4p
Jogi szakértők szerint veszélyes határ átlépését szentesítette az Alkotmánybíróság, amikor alkotmányosnak mondta ki, hogy korábbi jogerős döntéseket is felülírhat az elszámolási törvény. A gondot az okozza, hogy ez a megoldás - az Ab döntési folyamatának ismeretében - precedenssé válhat.

Komoly jogérvényesítési problémákhoz vezethet az Alkotmánybíróság (Ab) e heti, a devizahitelek elszámolásával kapcsolatos 2014. évi XXXVIII. törvény kapcsán kimondott döntése. Mint ismert az ügyben eljáró bírák fordultak több kérdéssel az Ab-hoz, amelyek egyrészt vitatták, hogy az állam lehet-e peres fél (alperes) egy olyan ügyletben, ahol a pénzügyi intézmény és az állam között még közvetve sem áll fenn olyan polgári jogi jogviszony, amelynek alapján az állam alperes lehessen. Ugyancsak érkezett beadvány, amely szerint sérül a tisztességes eljárás elve azzal, hogy 30 nap alatt kell döntenie a bíróságnak. Az Ab ezeket az érveket azzal utasítja el: az állam részvételét a "rendkívüli körülmények" miatt tartja alkotmányosnak, megjegyezve ugyanakkor, hogy a problémát közérdekű keresettel kellett volna kezelni - igaz, ebben az esetben az állam lett volna a felperes, s neki kellett volna bizonyítania, hogy a bankok tisztességtelenül jártak el. Míg a törvényi megoldás ennek a fordított formája: az állam (közérdeket képviselő) alperesként vesz részt az eljárásban, ám így a bizonyítási teher a törvényben megfogalmazott tisztességtelenségi vélelemmel szemben a bankokat terheli. Ami pedig a tisztességes eljáráshoz való jogot illeti, az Ab szerint a devizahiteles törvény sem zárja ki azt, hogy a bíró szakértőt rendeljen ki, illetve tanút hallgasson meg.

A legnagyobb problémát jogi szakértők szerint az okozza, hogy a törvény korábban született jogerős ítéleteket ír felül - amelyek kimondták, hogy a konkrét szerződés nem tartalmazott tisztességtelen feltételeket - kimondva, hogy a bankoknak ezekkel - a pervesztes - ügyfelekkel is el kell számolniuk. Döntésében maga az Ab is idézi saját korábbi határozatát, amely szerint jogerős ítéleteket nem lehet alkotmányosan megváltoztatni.

Ugyanakkor a taláros testület szerint annak okán, hogy a törvény az elbírált jogviszonyokat "mintegy újraértékeli", lényegesen kisebb érdeksérelmet okoz a bankoknak, mint a pervesztes adósoknak okozott volna, ha kimaradnak az elszámolásból - szól az érvelés. A jogerő  áttörése  ebben az  esetben az Ab szerint alkotmányos, az ugyanis azt a célt szolgálja, hogy a múltban pereskedő  adós ne kerüljön  hátrányosabb helyzetbe, mint az a fogyasztó, aki  nem indított pert a bankkal szemben. Az Ab szerint a jogbiztonság nem sérült, sőt az "rendítette volna meg, ha a tisztességtelenség - akár a jogerőre hivatkozással - következmények nélkül  maradt volna".

A gondot az jelenti, hogy az Ab ezáltal alkotmányosnak mondta ki azt, hogy a törvényhozó hatalom lényegében a független bíróságok döntéseit is felülírhatja, vagyis kvázi ellenőrzése alá vonta. Arra, hogy törvény felülírjon korábbi ítéleteket, legfeljebb akkor kerülhet sor, ha a múltban valakit jogerősen elítéltek volna egy olyan cselekmény elkövetéséért, amely ma már nem számít bűncselekménynek. Ezt a határt lépte át a törvény és ezt szentesítette a lépést alkotmányosnak kimondva az Ab.

Az adott esetben nem ilyen döntések születtek. Ugyanúgy megsemmisítette a törvény azon ítéletek következményeit, ahol nem generálisan - miként az elszámolási törvény fogalmaz -, hanem valóban egyedi ügyeket vizsgálva hozott a bíróság elutasító döntést azzal kapcsolatban, hogy a  szerződéskötés konkrét körülményei kizárták a tisztességtelenség megállapítását. Ennél is érdekesebb, hogy a törvény azokat a jogerős ítéleteket is felülírja, ahol a peres felek a bíróság által jóváhagyott egyezséget kötöttek és elszámoltak egymással.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Szép számokat közölt az Államadósság Kezelő Központ
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 19:31
Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült – közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
Pénzügyi szektor Meglepetés a 30 éves jelzáloghiteleknél az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 16:55
Az Egyesült Államokban emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata a szeptember 26-án záródott héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Pénzügyi szektor Ausztriában tovább csökkent az infláció szeptemberben
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 13:47
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 4,0 százalék volt szeptemberben, miután augusztusban 4,1 százalékos, tavaly március óta a leggyorsabb emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) szerdán közzétett adataiból.
Pénzügyi szektor Ezt mindenki megérezte: óriási féket nyomott a lakossági hitelpiac
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 12:00
Látványos visszaesést hozott az augusztus a lakossági hitelpiacon: lakáshitelekből bő negyedével kevesebbet folyósítottak a bankok júliushoz képest, de visszaesett a személyi kölcsönök iránti kereslet is. 
Pénzügyi szektor Stratégiai szövetséget kötött a Hungarikus Alkusz és a UNIQA
Herman Bernadett | 2025. október 1. 11:00
Kisebbségi tulajdonrészt vásárolt a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. leányvállalatában, a HUNBenefit Többes Ügynök Kft.-ben az UNIQA Biztosító. A partnerségre alapozva a biztosítótársaság – digitális transzformációs programja keretében – átszervezi függőügynöki hálózatát, és a jövőben a Hungarikum Alkusz leányvállalatának kötelékében többes ügynökként szolgálja ki ügyfeleit, és gondozza a mintegy 200 000 biztosítási szerződést.
Pénzügyi szektor Milliós összdíjazással indul a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny
Vámosi Ágoston | 2025. szeptember 25. 17:58
Október 16-ig lehet nevezni a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre. A Privátbankár.hu milliós összdíjazás mellett rendezi meg a vetélkedőt, a döntősök a Budapesti Gazdasági Egyetem campusán mérhetik össze tudásukat.
Pénzügyi szektor Rossz hír a Revolut és Wise felhasználóknak: szigorít az OTP
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 23. 08:48
Azonnali hatállyal véget vetett az OTP a díjmentes készpénzfelvételnek a külföldi bankok által kibocsátott bankkártyáknál.
Pénzügyi szektor Jobb lett a hangulat az euróövezetben szeptemberben
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 22. 17:29
Az euróövezetben némileg enyhült a borúlátó fogyasztói hangulat szeptemberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) hétfőn közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Saját alapkezelővel erősít a szlovén tőkepiacon az OTP
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 19. 11:40
Egyre hangsúlyosabb a külföldi terjeszkedés az OTP Alapkezelő stratégiájában.
Pénzügyi szektor Két minősített hitel is elérhetővé vált a cégeknek az MBH Banknál
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 18. 16:22
Az MBH Bank az elsők között szerezte meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett Minősített Vállalati Hitel (MVH) minősítéshez szükséges tanúsítványt. Ennek köszönhetően két minősített terméke, az MBH Vízió Beruházási Minősített Vállalati Hitel és az MBH Beruházási Kölcsön Minősített Vállalati Hitel is elérhetővé vált a hazai vállalkozásoknak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG