő bankjegysorozatot. A 10 ezer forintos megújításával indítják el a bankjegycserét. A tízezer forintosok továbbra is érvényesek maradnak, azok bevonásáról későbbiekben dönt majd a jegybank.

A Magyar Nemzeti Bank 2014 és 2018 között megújítja a jelenleg forgalomban lévő bankjegysorozatot, újratervezett, továbbfejlesztett, a hamisítás ellen az eddiginél jobban védett bankjegyeket bocsát ki - jelentették be ma az MNB sajtótájékoztatóján. A jelenleg forgalomban lévő bankjegyeket 1997-2001 között bocsátották ki, márpedig a jegybankok jellemzően 10-15 évente újítják meg a bankjegyeket.

Első lépésként, szeptember 2-tól a megújított 10 ezer forintos bankjeggyel találkozhatunk, a címlet azonban csak 2014. decemberétől kerül forgalomba - jelentette be Gerhardt Ferenc alelnök. A megújulás során címletcsere nem lesz, tehát továbbra is ugyanaz a 6 bankjegy-érték marad forgalomban, ami eddig.

Az új 10 ezer forintos a korábbi kékes árnyalatú bankjegy helyett lilás-rózsaszínű árnyalatot kap, a motívumok közül megmarad az eredeti Szent István kép és a hátoldalon az esztergomi látkép. Ami új a kísérő motívumok és a megvastagodott hologram-fémszál. Néhány motívum módosul csak a bankjegyen.

Biztonsági elemek lényegében ugyanazok lesznek, ám a kornak megfelelő módon ezek is modernebbek lesznek.

A megújított 10 ezer forintos bankjegy. Kép forrása: MNB

A jelenleg használatos 10 ezer forintosok továbbra is érvényesek maradnak, azok bevonásáról a bankjegycsere alakulása kapcsán a későbbiekben dönt majd a jegybank.

A 350 millió darabos össz-készpénz állományt viszonylag gyorsan fogja lecserélni az MNB, így ennek köszönhetően a készpénzcsere viszonylag költséghatékonyan fog tudni lebonyolódni - mondta el Mádi László, az MNB készpénzlogisztika igazgatója.

A bankjegy-csere folyamatában a pontos sorrend és a kibocsátások időpontja a későbbiekben kerül bejelentésre - mondta el Mádi László. A második címlet lecserélésére jövőre kerül sor.

A teljes pénzcsere nettó 15-20 milliárd forintba kerül, ám ennek a költségnek nagyjából 60 százaléka a bankjegyek megújítása/pótlása miatt amúgy is költségként jelentkezne.

Éves szinten 2000-10000 ezer darab hamis pénzt fedeznek fel az illetékesek, a hamis bankjegyek száma ugyanakkor csökkenő trendet mutat. Hamisítások által okozott kárérték éves szinten nagyjából 30 millió forint. A hamisításokban leggyakrabban érintett címlet a 10 ezer forintos volt.

A készpénz-megújítását mindenképp meg kellett kezdeni, mivel nincs hivatalos céldátumunk - indokolta a lépést Gerhardt Ferenc. Amennyiben kitűzésre kerül az euró-csatlakozás dátuma, az MNB készpénzlogisztikai igazgatóságának kell majd áttekinteni a helyzetet. Az euró-bankjegyek nyomtatására a későbbiekben nem Magyarországon kerül sor, az MNB-nek az euró-csatlakozás után csak a érmeverésben lesz feladata.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Vérengzés jön a bankszektorban – 200 ezer munkahely szűnhet meg nyomtalanul
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 10:28
A mesterséges intelligencia terjedése komoly hatásokat hoz magával.
Pénzügyi szektor Az MNB odasózott az OTP-nek és az MBH-nak
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 10:56
Az MNB összesen több mint 43 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra és az OTP Bankra, mivel azok nem teljesítették maradéktalanul a felügyelet korábbi határozataiban előírt kötelezéseket a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés terén feltárt hiányosságok orvoslására. Az OTP Bank egyebek közt nem megfelelően végezte el az előírt visszamenőleges szűréseket, az MBH Bank belső szabályzatai pedig továbbra is hiányosak.
Pénzügyi szektor Már folyósította is az első munkáshitelt egy hazai bank
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 16:31
Az év első munkanapján több tucatnyian tájékozódtak és adták be igényüket a munkáshitelre az OTP Bank fiókjaiban. A hitelintézet az első hitelbírálatokat lefolytatta, és már folyósította is az első támogatott konstrukciót.
Pénzügyi szektor Lengyelországban gyorsuló idei inflációval számolnak
Privátbankár.hu | 2025. január 2. 14:48
A lengyel jegybank elemzők körében végzett legfrissebb felmérése szerint idén gyorsul a fogyasztói áremelkedés tavalyhoz képest, majd jövőre visszalassul a 2024. évi szintre.
Pénzügyi szektor Sok volt a hiba – lecsapott és büntetett az MNB
Privátbankár.hu | 2024. december 31. 10:22
Az MNB csoportszintű átfogó vizsgálata nyomán összesen 63 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra és a MagNet Faktorra.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek megint alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2024. december 30. 12:25
Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet hétfői aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Brutális hiteleket vettek fel a magyarok idén, itt vannak a számok
Privátbankár.hu | 2024. december 26. 08:57
Milyen vége lesz ennek?
Pénzügyi szektor Összeolvadással zárul az év a nyugdíjpénztáraknál – itt a bejelentés
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 16:40
Az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztárba olvad a Postás Önkéntes Nyugdíjpénztár az év utolsó napján.
Pénzügyi szektor Valakik már megint adtak 10 milliárd forintot az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 12:05
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Olyan bizonytalan a forint, mint egy első választó a szavazófülke magányában
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 07:29
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG