1p
A szakértőket is meglepte a cég kiváló teljesítménye, annak ellenére, hogy a működési költségek a vártnál jobban növekedtek.

A második negyedévben 5,1 milliárd forintos nettó profitot ért el az Egis, ami ugyan hajszálnyival elmaradt az 5,2 milliárd forintos elemzői konszenzustól, de 13,8 százalékkal meghaladta a KBC Equitas szakértőjének prognózisát, amely 4,5 milliárd forint volt. Az árbevétel terén minden várakozást felülmúlt az Egis a 34,7 milliárd forint éves alapon 7,1, negyedéves összevetésben pedig 3,5 százalékos növekedésével. A vártnál jobb, 59,3 százalékos bruttó margin, vagyis haszonkulcs révén a bruttó fedezet közel 4 százalékkal haladta meg az elemzői várakozásokat.

Az EBIT (vagyis a kamat és nyereségadó-ráfordítások levonása előtti eredmény) soron 88,1 százalékos éves növekedés látható, az 5,9 milliárd forintos eredmény főként a vártnál magasasbb árbevétel és bruttó margin révén vált elérhetővé. A konszenzus csupán 5,5 milliárd forintos EBIT-et prognosztizált.

A legfontosabb működési költségek terén 8,8 százalékos éves növekedés mutatkozik, ezen belül az értékesítéshez kapcsolódó költségek 9 és fél százalékkal, az adminisztrációs költségek pedig 14,8 százalékkal emelkedtek. Az EBIT-et ezúttal viszont már nem terhelték a gyógyszerkassza befizetési kötelezettségek.

Míg a magyarországi bevételek a vártnak megfelelően csökkentek, addig a Független Államok Közösségének piacai továbbra is erősek, a térségben 12,7 százalékkal növelte az Egis az árbevételét. Az alacsony bázis és a jelentős előszállítások miatt Ukrajna vezet 50,7 százalékos éves növekedéssel, a többi FÁK ország átlagosan 23 százalékos növekedést mutatott. Az orosz bevételek csupán 6,1 százalékkal nőttek, mivel az árbevétel kétharmada a hatóságilag rögzített árú termékszegmensekből származik.

A lengyelországi értékesítés valamelyest elmaradt a várakozásoktól, részben szabályozási változások, részben pedig az euróval szemben gyengülő zloty miatt. A lengyelországi visszaesést viszont a többi kelet-európai régiós piac ellensúlyozni tudta.

Az éves árbevételnövekedés a menedzsment által jelzett 3-5 százalékos sáv alsó szélét érheti el, miután az első kilenc hónap alapján 2,8 százalékos volt az árbevétel bővülése. A jelentősebb megugráshoz a forint gyengülésére lenne szükség, amire nem számítunk az aktuális, júliustól szeptemberig tartó negyedévben.

A Egis pénzügyi évének első kilenc hónapjában a részvények 2170 forintos EPS-t ért el, ez az éves menedzsment prognózis 85,1 százaléka. A részvény továbbra is alulértékelt az idei EPS alapján számított 6,5-es P/E rátájával. Nem szabad ugyanakkor elfelejteni a kockázatot, hogy jövőrel mégsem lesz levonható a támogatott gyógyszerek 20 százalékos adója és az orvoslátogatói díj az adóalapból. Ezek a költségek összesen évente 4,3 milliárd forintot jelentenek, emiatt kissé borúlátóbbak a KBC Equitas elemzői.

Közben az EGIS gazdasági igazgatója sajtótájékoztatóján jelezte, hogy a gyógyszergyár a következő üzleti évben 4-6 százalékos forgalombővülést vár, míg a szeptember végén záruló idei üzleti évben 3-5 százalékos, forintban mért növekedéssel számol. Poroszlai Csaba hozzátette: a magyar piacon az idei 8-10 százalékos csökkenés után jövőre is 5-10 százalékos lehet a visszaesés.

Az EGIS számára a kitörést a FÁK országok piacai jelentik. Az idei 6-8 százalékos növekedés után jövőre még nagyobb, 8-12 százalékos lehet a bővülés, euróban számolva. Ezen belül az orosz piaci forgalom a mostani üzleti évben 5-7 százalékkal, a következőben akár 8-12 százalékkal emelkedhet.
Kelet-Európában az idén várt 10 százalékos csökkenés után a következő üzleti évben már 3-6 százalék közötti növekedést vár az EGIS - közölte a gyógyszergyár gazdasági igazgatója.

Az EGIS harmadik negyedévi friss adatairól itt olvashat bővebben.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 24350 23600 24350 +3,40% 0 0 11 885 259 700 HUF 2025-04-15 17:14:47
MOL 2836 2820 2896 -1,39% 0 0 2 710 993 630 HUF 2025-04-15 17:13:19
MTELEKOM 1632 1616 1642 +1,12% 0 0 761 529 716 HUF 2025-04-15 17:05:24
RICHTER 10440 10260 10450 +1,56% 0 0 806 443 430 HUF 2025-04-15 17:05:29
OPUS 530 527 536 -1,12% 0 0 58 489 586 HUF 2025-04-15 17:06:57
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kíváncsi, mi van a forinttal? Nézze meg, mi történt kedden!
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 18:44
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt rossz napja a pesti börzének
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 17:56
A nemzetközi tőzsdékkel együtt emelkedett a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Visszavonulót fújt a Pfizer
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 12:55
A fogyókúrás gyógyszer fejlesztése nem úgy sikerült, ahogy szerették volna. 
Részvény / Deviza / Áru Meglepő dolog történt az OTP-vel, tőzsdei kanárik a szénbányában
Eidenpenz József | 2025. április 15. 12:33
Ismét szépen emelkednek a tőzsdék Európában és Magyarországon is. A forint stabil, az OTP kapott egy bókot. Donald Trump valószínűleg a vámokkal kapcsolatos problémát sem érti, aminek súlyos következményei lehetnek, a tőzsdei reakció csupán kanári a szénbányában. A dollár most az új kriptovaluta?
Részvény / Deviza / Áru Bezsebelt egy szép nagy piros pontot az OTP
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 11:11
Itt az új minősítés, jobb a korábbinál. 
Részvény / Deviza / Áru Így néz ki forintlejtő
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 06:41
Március vége óta fokozatosan gyengült a forint az euróval szemben. 
Részvény / Deviza / Áru Nem ébred fel a rémálomból a forint
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 18:41
Nem lehet jó hírt mondani a forintról, nem sikerült visszatalálnia 410 alá az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Jó volt a hangulat Budapesten, nem panaszkodtak a befektetők
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 18:19
A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX hétfőn 1,19 százalékos emelkedéssel, 85 957,65 ponton zárt.
Részvény / Deviza / Áru Trump kezében a forint, sok a vásárló, ám a menedék is csúcsformában van
Csernátony Csaba | 2025. április 14. 12:06
Az amerikai kormány jelezte, hogy a félvezetőkre és a mobiltelefonokra vonatkozó részleges kivétel a vámok alól nem végleges, amivel elvette a befektetőktől a biztosnak hitt kapaszkodót a vámviharban.
Részvény / Deviza / Áru Vannak ám, akik jól megszedték magukat az ugráló piacokon – így kell?
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 09:48
Jönnek a bankok, vagyonkezelők negyedéves jelentései.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG