1p
Magyarországon az első olyan pénzintézet, amely a profitot vadonatúj módon értelmezi, a MagNet Bank. Honnan jött az ötlet, hogy Magyarországon pont egy átláthatóságra, fenntarthatóságra, közösségiségre épülő pénzintézetet hozzanak létre? (x)
Magyarországon az első olyan pénzintézet, amely a profitot vadonatúj - az ökoszférával és a jövő generációkkal kibővített módon értelmezi - a MagNet Bank. Honnan jött az ötlet, hogy Magyarországon pont egy átláthatóságra, fenntarthatóságra, közösségiségre épülő pénzintézetet hozzanak létre?

Tizenöt éves takarékszövetkezeti, illetve HBW, majd HBW Expressz Bank név alatt futó működésre tekint vissza a MagNet Bank, amelynek vezetősége 2008-ban találkozott a tudatos pénzkezelés gondolatkörével. Ekkor már érezhető volt: itt az idő a változtatása, a hagyományos bankolás újragondolására. Az „ideológia” egy a pénzről mint a társadalomban áramló energiáról gondolkodó szakemberek csoportjától származott, akik tanácsadó testületként azóta is támogatják az új irányba haladó szervezetet. Az átláthatóság, és a közösségiség igényét banki működésre fordították egy körülbelül másfél éves munka eredményeként, hogy 2010 áprilisára a nyilvánosság elé léphessen az első hazai újbank.

„A felvállalt úttörő szereppel a bank célja, hogy kiutat mutasson stabil és megbízható üzleti modelljén keresztül a gazdasági válságban erős hitelvesztéstől szenvedő pénzpiac szereplőinek, és a forrásokban szűkös vállalkozásoknak egyaránt” – állt a bank közleményében 2010 áprilisában. Nyugat-Európában ez már jól bevált modell volt, a válság éveiben is növekedést, profitabilitást, stabilitást, fejlődőképességet mutatott. Koncepciója a hosszú távú, a fenntarthatóság elveit követő értékekre és társadalmi igényekre épült. 

Az újbankokról szóló sorozat első és második részében a közösségi bankolás nemzetközi példáit, és egy XXI. századi gazdaság irányzat, az etikus közgazdaságtan alapjait mutattuk be.
Boda Zsolt politológus-közgazdász, gazdaságetikai szakértő szerint az újbanki koncepció olyan társadalmi igényt elégít ki, mint amilyen például a jó minőségű bio-élelmiszerek iránti igény. „A pénzed szavazat, szokták mondani. Eldönthetjük, hogy hazai, keveset utaztatott, környezetbarát, egy felelős cég által gyártott terméket vásároluk, vagy mindez nem számít, és csak a márka vagy az ár alapján döntünk. Azt remélem, hogy vásárlási döntéseink során egyre többen vesszük figyelembe a termékek és a vállalatok környezeti, társadalmi jellemzőit is. A piacgazdaságban csak akkor remélhetjük, hogy a cégek komolyan veszik ezeket a szempontokat, ha világos pénzügyi jelzéseket kapnak. Ha a környezetszennyező, felelőtlen cégeket bojkott fenyegeti, és ha az etikus vállalatoknak bővül a piaca.”

A modell hazai megjelenésének a szakértő különös jelentőséget tulajdonít: „A bankok között itthon eddig nem volt olyan, amely az etikus, a társadalmilag elkötelezett, környezetileg felelős működést tűzte volna ki célul. Hazai bioalmát tudtam vásárolni, de a pénzemet nem tudtam olyan bankhoz vinni, amelynek elveivel, értékeivel azonosulni tudtam volna. De az egyéni jó érzésen túl gazdasági jelentősége is van a közösségi bank megjelenésének. Hitelezni tud olyan szektoroknak, projekteknek, amelyek bár társadalmilag hasznosak, szerényebb profitjuk miatt nem, vagy csak rossz feltételekkel juthattak eddig kölcsönhöz. És talán a hazai bankszektornak is jelzést ad: merre is kellene elindulni a pénzügyi válság, a felelőtlen hitelezés és az ügyfelekkel való méltánytalan bánásmód okozta morális hitelvesztés után.”

Hogyan valósul meg mindez a gyakorlatban? A sorozat záró részében az újbank konkrét termékeit mutatjuk be. (x)
Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Volt egy ellenszavazat az MNB alapkamatával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:12
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról – olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
Pénzügyi szektor Ezek az innovációk formálják a prémium pénzügyi szolgáltatások jövőjét Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:02
A digitalizációtól az AI-ig, a szolgáltatásfejlesztéstől a kommunikációig több területen is erős mezőny gyűlt össze a Klasszis innovációs pályázatán.
Pénzügyi szektor Nyugdíjpénztári toplista: kihirdették a Klasszis 2026-os díjazottjait
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:44
Nemcsak a hozam, hanem a kockázat és az árfolyam-ingadozás is számított a Klasszis nyugdíjpénztári díjain, ahol öt kategóriában ismerték el a legerősebb portfóliókat.
Pénzügyi szektor Hold Alapkezelő, Apelso Trust és a legjobb privátbankárok: íme, a Klasszis-díjazottak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:29
Szolgáltatói kiválóság, tanácsadói teljesítmény és szakmai együttműködés: ezek kerültek a középpontba a Klasszis Média első privátbanki díjátadóján.
Pénzügyi szektor Kartelleztek a bankok: rekord méretű bírság született
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 15:45
Kartellezésre hivatkozva minden korábbinál nagyobb összegű, több mint 700 millió eurónyi bírságot szabott ki a román versenytanács (CC) a tíz vezető bankra, amelyek állítólag kamatpolitikájuk összehangolásával befolyásolták a román bankközi kamatlábat (ROBOR) – közölte vasárnap a hatóság.
Pénzügyi szektor Soha nem tartoztak még ennyivel a magyar háztartások a bankoknak
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 16:25
Rekordmagas szintre emelkedett a magyar háztartások banki hitelállománya: elérte a 13 497 milliárd forintot – derül ki a Bankmonitor elemzéséből. Ez azt jelenti, hogy elméletben minden magyarra nagyjából 1,4 millió forintnyi banki tartozás jutna.
Pénzügyi szektor NAV: ma éjfélkor jár le a határidő
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:46
A NAV ma éjfélig mintegy 400 ezer cégtől vár tao-, és több mint 100 ezer társaságtól kivabevallást.
Pénzügyi szektor Megduplázták a lakáshitelek törlesztésére fordított pénzt az egészségpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. május 29. 12:43
Csak az első negyedévben több mint 1,7 milliárd forint egészségpénztári megtakarítást fordítottak lakáshitel-törlesztésre a tagok, kétszer annyit, mint 2025 első három hónapjában – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárakba tízezrek léptek be egy év alatt, és jelentősen nőttek a befizetések is.
Pénzügyi szektor Megint rekordott szállított – lepipálja a konkurenciát ez a hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 12:29
A bővülő eredmény a szektor átlagához képest is kiemelkedő.
Pénzügyi szektor A devizavétel most észszerűbbnek tűnik, mint a forintbefektetés
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 13:51
A Blochamps Capital szerint a 3 legnagyobb hitelminősítő rövid távon még kivárhat Magyarországgal kapcsolatban, ugyanakkor egyre nehezebb olyan piaci érvet találni, amely tartósan a mostaninál erősebb forint mellett szólna. Bár a nominális árfolyam potenciális hatása a magyar gazdaságpolitikai vitákban sokszor jelentősen túlbecsült-, mégis fontos sarokpont a vállalkozásoknak, hogy az EU-pénzek megszerzésének kérdése, a költségvetési pálya és a kamatkülönbözet alakulása ősszel újra nyomás alá helyezhetik a hazai devizát. Ez pedig a vagyonosok mellett a nyaralásra készülő lakossági ügyfelek valutavásárlási kedvét erősíti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG