Miután az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a hét végén sikeres csapást hajtott végre az orosz légierő bázisai ellen, rögtön elkezdődött a számolgatás, hogy vajon hány gép vált harcképtelenné az akció hatására. Az ukránok saját számításuk szerint 41 gépet, az orosz stratégiai bombázóflotta 30 százalékát semmisítették meg. Orosz hivatalos források ennél – természetesen – jóval kisebb károkról számoltak be, sőt közlésük szerint nem is az összes célbavett légibázison, hanem csupán az irkutszki és a murmanszki régióban található repülőtéren állomásozó gépekben esett kár.

Az elmúlt napokban műholdfelvételek, illetve az ukránok által szerdán a támadásról közzétett, jóval hosszabb, összevágott videófelvétel alapján már viszonylagos biztonsággal összeszámolható, hogy milyen gépeket „vontak ki a forgalomból” az ukránok. Ezek alapján például elemzők arra jutottak, hogy csak az oroszok által is elismert két helyszínen 10-13 Tu-95-ös és Tu-22-es stratégiai bombázó semmisült meg, több másik pedig megrongálódott.

Számoljunk csak!

Tom Cooper osztrák katonai szakértő azonban az összes felvételt és elérhető bizonyítékot átnézve a következő összesítést közölte:

• 8 Tu-95M bombázó
• 7-10 Tu-22M bombázó
• 2 A-50 légtérellenőrző gép
• 1 An-12 szállítógép

Ez látszólag jóval kevesebb, mint az ukránok által közölt összesítés, csakhogy. Nem szabad elfelejteni, hogy ezek a gépek – az An-12-est leszámítva – réges-rég nincsenek már gyártásban (az A-50-es esetében akarat lenne rá, de nyugati alkatrészek nélkül nem képesek legyártani ezeket). Ez nemcsak azt jelenti, hogy az elvesztett gépek pótolhatatlanok, hanem azt is, hogy a meglévő, papíron a flotta részét képező gépek egy jó része sem üzemképes.

Tom Cooper számításai szerint, ha a valójában bevethető gépek számához viszonyítjuk a fenti veszteségeket, akkor sokkal „érdekesebb” a helyzet. Szerinte az igazolhatóan elveszített nyolc Tu-95M bombázó valójában a bevethető flotta 70-100(!) százalékát jelenti. Azt, hogy ezek között a gépek között a ténylegesen használt repülőgépek voltak, az is bizonyítja, hogy a felvételeken is látható, hogy két Tu-95-ösön már fel is voltak szerelve a következő bevetésre előkészített Kh(X)-101-es robotrepülőgépek is. Külön jó hír az ukránoknak egyébként az is, hogy ennélfogva ezekből a Kh-101-esekből is elvesztett nagyjából 6-12 darabot az orosz légierő – ez pedig körülbelül 1-2 havi termelése az orosz hadiiparnak.

Today, Ukrainian intelligence reportedly launched 117 attack drones from trucks that had been placed near Russian air bases. I tasked several collects this morning via @umbraspace and my first images have already started processing. What a remarkable success in a well-executed… pic.twitter.com/LzXulw8jnK

— Chris Biggers (@CSBiggers) June 2, 2025

A Tu-22-esek esetében a megsemmisült 7 gép csak nagyjából a 30-50 százalékát képviseli a valójában bevethető gépeknek – ráadásul ezeket kevésbé is  használták Ukrajna elleni támadásokra az oroszok.

Ha viszont összesítünk, akkor Cooper azt írja, hogy az orosz veszteség

„messze meghaladja az SZBU által állított 30 százalékot”.

Cserébe viszont a szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy a két megsemmisített A-50-es nem volt része az aktív flottának, a felvételeken ugyanis egyértelműen látszik, hogy fődarabok hiányoznak róluk. Márpedig – miután az ukránok már lelőttek két ilyen légtérellenőrző gépet – ezekből akárcsak egynek is az elvesztése még a bombázóknál is jóval nagyobb érvágás lett volna az orosz légierőnek. Jelenleg ugyanis csupán 5-7 bevethető A-50-ese van az oroszoknak, és ezek nélkül mind az orosz harci gépek tevékenysége, mind az Ukrajna elleni dróntámadások tervezése és végrehajtása is súlyos problémákba ütközne.

Besegített az MI is

A másik érdekes részlet, amelyre az elmúlt napok során fény derült – és ami az első híradások alapján még nem volt egyértelmű – az az, hogy miként is irányították a drónokat a kamionokon elhelyezett szállítókonténerekből a repülőgépekhez.

Az ukrán források szerint a drónokat az orosz mobiltelefonos hálózat felhasználásával, távirányítással vezették. Ez önmagában is szép fegyvertény, azonban ez csak az igazság egyik fele. A másik az, hogy a drónok részben autonóm módon irányították magukat, és ehhez, illetve a minél pontosabb találatokhoz minden bizonnyal a mesterséges intelligencia segítségét is igénybe vették.

„A repülés során egyes drónok elvesztették a jelet, és átváltottak arra, hogy a küldetést mesterséges intelligencia segítségével, előre megtervezett útvonalon hajtsák végre. Miután megközelítették és kapcsolatot létesítettek a kiválasztott célponttal, a robbanófejek automatikusan aktiválódtak”

– állítja az SZBU.

A CSIS elemzése szerint a drónok kormányzásához az ukránok a nyílt forráskódú ArduPilot UART rendszerét használták, amelynek nagy előnye, hogy a pilótától érkező jelek nagy késése vagy elvesztése esetén rugalmasan át tud állni arra, hogy az alapvető repülési tulajdonságok tartásával haladjon tovább, jel beérkezése esetén pedig újra reagálni tudjon a pilóta utasításaira.

Ez minden bizonnyal elegendő volt ahhoz, hogy a drónok elérjenek a célpontként kijelölt gépekhez, azonban pontos találatok eléréséhez egy ilyen, akár több másodperces késéssel zajló vezetés nem lett volna alkalmas.

Márpedig amikor arról van szó, hogy egy néhány kilogrammos robbanófej mekkora károkat okoz egy soktonnás repülőgépben, akkor nagyon nem mindegy, pontosan hol is történik a detonáció. A kikerült felvételeken már vasárnap sokan kiszúrták, hogy a drónok megdöbbentő pontossággal csapódtak bele például a Tu-95-ösök esetében a szárnynak abba a részébe, ahol az üzemanyagtank legsérülékenyebb része található – és ezzel az üzemanyag berobbantásával végzetes sérüléseket okozva

.

Nagyon úgy tűnik, hogy az ukránok – részben hírszerzési információk, részben az ukrajnai múzeumokban a szovjet idők emlékét őrző gépeket fizikai valójukban áttanulmányozva – minden célpontként kijelölt géptípus esetén meghatározták azok legkritikusabb pontját. A Tu-95-ösök esetében ez a szárnyak a két belső hajtómű és a géptest közötti része, a Tu-22-esek esetében pedig a géptörzs teteje, nagyjából középtájon. A drónok pedig az utolsó métereket már önállóan, ezekre a pontokra célozva tették meg.

Így történhetett az meg, hogy a találatok egy jelentős része nem mondjuk a pilótafülkét, a szárnyak végét vagy akár a futóművet rongálta meg, hanem végzetes sérüléseket okozott a gépeknek.

Félelmetes eredmény

Összességében továbbra is elmondható, hogy az ukránok által végrehajtott csapások az orosz-ukrán háború további menetére csak korlátozott hatással lesznek, mivel maguk az orosz stratégiai bombázók, illetve az ezekről indított fegyverek már nem játszottak olyan nagy szerepet az orosz csapásokban, mint korábban.

Azonban a tény – ha elfogadjuk Tom Cooper számolását, márpedig ő ezekben a kérdésekben ritkán hibázik –, hogy valójában nagyjából a teljes bevethető Tu-95-ös flotta kiesett a támadás következtében, azért mégiscsak jóval komolyabb problémát jelent az orosz légierőnek, mint az eredeti, 30 százalékos becslés.

Az ukránok által használt hibrid, az emberi pilóták jelentette rugalmasságot és az autonóm, mesterséges intelligenciával megtámogatott repülési és célzási üzemmód jelentette megbízhatóságot és precizitást ötvöző irányítási rendszer pedig egészen forradalminak számít, és megmutatja egyfelől az akció tervezőinek találékonyságát, másfelől a harci dróntechnológia félelmetes ütemű fejlődését, illetve az ebben rejlő, szinte beláthatatlan lehetőségeket.