3p
2016-ban folytatódott az áremelkedés a termőföldpiacon. A földterületek értéke átlagosan 11,2 százalékkal haladta meg a 2015. évi szintet, így egy hektár szántó országos átlagban 1,22 millió forintot ért. A Takarék Csoport adatai szerint az elmúlt öt évben megduplázódtak a földárak - és még ez sem tűnik eltúlzottnak.
Mezőgazdasági jármű tárcsázza a termőföldet Debrecen határában. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Egyetlen év alatt 10,7 százalékos emelkedés - reálértéken!

A földterületek értéke 2016-ban nominálisan 11,2 százalékkal emelkedett, míg 2015-ben 9,9 százalékos drágulásra került sor. Reálértéken (azaz az infláció hatását is figyelembe véve) 10,7 százalékkal értek többet a földterületek 2016-ban, mint egy évvel korábban.

Nehezebb földhöz jutni, mégis emelkedik az ár - hogy lehet ez?

A Takarék Termőföldindex 2016-ben ismét áremelkedést mutatott, a drágulás gyorsult az előző évhez képest, bár a tempó elmaradt a 2012-2014 közötti időszaktól. Első ránézésre meglepőnek tűnik a növekedés ismételten nagyobb üteme, mivel a földforgalmi törvény 2014 közepi bevezetése után erőteljesen visszaesett a forgalom. A tulajdonszerzés szigorítása miatt stagnáló árakra lehetett számítani, ennek ellenére már második éve emelkednek az árak.

A Takarék csoport szerint a szigorítás ellenére bekövetkezett áremelkedés a Földet a gazdáknak! programnak és az ehhez kapcsolódó kedvező finanszírozási lehetőségeknek tudható be. A program adásvételi tranzakciói még nem zárultak le teljes mértékben, ezért az idei Termőföldindexben nem szerepel az összes tranzakció, de az előzetes számítások szerint azonban további áremelkedés következett be, a 185 ezer hektárnyi tranzakció országos átlagára 1,4 millió forint/hektár volt.

A szántóknál 1,2 millió fölött az átlagár

Egy korábbi elemzés is arra jutott: a két évvel ezelőtt meghirdetett Földet a gazdáknak program hatására 2016-ban két és félszeresére nőtt a termőföld-forgalom, és ez vezetett az árak újabb jelentős emelkedéséhez. Ma már öt megye kivételével egymillió forint feletti az átlagos hektárár >>

A szántók átlagára 2016-ban tovább nőtt, átlagosan 1,218 millió forintra hektáronként - ez 12 százalékos emelkedést jelent.

Az árak 2016-ban az ország összes régiójában ismét emelkedtek, a legjobban a Nyugat-Dunántúlon, ahol átlagban 23,4 százalékkal többért cseréltek gazdát a területek, mint az előző év azonos időszakában.

A legdrágább területek az Észak-Alföldön vannak, de a Nyugat-Dunántúl is megelőzte a 2015 előtt hosszú ideig a legdrágábbnak számító Közép-Magyarország régiót. A legolcsóbban tavaly továbbra is Észak-Magyarországon lehetett szántóterülethez jutni, ahol az árak nem érték el a 750 ezer forintot hektáronként.

A szántóföldek átlagárai 2016-ban Magyarország egyes megyéiben (Forrás: TAKARÉK Termőföldindex)

A gyep, a rét és a legelő drágul a leggyorsabban

Művelési ágak szerint legjobban a gyepek, a rétek és a legelők drágultak, a második helyen a szántóterületek álltak, míg a harmadik legjelentősebb mértékű drágulást a gyümölcsösök mutatták.

Nincs megállás 2,5 millióig?

A mezőgazdasági termeléssel elérhető jövedelmeket figyelembe vevő modell alapján az árszint még nem túlzott - véli a Takarék csoport. A Takarék Termőföldindex elemzése szerint 2,5 millió forint/hektár körül van az a szint, ami felett egy átlagos adottságú hazai földnél már megkérdőjelezhető a cash-flow alapú megtérülés.

Művelési ágak szerinti áralakulás 2007 és 2016 között (Forrás: TAKARÉK Termőföldindex)
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár “Bennünket Villány tesz naggyá!” – véli a Jammertal bor birtok tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. december 10. 19:02
Fiatal borászok, bátorság, szorgalom és kiváló stratégia. Mindez a világ bortérképére helyezte a villányi borvidéket. A siker titkáról beszélgetünk Dr. Szűcs Róberttel, a Jammertal bor birtok tulajdonosával.
Agrár Nagyot zuhant a magyar mezőgazdaság
Privátbankár.hu | 2024. december 6. 08:46
2024-ben a hazai mezőgazdaság teljes kibocsátása 4 ezer milliárd forint felett alakult, az előző évitől 8 százalékkal maradt el, közölte péntek reggel a KSH.
Agrár Megoszt egy fontos szakmát Magyar Péter terve
Szirmai S. Péter | 2024. december 6. 05:47
Jogi és közgazdasági nonszensz, politikai öngyilkosság lenne a zártkertek kisajátítása. Így értékelte lapunk kérdésére Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkár-helyettese Magyar Péter Debrecenben bejelentett földreformötletét.
Agrár NER-hektár: Lázár János és Mészáros Lőrinc hatalmas földüzletet kötött egymással
Vég Márton | 2024. december 4. 07:12
Mészáros Lőrinc cégbirodalma átvette Lázár János nagybátyjának Hódmezővásárhely környéki földjeit. Az üzletre az építési és közlekedési miniszternek is rá kellett bólintania.
Agrár Villányi Merlot a világ tetején
Natív tartalom | 2024. november 27. 16:48
A Jammertal Borbirtok tulajdonosa hitvallása valóban naggyá tette Villányt, hiszen 2021-ben a Jammertal Borbirtok 2015-ös Cassiopeia Merlot-ja kapta a legmagasabb pontszámot a Concours Mondial de Bruxelles 2021 (CMB) nemzetközi borversenyen. Ez lett abban az esztendőben a világ legjobb vörösbora. Erről a hitvallásról, sikerről, munkáról, jó borokról beszélgettünk dr. Szűcs Róberttel.
Agrár Spórolna egy jó pár ezrest? Már csak pár napja maradt 400 ezer autósnak
Privátbankár.hu | 2024. november 26. 09:05
Néhány napon belül el kell döntenie több mint 400 ezer személyautó üzemben tartójának, hogy lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem. Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint aki eddig cserélt, jól járt: a meglévő biztosító által megajánlott 51 900 forint átlagdíjhoz képest csak átlagosan 33 ezer forintos kgfb-díjat kell fizetniük a jövő évre.
Agrár A lengyel gazdák szerint Ukrajna Dél-Amerikában lenne?
Privátbankár.hu | 2024. november 24. 12:46
A dühödt mezőgazdák az EU és a dél-amerikai Mercosur közötti szabadkereskedelmi szerződés ellen egynapos blokáddal tiltakoztak.
Agrár Gabonaválság fenyegeti Európát
Bózsó Péter | 2024. november 22. 15:01
Egy sor tényező várhatóan a gyenge 2007 év utáni legalacsonyabb szintre fogja csökkenteni az EU gabonatermelését, ami megkongatta a vészharangot az ágazatban.
Agrár Dühös traktorosok lepik el London utcáit
Privátbankár.hu | 2024. november 19. 16:01
Brit farmerek járműveikkel tiltakoznak az úgynevezett „traktoradó” ellen a brit fővárosban.
Agrár Az ukrán állam hallal kezdi az import élelmiszerek helyettesítését
Privátbankár.hu | 2024. november 13. 19:51
Ukrajna import helyettesítési folyamatot kezdeményez az élelmiszerek állami beszerzésében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG