A magyar piacon 2008 óta jelenlevő Accace outsourcing és tanácsadó cég 10 pontban gyűjtötte össze a legérdekesebb, vagy legtrükkösebb szja-bevallással kapcsolatos kérdéseket. Kádár Zoltán, az Accace adószakértője szerint, ha csak munkaviszonyból származó jövedelmünk volt 2011-ben, akkor egyszerű az idei bevallás elkészítése, hiszen csak a munkáltatónk által kiállított igazolásban szereplő adatokat kell feltüntetni. Ellenben ha másfajta jövedelmünk is volt tavaly (ingatlan, ingóátruházás, értékpapír értékesítés) akkor a bevallás már bonyolultabb lehet. Az adószakértő szerint ennek elkészítése során mindenképpen javasolt a nyomtatványkitöltő program használata, mert az esetek nagy részében a program felhívja a figyelmet a kitöltés során ejtett hibákra.
1. Mire figyeljünk a „söralátétes” bevallás során?
Idén 256 ezer adózónak nyílik lehetősége arra, hogy az adóhatóság készítse el az szja-bevallását. Erre akkor van lehetőség, ha kifizetőtől (munkaadótól, megbízótól, adószámmal rendelkező ingatlan bérbevevőtől) és ingó/ingatlan értékesítésből volt 2011-ben jövedelmünk (amiről február 15-ig már nyilatkozatot kellett tenni az adóhatóságnak). Fontos arra figyelni, hogy akik ezt választották, azoknak április 30-ig postázza az adóhatóság a bevallásukat, amit május 20-ig kell aláírva visszajuttatniuk, valamint eddig kell jelezni azt is, ha valamivel nem ért egyet az adózó.
2. Visszaigénylés - mikor kapjuk vissza?
Amennyiben az szja-bevallásunk szerint adótúlfizetésünk van, akkor visszaigényelhetjük a túlfizetés összegét. Érdemes fejben tartani, hogy az adóhatóságnak 30 napja van a túlfizetés visszautalásra a bevallás benyújtásának napjától. Késedelmes kiutalás esetén az adóhatóságnak késedelmi pótlékot kell fizetnie, mely a jegybanki alapkamat kétszeresének felel meg. Abban az ese4tben, ha az adózó fizet késedelmesen (május 20. után) akkor neki kell késedelmi pótlékkal növelten teljesíteni a befizetést. Fontos, hogy a késedelmi pótlékot külön számlaszámra kell utalni.
3. Ha hibás a bevallás
Számszaki hiba esetén, amennyiben azt az adózó veszi észre, akkor lehetőség van önellenőrzésre, illetve május 20-ig javításra. Amennyiben a hibát az adóhatóság veszi észre, számítási hiba esetén legtöbbször meg lehet úszni egy felszólítással és csak javítani kell a hibát. Viszont, ha be nem vallott jövedelem derül ki, vagy adóhiányról lehet beszélni, akkor már súlyosabb következmények is lehetnek (adóbírság, késedelmi pótlék és/vagy mulasztási bírság).
4. „Vaterás” értékesítés esetén erre kell figyelni
Az utóbbi években elterjedt, hogy az ingóságaikat sokan online aukciós portálokon értékesítik. Jó tudni, hogy amennyiben az értékesítés üzletszerűnek minősül, akkor az adózási terhek jelentősen magasabbak lehetnek. Egyéb esetben a beszerzési érték (vételár) és az eladási ár különbözete számít jövedelemnek. Adót akkor kell fizetni, ha az ebből származó jövedelem meghaladja a 32 ezer forintot.
5. Így csökkenthetjük a fizetendő árfolyamnyereség adót
Abban az esetben, ha 2011-ben voltak tőzsdei tranzakcióink, például részvényt adtunk vagy vettünk, akkor az árfolyamnyereség után is személyi jövedelem adót kell fizetni és a befizetést a brókercég nem teszi meg helyettünk – szemben a bankbetétekkel – mivel a kamatadót a pénzintézet automatikusan levonja a számlánkról minden egyes kamat elszámolásakor. Kádár Zoltán, az Accace adószakértője szerint sokan nem tudják, hogy a tőzsdei tranzakciókon elért nyereséget nem csak a veszteséggel lehet szembeállítani és ezáltal csökkenteni a fizetendő adót, hanem a kereskedéssel kapcsolatban felmerült költségekkel is. Ehhez össze kell gyűjteni minden olyan dokumentumot, ami a tranzakcióhoz kapcsolódó költségeket bizonyítja (pl. értékpapír számlavezetési díj, brókeri díj), mert ezzel csökkenteni lehet az adóalapot és a fizetendő adó összegét. A szakértő kiemelte, hogy hasonló a helyzet ingatlan és ingóság értékesítése esetén is: az adót nekünk kell bevallani és megfizetni, és a bevétellel szemben bizonyos költségeket (Pl. megszerzésre fordított összeg, értéknövelő felújítás költsége) ebben az esetben is elszámolhatunk.
6. Külföldön dolgoztam, kell adót fizetnem?
A külföldi munkavállalás terjedésével egyre gyakoribb kérdés, hogy mit tegyünk akkor, ha külföldön dolgoztunk és ott adót vontak le tőlünk. Az Accace adószakértője szerint fontos, hogy ebben az esetben mindig vizsgáljuk meg a kapcsolódó kettős adóztatásról szóló egyezményt, mert lehet, hogy csak magyar adófizetési kötelezettségünk keletkezett a jövedelmünk után, és a külföldön levont adót visszaigényelhetjük.
7. Külföldi társaság/osztalék
Amennyiben külföldi társaságtól kaptunk osztalékjövedelmet, akkor mindig a kettős adóztatási egyezmény rendelkezéseit kell figyelembe venni.
8. Lekéstük a bevallási határidőt
Ebben az esetben sem érdemes pánikba esni, de minden ilyen helyzetben írni kell egy igazolási kérelmet, amiben megindokoljuk a mulasztás okát. Az esetek többségében az adóhatóság elfogadja ezt.
9. Meddig őrizzük a dokumentumokat?
Fontos figyelembe venni, hogy az elévülési időn belül (bevallás benyújtását követő 5 év) az adóhatóság bármikor ellenőrizheti az adózót. Tehát eddig az időpontig mindenképpen meg kell őrizni az adóbevallást és az annak alapját szolgáló bizonylatokat is.
10. Akik vizsgálatra számíthatnak
Adóhatósági vizsgálatra bárki számíthat, de ha a bevallott összeg nagy része az egyéb jövedelem kategóriába tartozik, ott az adózó nagyobb rizikóval számolhat Kádár Zoltán szerint. A néhány évvel ezelőtt bevezetett vagyonosodási vizsgálatra még mindig van esély. Így például ha nagyobb értékű ingatlant, járművet vásárolunk, akkor nagyobb eséllyel számíthatunk vizsgálatra.
Bő két hét maradt az szja-bevallások elkészítésére és beadására, így érdemes minél előbb hozzálátni az elkészítéshez. Az Accace 10 pontban gyűjtötte össze azokat a legfontosabb tudnivalókat, amelyeket az idei bevallás elkészítése során mindenképpen érdemes figyelembe venni, többek között a vaterás értékesítéssel, a tőzsdei árfolyamnyereséggel, és a külföldi jövedelemmel kapcsolatban.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Balog Ádám: a vállalkozásoknál már most is van sávos adózás – Klasszis Podcast
5 perce
-
Leáldozik az állampapíroknak, előzhetnek a részvények?
10 órája
-
Úgy néznek ki a forintárfolyamok, mint 2022-ben
11 órája
-
Mobilszolgáltatót és fegyvergyártó céget vásárolt a 4iG
11 órája
-
A szerbiai terjeszkedés miatt veszik a Mol-részvényeket, a BUX is emelkedett
12 órája
-
Európa-szerte elfordulnak a Teslától az autóvásárlók
13 órája
-
Budai magánklinikát vett a Mészáros Csoport
13 órája
Mfor.hu Top24
- Elpárolgott 178 millió euró a magyar külkereskedelmi mérlegből
- Megvolt az újabb kör a botrányos polgármester-választáson – de még mindig nincs vége?
- Otthon Start: itt a nagy fordulat?
- 96 milliárd a tét: szabad kezet ad a kormány a SZÉP-kártyásoknak
- Több ezer ember előtt mond beszédet Karácsony Gergely a Várban
- Itt van, mennyiért adják az eurót
- Megint az igazság pillanatai jönnek a magyar kormány számára
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot! 2025. november 26. 18:48
- Meg akarták vezetni Orbán Viktort Moszkvában? Új teóriák láttak napvilágot 2025. november 28. 19:46
- Ez nem fog tetszeni Orbán Viktornak – készülnek a B-tervek Brüsszelben Ukrajna megsegítésére 2025. november 27. 14:31
- Csúnyán félrevezette a tolmács Orbán Viktort a Putyin-találkozón 2025. november 28. 16:46
Havi top
- Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik 2025. november 24. 10:32
- Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot! 2025. november 26. 18:48
- Valamit elfelejtett a magyar kormány az amerikai szankciókkal kapcsolatban? 2025. november 21. 18:07
- Megjött az orosz válasz a lengyel vonatszabotázsra 2025. november 19. 06:59
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Úgy néznek ki a forintárfolyamok, mint 2022-ben
A dollár azóta sem járt a hétfői szinten.
11 órája
Vállalat
Mobilszolgáltatót és fegyvergyártó céget vásárolt a 4iG
Mindkettőben többségi tulajdonrészük lett.
11 órája
Részvény / Deviza / Áru
A szerbiai terjeszkedés miatt veszik a Mol-részvényeket, a BUX is emelkedett
Az OTP is közel másfél százalékkal erősödött.
12 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
-
Putyin beszorult az amerikai szankciók miatt, ami még jó lehet a Mol-nak
05:25
-
Nagy lakáspiaci meglepetés: hirtelen fékezés a vevőknél, felpörgés a kínálatban
16:56
-
Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala
15:54
-
Újabb csalók jelentek meg a magyar pénzpiacon
14:13
-
Váratlan kiadások? Így maradhatsz nyugodt, ha hirtelen költeni kell
13:54
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Gyógyszertári ügyelet Egerben december hónapban
19:46
-
Különleges vendég érkezett a Gyermekosztályra péntek délután
19:28
-
Pályaválasztási konferencia - Pedagógusok segítik a fiatalok döntéseit
19:17
-
Jelentős fejlesztés az egri egészségügyben – több mint 150 millió forint értékű műszercsomag érkezett az Urológiai osztályra
18:23
-
Elhunyt Kálloy Molnár Péter
18:08
legolvasottabb
-
Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik
2025. november 24. 10:32
-
Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot!
2025. november 26. 18:48
-
Valamit elfelejtett a magyar kormány az amerikai szankciókkal kapcsolatban?
2025. november 21. 18:07
-
Megjött az orosz válasz a lengyel vonatszabotázsra
2025. november 19. 06:59
-
Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve)
2025. november 8. 16:16
top 24
-
Orbán Viktor dörzsölheti a tenyerét: nagy bajok vannak Ursula von der Leyen tervével
2025. december 1. 13:52
-
Gyilkos drónok és dróngyilkosok klubja
2025. december 1. 10:06
-
Ukrajna és a forint tartják lélegeztetőgépen az egyik legfontosabb mutatónkat
2025. december 1. 15:19
-
Valamit titkol a magyar kormány az amerikai szankciókkal kapcsolatban?
2025. december 1. 09:14
-
Szijjártó Péter megszólalt a moszkvai tolmácsolásról
2025. december 1. 10:36




