Anni Podimata jelentéstevő fogalmazása szerint az uniós képviselőtestület ezzel határozott jelzést kívánt küldeni az EU-tagországok állam- és kormányfőinek, akik szerda este Brüsszelben találkozva a gazdasági növekedés lehetőségeiről tárgyalnak.
Az uniós tagországok megosztottak a Tobin-adó néven is ismert illeték egységes bevezetését illetően. Az Európai Bizottság javaslata szerint 0,1, illetve 0,01 százalékos illetékről lenne szó, tranzakciótól függően.
Az EP a strasbourgi plenáris ülésen 487 igen szavazattal, 46 tartózkodás mellett, 152 voks ellenében szavazta meg a jelentést.
Ez tulajdonképpen azt is jelenti, hogy a bevezetni tervezett magyar tranzakciós illeték abszolút megfelel jelenlegi formájában az uniós elképzeléseknek. A telefonadóval azonban már lehetnek gondok.
Jelentős többséggel megszavazta az Európai Parlament szerdán azt a jelentést, amely támogatja a pénzügyi tranzakciókra kivetett illeték európai uniós bevezetését.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Most kell nagyon résen lenni: másfél hónapos csúcsra ugrottak az olajárak
9 perce
-
Átlépte a 150 ezres álomhatárt az Ausztriában dolgozó magyarok száma
körülbelül 1 órája
-
Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
11 órája
-
Döntött a Mol: nem működteti tovább az Új Európa Alapítványt
12 órája
-
Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik
12 órája
-
Nem bírta tartani magát a forint
12 órája
-
Soha nem zárt még ilyen magasan a magyar tőzsde
12 órája
Mfor.hu Top24
- Hirtelen megint sokkal drágáb lesz a tankolás
- Milliárdos szponzor hagyta ott Mészáros Lőrinc focicsapatát
- Agrárpénzek: pénzmosással vádolja az ügyészség Nobilis Kristófot
- Megvan a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal új elnöke
- Megrázó adatot közölt a Pénzügyminisztérium
- Elolvadt a forint lendülete, megint drágult az euró
- Megvan, kivel vitetné el a nagy balhét Zelenszkij
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Most kell nagyon résen lenni: másfél hónapos csúcsra ugrottak az olajárak
Az északi-tengeri Brent típusú kőolaj ismét a 100 dollár határán billeg.
9 perce
Nemzetközi
Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
11 órája
Részvény / Deviza / Áru
Döntött a Mol: nem működteti tovább az Új Európa Alapítványt
42,9 millió részvény kerülhet vissza a céghez.
12 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Mibe fektet a magyar elit?2026. július 22. 04:11 -
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29 -
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49 -
A pályán Spanyolország, a kasszánál az Adidas nyerte a világbajnokságot2026. július 20. 17:40 -
50 millió dollár a vb-döntő tétje – közel egymilliót kaphatnak a spanyol játékosok2026. július 19. 07:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Az Orbán-kormány eltörölte a NAV legerősebb fegyverét a Tisza visszahozza
05:27
-
8,5 százalékkal, 2430 forintra emelkedett a fizikai átlagórabér a második negyedévben
16:55
-
Elképesztő verseny a mesterséges intelligencia piacon
16:09
-
Repülőrajt helyett földbe gyökerezés az építőiparban
15:34
-
A legfőbb ügyész távozik posztjáról, mert úgy érzi, veszélyben az intézmény függetlensége
14:30
Turizmus Online cikkei
-
Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs művészet legjava a hétvégén Balatonfüredre érkezik
06:19
-
Vitézy Dávid: tízéves vasúti fejlesztés jön 3550 milliárd forint értékben
17:37
-
Berobbant a napfogyatkozás-turizmus
12:44
-
A foci-vb szállodai gyorsmérlege Amerikában
09:59
-
Ritka vendég bukkanhatott fel az Adrián
09:55
A vidék hírei
-
Az egri útfelújításokról egyeztetett Bódis Péter: gyorsítást ígérnek, de a minőségből nem engednének
06:09
-
Bódis Péter: Eger megérdemli a XXI. századi vasúti közlekedést
17:22
-
Hivatalos: megkezdődött a Nagy-Eged-hegyi Dobó István-kilátó felújítása
15:39
-
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
14:16
-
Eger is nyerhet a 3500 milliárdos vasútfejlesztésből – gyorsabb vonatok és korszerűbb szolgáltatás a cél
11:19
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
2026. július 22. 15:49
-
Biznisz Trump módra: nyoma veszett a venezuelai olajmilliárdoknak
2026. július 22. 14:56
-
Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik
2026. július 22. 10:11
-
Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
2026. július 22. 12:52
-
Trump megfenyegette Iránt: kemény megtorlást ígér
2026. július 22. 16:42

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik



