1p
Május 21-ig annak a magánszemélynek kell bevallást benyújtania, akinek 2012-ben adóköteles jövedelme volt és nem a munkáltatója vagy a NAV készíti el a bevallását. De mit jelent ez pontosan?

A május 21-i szja-bevallási határidő életkortól független, így nem mentesülnek alóla a nyugdíjasok és a diákok sem, de azoknak nem kell adót fizetniük és bevallást sem kell készíteniük, akiknek 2012-ben kizárólag a nyugdíjuk volt az egyetlen jövedelemforrásuk, illetve nem szereztek adóköteles jövedelmet - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az adóhatóság honlapján közölte: a legfontosabb annak tisztázása, hogy a szerzett bevétel adóköteles-e. Ebben a munkáltatói, kifizetői igazolások tudnak elsődlegesen segíteni, amelyeket január 31-ig kellett megkapnia minden magánszemélynek. Elsődlegesen az ebben szereplő adatokat kell a személyijövedelemadó-bevallás kitöltésekor a magánszemélynek figyelembe vennie.

Vannak azonban olyan adóköteles jövedelmek, amelyekről a munkáltatónak, kifizetőnek sincs információja, így például ha a magánszemély – nem kifizetőnek történő – bérbeadásból szerzett jövedelmet, úgy erről igazolás nélkül is számot kell adnia a bevallásában.

Diákmunka után is kell fizetni

Linczmayer Szilvia, NAV szóvivő
(Forrás: nav.gov.hu)

A NAV a felsőoktatási intézményekhez eljuttatott egy felhívást arról, kik azok, akiknek a 2012-ben szerzett jövedelmeiről, adókötelezettségéről számot kell adniuk. Az adóhatóság kéri, hogy minden tanuló, hallgató vegye számba tavaly szerzett jövedelmét és - ha szükséges - az említett határidőig készítse és küldje el személyi jövedelemadó bevallását.

Annak a diáknak kell szja bevallást készítenie, aki 2012-ben például hallgatói munkadíjat kapott. Aki iskolaszövetkezet, diákszövetkezet keretében végzett munkát, s nyáron mindössze egy napot dolgozott. Amennyiben a fizetendő adó nem éri el a 100 forintot, akkor azt nem kell megfizetni, de a bevallást ettől függetlenül be kell nyújtani - közölte Linczmayer Szilvia adószakmai szóvivő.

Megbízási szerződés, idénymunka, ingatlan bérbeadás

Bevallást kell készíteni akkor is, ha valakinek munkaviszonyból, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból származott jövedelme, például megbízási szerződés alapján végzett munkát. Ha egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmi munkát, mezőgazdasági munkát vagy idénymunkát végzett, bevallani csak akkor kell, ha kizárólag ebből származott jövedelme és az a 840 ezer forintot meghaladja, illetve, ha emellett egyéb bevallásköteles jövedelemmel is rendelkezik, de ebben az esetben a kapott jövedelemnek csak a napi 4280 forintot meghaladó része számít jövedelemnek.

Bevallást kell készítenie annak is, akinek ingatlan bérbeadásából vagy értékesítéséből, osztalékból, mezőgazdasági őstermelésből - ideértve a családi gazdálkodást is - származott adóköteles jövedelme, vagy társas vállalkozás személyesen közreműködő tagjaként szerzett adóköteles jövedelmet.

Az adómentes jövedelmeket a bevallásban nem kell szerepeltetni, sőt, ha valakinek csak ilyen jellegű - bevallási kötelezettség alá nem eső - jövedelme van, akkor bevallást sem kell benyújtania. Adómentes jövedelemnek minősül például az ösztöndíj, a háztartási munkáért kapott adórendszeren kívüli kereset, például a takarításért, házi tanításért, gyerekfelügyeletért, kertgondozásért kapott pénz, valamint a szakmai gyakorlatért kapott díjazás minimálbért - 93 ezer forintot - meg nem haladó része.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG