A cikk első részében arról volt szó, hogy mire kell figyelni egy családi ház esetében, most nézzük meg, mi a helyzet a panellakásokkal? A panellakásokba általában két védelmi rendszeren át vezet az út. Elsőként a kóddal védett bejárati kapu, a folyosók ajtói, esetleges folyosórácsok, majd az egyes lakások ajtói és zárrendszerei állják el egy behatoló útját – általában kevés sikerrel.
A kapukód és bejárati ajtó
A panelházaknál szinte mindenhol használnak kapukódot, azonban ez valódi védelmet csak akkor jelent, ha a kódot kizárólag a lakók használják, és nem adják meg idegeneknek, így a postás, az óraleolvasók vagy éppen egy felújítás esetén a lakásban dolgozó szakemberek sem ismerik. A lakásbiztosítás szempontjából egyébként a bejárati kapu, kapukód használata nem releváns, a lakás közvetlen védelme számít.
Máig gyakran tapasztalható, hogy ugyanaz az ajtó és zárrendszer védi a panellakások bejáratát, amit akár évtizedekkel korábban, a ház felépültekor szereltek be. Sajnos azonban a régi típusú zárak – pl. régi soproni tollas kulcsos zárszerkezet –, illetve a kilincset és a zárat körülölelő lemezcímkék kivitele sok esetben már nem felel meg a mai védelmi előírásoknak. Hengerzár alkalmazása esetén kiemelten fontos, hogy ne emelkedjen ki a betét a lemezcímke síkjából az ajtó külső oldalán. Ha kiemelkedik, akkor a hengerzár pl. egy fogóval, vagy egy erre a célra készített célszerszámmal megfogható és eltörhető.
Sajnos azonban az sem elég, ha a zárbetét nem emelkedik ki a címke síkjából, fontos, hogy az ajtón átmenő csavarokkal rögzítsék azt, hiszen enélkül leszerelhető a védőcímke az ajtó külső síkjáról, és a betörő könnyedén hozzáférhet a zárbetéthez. Természetesen a heverderzárak esetében is a fenti követelmények megtartása a legfontosabb.
Gyakori, hogy hiába van több zár is az ajtón, nem használják mindegyiket, sőt általában éppen akkor, amikor a betörés történik, csak a leggyengébb zár van bezárva, ami nem felel meg az előírásoknak – mondta Cser Palkovics Zoltán, a Groupama Garancia Biztosító kárszakértője. Mindig ügyelni kell rá, hogy az összes zárat zárjuk be, amikor elhagyjuk a lakást, azon a pár másodpercen már ne spóroljunk, bármennyire is sietünk.
Se bukóra nyitva hagyott ablak, se kamurács
A másik lehetséges behatolási pont a nyitott folyosós társasházak esetében a folyosóra néző ablak. Gyakori tévhit, hogy a kisablakot nyugodtan nyitva hagyhatjuk bukóra állítva, de ez két szempontból is veszélyes. Egyrészt a bukóra nyitott ablak rögzítője kiakasztható, majd egyszerűen beengedhető az ablakszárny, és egy betörő könnyen bemászhat az ablakon. Másrészt, már ha csak bukóra is nyitva van a folyosóra néző ablak, a lakás nem minősül lezártnak, azaz szinte biztosan nem felel meg a biztosítási feltételekben meghatározott kritériumoknak – mondta a szakértő.
Kiegészíti az ablakok védelmét, ha rácsot szereltetünk fel, de ebben az esetben is figyelembe kell venni azokat a kritériumokat, amelyek a lakásbiztosítási szerződésben a rácsokra vonatkoznak. Először is, a rácsnak erős, kellően vastag és ellenálló anyagból kell készülnie, amit nem lehet egyszerűen kifeszíteni, másrészről a felszerelés módja is nagyon fontos – ezek azok a követelmények, melyeket a lakásbiztosítási feltételek részletesen leírnak.
Ha a rácsot csak kis csavarokkal, kevés ponton erősítették az ablakkerethez, úgy egy behatoló egyszerűen lecsavarozza, és leemeli, vagy ha a barbár megoldást választja, akkor letépi a rácsot – magyarázza Borsós István, betörésvédelmi szakértő. Szintén fontos a több ponton való rögzítés, ugyanis enélkül könnyen eltávolítható a rács.
Mit lehet tenni, ha fenti kritériumoknak nem felel meg a lakás védelme?
Mindenképpen érdemes szakértőt hívni, és kikérni a tanácsát. Ha az előírásoknak nem felelnek meg a védelmi berendezéseink, akkor nem csupán azt kockáztatjuk, hogy bármikor kirabolhatnak minket, hanem azt is, hogy ebben az esetben a biztosítónk sem tud segíteni majd az anyagi károk megtérítésében.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
12 órája
-
Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
12 órája
-
Ki lesz az új izraeli kormányfő?
13 órája
-
Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
14 órája
-
Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
15 órája
-
Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
16 órája
-
Aleksandar Vucic bizalmasát őrizetbe vették
17 órája
- Radnai Márk nagyon fontos bejelentést tett
- Feldúlták Magyar Péter dédnagyapjának sírját
- Kemény üzenetet küldött a Kreml Európának
- Kapitány István is megszólalt a költségvetésről
- A legrosszabb pillanatban szembesülnek sokkoló drágulással a magyarok – A hét ábrája
- Kulcsfontosságú adatok miatt lehet izgulni az első novemberi héten
- Újabb listán csúsztunk vissza, egyre nehezebb dolga lehet Kapitány Istvánéknak
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Terrortámadás Belgrádban, teljes a készültség 2026. október 28. 08:44
- Prágában dobta be a nagy tervet Magyar Péter 2026. október 29. 15:51
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Egyre kevésbé vagyunk startupbarát ország.
Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Több százezer ember maradt áram nélkül.
-
Tizenkét év után ugyanannyiért árulja luxusvilláját a Minecraft milliárdosa2026. november 1. 18:15 -
31 millió dollárért vett manhattani penthouse-t a divatmilliárdos2026. november 1. 10:12 -
Veres Tibor érdekeltsége újabb nagy dobásra készül Lengyelországban2026. november 1. 10:03 -
Halloween, Black Friday, karácsony – egész éves vásárlási lázban a világ2026. október 31. 21:01 -
Vagyonadó: Svédország inkább lemondott a milliárdokról, csak ne meneküljön el a tőke2026. október 31. 18:21
További hírek >
-
Máris készülhet a következő választásra Izrael – Klasszis Podcast
16:57
-
Van bőven olyan lakás a piacon, amely megfelel a Wekerle Program árkorlátjának
15:35
-
Az európai turisztikai piac ugrásszerű növekedése várható, amiben Magyarország kiemelkedő lehetőségekre számíthat
14:13
-
Az egészségpénztári megtakarításból gyermeknevelésre, gondozásra is kivehető pénz
13:21
-
A szerb ügyészek nem várnak arra, hogy megalakuljon az új kormány, maguktól elindították a Tisztítótűz hadműveletet
12:19
-
Kezdődhet a lepukkant észak-balatoni vasútállomások felújítása
13:08
-
Tokaji borász: A természetet nem legyőzni kell, hanem megtanulni együtt élni vele
09:49
-
Spanyolországban egy éven belül már két súlyos vonatkatasztrófa történt
05:20
-
Északi szomszédainktól kivonul, Magyarországon egyelőre marad a Tesco
12:57
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
12:25
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
2026. november 1. 13:25
-
Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
2026. november 1. 08:21
-
Ki lesz az új izraeli kormányfő?
2026. november 1. 16:22
-
Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
2026. november 1. 14:24
-
Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
2026. november 1. 10:05

