A dán kormány el akarja törölni az egy éve bevezetett zsíradót - közölte a dán adóügyi minisztérium szombaton. Dánia a világon először vetett ki adót a zsírsavakat tartalmazó élelmiszerekre. A hatóságok mostani közlése szerint azonban az új adónem túlságosan költséges volt, és nem járult hozzá a dánok étkezési szokásainak megváltozásához.
Az adó nyomán emelkedett a fogyasztói ár, növelte a termelők adminisztrációs költségeit, és munkahelyeket veszélyeztetett. Ráadásul sok dán takarékosságból inkább külföldön bonyolította bevásárlását. Ezen okok miatt a tervezett cukoradót sem vezetik be.
A zsíradó 2011 októbere óta érvényes, egy kilogramm zsírsav után 16 koronát (mintegy 600 forint) kell fizetni, függetlenül attól, hogy vajban, tejben, húsban, pizzában vagy készételben van jelen. A negyedkilós vaj ára például 2,20 koronával (85 forinttal) drágult. Több nagy áruházlánc már be is jelentette, hogy amint eltörlik az adót, csökkentik az árakat.
Mette Gjerskov egészségügyi miniszter közölte, hogy ezután mással kell próbálkozni az élelmezéspolitikában. A dán statisztika szerint a lakosság 47 százaléka túlsúlyos, 13 százalékuk zsírfüggő.
Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?
Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!
2025. június 25. 15:30
A dánoknak is vannak ötletei a különleges adók terén, ilyen volt például a zsíradó, amit most akar visszavonni a dán kormány, az adó ugyanis többet vitt el, mint amennyit hozott, és nem is étkeztek tőle egészségesebben a dánok. Vajon a mi hasonló okból bevezetett chips adónk is erre a sorsra jut?
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Moszkvai ingatlanár-robbanás – Hruscsovkáktól a Putyinkákig
5 órája
-
Bánhatja, ha nem reggel váltott eurót
5 órája
-
Újabb Boeing sérült meg
6 órája
-
Gyengélkedett a BUX a közel-keleti konfliktus miatt
6 órája
-
Spanyolország ellenzi a NATO védelmi kiadásainak megemelését
7 órája
-
Svájcban sincs kolbászból a kerítés?
7 órája
-
Global Capital: ismét Magyarország a régió legjobb kötvénykibocsátója
8 órája
Mfor.hu Top24
- Átvilágítási szakértő érkezik a Főpolgármesteri Hivatalba
- Karácsony Gergelyék a tiltás ellenére is megtartják a Budapest Pride-ot
- Közel kétmillió ember levelet kap a NAV-tól – és lesz is vele dolog
- Vajon ki az a magyar milliárdos, aki 8 milliárd dolláros spanyol luxusvillát venne?
- Kórházi klímagondok – itt a kormány listája
- Jön az első Tisza-kongresszus
- A kis ház a Balatonnál többé már nem nyaraló
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat 2025. június 15. 10:03
- Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak 2025. június 14. 11:47
- Most kezdhetnek aggódni Iránban: megmozdult az amerikai légierő 2025. június 16. 11:58
Havi top
- Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek 2025. május 28. 10:19
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem 2025. június 7. 08:58
- A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok 2025. május 21. 17:54
A privátbankár ajánlja
Friss
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42



Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága
16:04
-
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira
16:04
-
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?
12:12
-
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira
09:09
-
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás
09:09
A vidék hírei
-
Új bejárat nyílik az Egri Termálfürdőhöz a Hadnagy út felől
15:57
-
Legszegényebbek vagyunk az Unióban
13:57
-
Emléktáblák őrzihetik két egri kiválóság emlékét – Szepesi György zenész és Puhl Sándor játékvezető előtt tiszteleg a város
11:17
-
Rejtegetik Rák Sándornét az egriek elől, már a városban járt a MAZSIHISZ elnöke is
09:47
-
Június közepétől tájékoztat a NAV a tartozásokról és túlfizetésekről
09:06
legolvasottabb
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
2025. május 21. 17:54
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
top 24
-
Magyarországra vetülhet a háború árnyéka
2025. június 19. 10:34
-
Nem jó ötlet most panellakást venni
2025. június 19. 11:17
-
Így sodródhat bele Peking és Moszkva a közel-keleti háborúba
2025. június 19. 09:32
-
„Megmutatjuk a magyaroknak, hogy nincsenek egyedül” – üzente egy holland EP-képviselő
2025. június 19. 13:51
-
„Amíg Ali Hámenei él, addig Irán biztosan nem akar atombombát” – interjú N. Rózsa Erzsébettel
2025. június 19. 05:46
