Csoportos közbeszerzési eljárás keretében bonyolította a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) a hozzá tartozó Volán társaságok 2014. évi biztosítási szolgáltatások beszerzését. Márton Péter vezérigazgató a lépéssel kapcsolatban elmondta: az új intézkedés több százmillió forint megtakarítást jelent az államnak.
Átláthatóbb, ellenőrizhetőbb és költséghatékonyabb megoldást jelentett az MNV Zrt. új eljárása az eddigi 24 külön folyamathoz képest - közölte a Privátbankárral az MNV Zrt.. A Volánbusz Zrt. által koordinált beszerzés a társaságok működéséhez nélkülözhetetlen kötelező gépjármű-felelősség biztosítás (kgfb), casco, valamint vagyon-, felelősség- és utasbiztosítás területét ölelte fel.
A 300 millió mínusz
Korábbi években a Volán társaságoknál a biztosítások területén mintegy 40 alkuszi szerződés alapján számos cég tevékenykedett, ami a mostaninál drágább működést eredményezett. A 2014. évi több százmillió forintos megtakarítás már most igazolta a széttagolt rendszer összefogását. A döntésben kiemelt szempont volt a szolgáltatási színvonal megtartása mellett a költségek csökkentése is. A kiválasztott alkusz a speciális tevékenységi körre és a szolgáltatási területek jelentős kockázataira vonatkozóan hatékony koncepciót dolgozott ki.
Az MNV Zrt. új eljárásának eredményeként a Volán társaságok 2014-es évi közös biztosítási beszerzése – az általánosan 15%-kal emelkedő kgfb piaci árak mellett is – mintegy 300 millió forint megtakarítást eredményezett. Mindemellett nemcsak csoportszinten, hanem az egyes Volán társaságok esetében is kedvezőbbek lettek a biztosítási feltételek, mint korábban voltak.
Csökkenő közbeszerzési költségek, kedvezőbb feltételek a Volán társaságoknak: összességében kevesebbe kerül a közlekedési cégek biztosítása az államnak – hangsúlyozta az intézkedés lényegét Márton Péter vezérigazgató.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!
Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz
2025. szeptember 17.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Gyilkos alkut kötött Ursula von der Leyen Trumppal?
2 órája
-
A magyar vétó mellett is keresi a lehetőséget az EU Ukrajna csatlakozásához
3 órája
-
Nagy Márton: az AI kitörési pont Magyarország számára
3 órája
-
Ezért közeledhet a magyar kormány Belaruszhoz
4 órája
-
Ilyen még nem volt: az M1-es bővítés kulisszatitkai – Klasszis Podcast
5 órája
-
Az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót találta el az ukrán hadsereg
6 órája
-
Börtönbe küldené Soros Györgyöt Donald Trump
7 órája
- Most már teljesen világos, miért volt Kötcse eddig zártkörű – olvasói kommentek
- Magyar Péter elmondta, mi a terve az Otthon Starttal
- A TikTok jövőjéről is szól a madridi amerikai-kínai találkozó
- Magas halálozási rátájú, gyorsan terjedő kórházi fertőzés miatt aggódnak a szakemberek
- Orbán Viktor ezt látva még nem lesz elégedett – A hét ábrája
- 15 százalékkal növelné a magyar GDP Nagy Márton az AI segítségével
- A korábbi, Paks II-nek szánt támogatások jogalapja is elveszhet
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
- Szijjártó Péter máris reagált Ursula von der Leyen kemény szavaira 2025. szeptember 10. 14:21
- A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa 2025. szeptember 13. 08:55
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
A magyar vétó mellett is keresi a lehetőséget az EU Ukrajna csatlakozásához
Az ukrán miniszterelnök-helyettes bizakodó.
Nagy Márton: az AI kitörési pont Magyarország számára
Egymillió magasabb hozzáadott értékű munkakör a cél.
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
Lebuktak az adóval trükközők – a NAV jobb belátásra bírta őket
17:33
-
Három vállalat, amely hosszú távon is erős növekedést ígér
16:58
-
Magyar Péter megválaszolt egy sokakat érdeklő kérdést
15:03
-
Csak bottal ütheti a világ a kínai autógyárak nyomát?
14:06
-
Mire elég most a kormány évekkel ezelőtt bevetett csodafegyvere?
12:01
-
Gombosi Pálinkafőző és Kovács Lázár (Chef): Együttműködés a Hagyományos Ízek Szolgálatában
15:56
-
Nesze neked Eger, egy kis pultravaló
09:16
-
Trump: a NATO-tagállamoknak fel kell hagyniuk az orosz olaj vásárlásával
17:49
-
Változásokkal indul az őszi szezon az Egri Termálfürdőben
11:05
-
Új kérdőívvel folytatódik az egri parkolási vita
08:17
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
-
Pogátsa Zoltán: Tévhit, hogy a Fidesz az osztogatással meg tudja nyerni a választásokat
2025. szeptember 14. 06:04
-
Ekkora távolságra képesek a Lengyelországban talált orosz drónok
2025. szeptember 14. 10:24
-
A franciáknak elege van, Macronnak mennie kell
2025. szeptember 14. 10:52
-
„Tárgyak zuhanhatnak le a levegőből” – riasztást kaptak egy romániai megye lakói
2025. szeptember 14. 09:09
-
Az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót találta el az ukrán hadsereg
2025. szeptember 14. 12:43
