3p
Évente kétezer egészségügyi dolgozó, köztük közel ezer orvos hagyja el Magyarországot, és fogadtatja el a diplomáját vagy képesítését külföldön. A legújabb tendencia, hogy már a betegek is követnék az orvosokat: egyre többen választják a külföldi orvosi kezelést.

Az orvosképzés tekintetében a világ vezető országai közé tartozunk, hazánkban  minden százezer lakosra jut 15 diplomát szerző doktor, míg ez a szám például Svédországban  épphogy eléri a 10 főt.

A praktizáló orvosok tekintetében más a helyzet: míg Svédországban 4, hazánkban csupán 3 orvos jut ezer lakosra, így a magyar doktoroknak közel másfélszer több pácienst kell ellátniuk, mint a nyugati kollégáiknak. Ezt az ellentmondást a magyar orvosok és egészségügyi dolgozók kivándorlása magyarázza, ami 2010 és 2014 között összességében 10 ezer egészségügyi dolgozót, köztük 5 ezer orvost érintett – ennyien mentek külföldre dolgozni. A legnépszerűbb célországok az Egyesült Királyság és Németország fej fej mellett, amit Ausztria és Svédország követ - derült ki a CIG Pannónia hazai és nemzetközi statisztikákat feldolgozó elemzéséből.

Grafikonok forrása: CIG

Nincs elég orvosi eszköz sem

A szakemberek számának csökkenése mellett a kevés rendelkezésre álló diagnosztikai eszköz okozza a legnagyobb nehézséget. Világviszonylatban hazánkban az egyik legkisebb az egy főre jutó CT berendezések száma - egymillió lakosra mindössze 8 készülék jut - miközben az európai országok közül a legjobban teljesítő Izlandon ez a szám eléri a 40-et.

Ezen problémákat elkerülendő, már nem csak az egészségügyi dolgozók veszik más országok felé az irányt, egyre több beteg is számol a külföldi gyógykezelés lehetőségével.

Azok, akik nem szeretnék, hogy az államhatárok szabjanak gátat a gyógyulásuknak, saját maguk is finanszírozhatják gyógykezelésüket, és köthetnek külföldön érvényesíthető egészségbiztosítást. A három kontinensen és 70 országban jelen levő Best Doctors nemzetközi egészségügyi szolgáltató hálózata mintegy 53 ezer orvos-specialistából áll.

Mivel mennek külföldre a betegek?

A szolgáltatás keretében leggyakoribb a rákos megbetegedések felülvizsgálata és kezelése, amit az idegsebészeti beavatkozások követnek. Az elmúlt évek statisztikái jól mutatják, hogy az elsődleges diagnózis gyakran téves volt, és az esetek közel harmadában a nemzetközi szakértő gárda eltérő kezelést is javasolt, ami ezeknél a megbetegedéseknél életmentő lehet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Együtt a jövőért: 50 millió forinttal támogat önkéntes munkára is lehetőséget adó projekteket a dm
PR | 2026. április 20. 09:11
A dm Együtt a jövőért névvel indít nemzetközi kezdeményezést, amely a társadalmi részvétel lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Amellett, hogy a drogéria teret ad az egyéni példáknak, márciustól pályázatot írt ki civil szervezetek részére: olyan projekteket támogatnak, amelyek aktuális társadalmi vagy környezeti kihívásokra válaszolnak, miközben lehetővé teszik az egyének számára az aktív szerepvállalást önkéntes lehetőségeken keresztül.
Vásárló Pezsgő számokkal robbantott a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2026. április 16. 14:59
Az üdítőital-gyártó a vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el az első negyedévben.
Vásárló Ne hagyjuk kihasználatlanul a padlást!
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:51
A padlás gyakran olyan lehetőségek tárháza, amit sokan alábecsülnek. Vajon mennyire értékes lehet egy jól kialakított feljáró? Akár a régi ruhákat, akár régi családi emlékeket szeretnénk odafent tárolni, a megfelelő létra beszerzése igazi hasznos lépés lehet.
Vásárló Hogyan válasszuk ki a megfelelő fénymásolópapírt az irodai munkához?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:46
A hatékony irodai munka alapját képezi, hogy milyen minőségű fénymásolópapírt használunk. Ez az egyszerű eszköz komoly befolyással bír az irodai folyamatokra. A nyomtatási minőség és az iroda költséghatékonysága szempontjából is létfontosságú a megfelelő papír kiválasztása. Az irodai feladatok különféle igényeket támasztanak, ezért célszerű alaposan megvizsgálni, hogy milyen papír szükséges az adott munkához.
Vásárló Hódmezővásárhelyen és Komáromban nyitotta meg új üzleteit az Ecofamily
PR | 2026. április 15. 10:48
Az Ecofamily új üzleteivel, Hódmezővásárhelyen és Komáromban is várja a vásárlókat. Az immár országszerte 72 üzletből álló üzlethálózat jól mutatja, hogy egyre többen vásárolnak szívesen olyan helyen, ahol a kedvező árak, a széles választék és a vásárlóbarát szemlélet egyszerre vannak jelen.
Vásárló Egyedi stílus mindenkinek – a Metrodom Budapest lakóparkok lehetőségei
PR | 2026. április 14. 12:48
Budapest városképének mostanra szerves részei a modern lakóparkok, amik ezzel együtt széles rétegek számára kínálnak minőségi lakhatást. Ennek keretében a Metrodom is képviselteti magát, a három általuk kínált helyszín és lakópark közül pedig mindegyik saját stílust képvisel a palettán.
Vásárló Mosoly és befektetés: amikor az egészség hosszú távon is érték
Márkázott tartalom | 2026. április 14. 09:55
Az egészségügyi döntések sokszor pénzügyi szempontból is jelentősek. Egy tartós megoldás egyrészt életminőséget javít, másrészt hosszabb távon kiszámíthatóbb kiadásokat is jelenthet.
Vásárló Milyen egy jó gyerekcipő?
Márkázott tartalom | 2026. április 10. 09:45
A gyermekek lábainak egészségére való odafigyelés nem csupán a szülők, hanem a cipőgyártók számára is kulcsfontosságú. Az idő előtti izzadás vagy a rosszul megválasztott cipő miatti deformáció komoly következményekkel járhat a későbbiekben. 
Vásárló Robotok a tisztaság szolgálatában: A jövő már itt van
Márkázott tartalom | 2026. április 7. 11:30
Az intenzíven használt ipari és egészségügyi terek tisztán tartása már nem csupán a higiénia fenntartására szolgál, hanem alapvető része az intézmények működésének. Gondolt már arra, hogy egy hatalmas logisztikai bázis, egy forgalmas repülőtér vagy egy kórház milyen kihívásokkal néz szembe a padlófelületek kifogástalan állapotának megőrzésében? Itt kap szerepet azok a robot javítások, amelyek új szintre emelik a tisztítás hatékonyságát és gazdaságosságát.
Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG