1p
Óriási meglepetést okozott az Európai Központi Bank, amikor a kamatdöntésen most először elnöklő Mario Draghi vezetésével 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentette az irányadó rátát. A hazájában "Sárkánynak" becézett Draghi a kamatcsökkentés előnyének nevezte, hogy tovább nő az európai bankszektor likviditása, és felgyorsulhat a munkahelyteremtés.

Korábban a leköszönő Jean-Claude Trichet kommunikációjából nem lehetett erre következtetni, és a piaci szereplők túlnyomó többsége is változatlan kamatszintet várt. Az előzetes várakozásokban legfeljebb az szerepelt, hogy szigorú véleményt mondanak a görög helyzetről felhívva a figyelmet az erősödő veszélyekre, esetleg további eszközvásárlást jelentenek be.

Mario Draghi a döntést követő sajtótájékoztatón elsősorban a súlyosbodó európai problémákkal indokolta a kamatvágást, amit egyébként a bőven az EKB célszintje fölött tartózkodó infláció egyáltalán nem indokolt. Az EKB ugyanis 2 százalék alatt szeretné látni a mostanra 3 százalékig emelkedő fogyasztói áremelkedést. Az Európai Központi Bank új elnöke az inflációról azt mondta várakozásaik szerint az a következő hónapokban még meghaladja a 2 százalékos célt, ugyanakkor azután – nagyjából 2012 második felében – a kívánt szint közelébe vagy az alá csökken.
A jegybankár szerint az európai bérek oldaláról nem tapasztalható jelentős árnyomás, és a világszerte csökkenő kereslet miatt az energia árak is csökkenhetnek a következő hónapokban.

Mario Draghi a kamatcsökkentés előnyének nevezte, hogy azzal tovább nő az európai bankszektor likviditása, és felgyorsulhat a munkahelyteremtés. Ez utóbbival kapcsolatban kívánatosnak nevezte a most még zárt munkaerő-piaci szegmensek megnyitását. A bankszektorral kapcsolatban pedig elmondta, hogy továbbra is szükségesnek látják az európai bankszektor további feltőkésítését, a stratégiai pénzintézetek kapitalizációjának növelését a következő évben.

Az EKB elnöke a sajtótájékoztatón folyamatosan visszatért az egyre súlyosbodó európai szuverén adósság-problémához, aminek egyelőre nem teljesen átlátható a kimenetele, így minden bizonnyal ez volt a legfontosabb motiváció a döntésnél. Draghi fontos okként említette az európai feldolgozóipar gyengélkedését, és a globális kereslet visszaesését. A jegybankár a beszédében végig „folyamatos aggodalmakról” beszélt mintegy éreztetve, hogy az EKB döntéshozói sem látnak egyelőre tisztán, viszont figyelembe veszik a piac egyre fokozódó idegességét.

A bejelentésre zuhanni kezdett az euró, aztán néhány perccel utána érkezett a hír a görög kormányfő esetleges lemondásáról. Ez egy időre ismét a közös pénzt erősítette, majd megint gyengülni kezdett az euró, az EUR/USD kereszt az 1.37-es szint alá került.

Privátbankár

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 20:21
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról. Magyar Péter a kormányszóvivőin masírozott ki a Miniszterlenökségben lévő példánnyal. 
Makro / Külgazdaság Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
Litván Dániel | 2026. június 11. 18:46
Van olyan hely a világon, ahol semmitől sem tartva élvezhetné az életét az, akit a magyar hatóságok mondjuk az előző kormányzat alatt elkövetett dolgok miatt haza akarnak hozni? Lattmann Tamást kérdeztük kiadatási egyezményekről, a vagyonvisszaszerzés lehetőségeiről, vagy éppen esetleges diplomáciai mentességekről.
Makro / Külgazdaság Fájhat Trump feje, brutálisan drágul a benzin az USA-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 17:31
Rossz hírek jöttek a gazdaságból: több hónapos csúcsra nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma, miközben az üzemanyag 23,4 százalékkal drágult. 
Makro / Külgazdaság Mohácsi Duna-híd műszaki tartamának teljes átvizsgálása
Sipos Ildikó | 2026. június 11. 16:05
A mohácsi Duna-híd beruházásának átvizsgálására és a teljes műszaki tartalmának áttekintésére kérte a kormány közlekedési és beruházási minisztert.
Makro / Külgazdaság Az EKB a kamatemelésről: inflációs nyomást okoz a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:51
Az euróövezet központi bankja szeretne olyan monetáris politikát folytatni, ami biztosítja a 2 százalékos inflációt középtávon.
Makro / Külgazdaság Egész nyáron ülésezni fog a parlament – jelentette ki Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:05
Ezúttal kétórás volt a Kormányszóvivői tájékoztató, melyen Magyar Péter miniszterelnök is részt vett. A vagyonadóról is beszélt. 
Makro / Külgazdaság Emelésről döntött az EKB
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 14:44
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
Makro / Külgazdaság Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 13:14
Kiderült, hogy az előző jegybankelnök nem igazán vette ki a szabadságait, ezért 122,8 millió forint megváltásban részesült. Emellé kapott még hathavi alapbért is a távozásához.
Makro / Külgazdaság Kiderült, meddig tart a kamatstop a Diákhitelnél
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:49
A kormány még legalább az év végéig kitart az intézkedés mellett.
Makro / Külgazdaság Tovább szűkül az olló a dízel piaci és hatósági árai között
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:29
Bruttó 6 forinttal csökken a gázolaj beszerzési ára péntektől, ezzel tovább szűkülhet a különbség a védett, 615 forintos ár és a piaci ár között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG