3p
Az előző negyedévhez képest sokkal kevesebb kockázatitőke-befektetést hajtottak végre itthon az alapok, persze így kevesebb is a befektetések összértéke. Még mindig az élettudományokkal foglalkozó vállalkozások pályáznak a legnagyobb eséllyel az alapok pénzére.

2015 második negyedéve során 17 kockázatitőke-befektetést zártak le a magyarországi kockázatitőke-alapok, ami elmarad az előző negyedévben zárult 26 tranzakciótól. A befektetéseket tíz alap hajtotta végre, közülük a három legaktívabb valósította meg az ügyletek 73 százalékát.

Nagy a visszaesés

Az idei második negyedév során lezárt kockázatitőke-befektetések összértéke 2,6 milliárd forintot tett ki, amely mintegy 43 százalékkal maradt el az előző negyedév összértékétől. A befektetések átlagos értéke az április-júniusi időszakban 150 millió forintot ért el, ami nagy szóródást mutat, a második negyedévben megvalósult legnagyobb értékű beruházás 568 millió forintot tett ki.

Magyarországi tranzakciók száma negyedéves bontásban (forrás: HVCA)

„A második negyedév tranzakciószámának várhatóan átmeneti visszaesése ellenére 2015 második félévében a kockázati tőke befektetések volumenének további növekedésére számítunk” – reagált Molnár András, a HVCA elnökségi tagja, a PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója. „A magyar kockázati tőke piacot idén is a Jeremie-alapok dominálják, amelyeknek kihelyezési időszaka év végén lejár, várható meghosszabbítása még bizonytalan. Így a befektetési időszak hajrájában várhatóan növekvő mértékben jutnak majd elsőkörös és follow-on befektetéshez nagy növekedési potenciállal bíró vállalkozások.”

Nem csak az újoncokat keresik

A befektetők nemcsak az új társaságokban látnak fantáziát. Ezt mutatja, hogy a negyedév során a lezárt tranzakciók értékének 73 százaléka áramlott új befektetési célpontokhoz, szemben az előző negyedévben tapasztalt 83 százalékos aránnyal. A befektetett tőke 27 százaléka olyan társaságokhoz folyt be, amelyek már korábban is finanszírozáshoz jutottak, befektetőik a cégek további fejlődését kívánják biztosítani az újabb tőkeinjekcióval.

A cégek életciklusát tekintve a legtöbb befektetés ismét a start-up fázisú cégekre jutott, a források 57 százaléka áramlott ezekbe a társaságokba. A fennmaradó 43 százalék kétharmad-egyharmad arányban oszlott meg a magvető és a későbbi életciklusban lévő vállalkozások között.

Mi a legjobb befektetés?

A három legtöbb kockázati tőkét bevonó ágazat a negyedév során a teljes tőkemennyiség 81 százalékát volt képes magához vonzani. Ezek közül az élettudományok területére érkezett a kihelyezett kockázati tőke 49 százaléka, az üzleti és ipari termékekbe 17, az üzleti és ipari szolgáltatásokba pedig a források 15 százaléka. Volumenét tekintve mindhárom szektor 300 millió forint fölötti értékű kockázati tőkét volt képes mozgósítani. Az élettudományok szektora 2013 harmadik negyedéve óta folyamatosan ott szerepel a legjobban teljesítő három ágazat között, a mostani 1,2 milliárd forintos kockázatitőke-befektetéssel ebben az időszakban érte el eddigi legjobb eredményét.

 

 

A negyedév során hat kilépésre is sor került, amelyek három kockázatitőke-alaphoz voltak köthetőek. Úgy tűnik, hogy bár a befektetések területén kisebb volt az aktivitás, a kiszállások területén több ügyletet zártak a hazai pénzügyi befektetők: az idei évben eddig nyolc exitre került sor, ami darabszámát tekintve megegyezik a 2014 során összesen megvalósult kiszállással.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG