1p
A korábbi becslésekhez képest kisebb lehet az elmaradás az idei tervhez viszonyítva a chipsadóban, a labdarúgó Eb és a nyár ugyanis szépen hizlalja a bevételeket, az olimpia pedig csak most kezdődik. Továbbra sem kizárt, hogy a chipsadót

A Napi Gazdaság az adóhatóság adatait ismertetve azt írja: az idei első negyedévben a bevallott népegészségügyi termékadó összege meghaladja a 2011. negyedik negyedévit, miközben a teljes hazai élelmiszer-, üdítő- és szeszesital-forgalom csökkent.

Eddig összesen közel 12,4 milliárd forintot vallottak be a gyártók a chipsadóként emlegetett teher tavaly szeptemberi bevezetése óta. A június 30-áig beküldött bevallások szerint a legerősebb hónap 2012 áprilisa és júniusa volt 1,8-1,8 milliárd forinttal.

Így a korábban becsült négymilliárdos mínusznál akár kisebb is lehet az elmaradás a 2012-es költségvetésben szereplő 20 milliárdos bevételi tervtől. Az év eddigi hónapjai átlagosan ugyanis 1,5 milliárdos bevételt hoztak, ennek alapján 18 milliárdos kalkulált éves bevétel adódik. A tavalyi terv is majdnem meglett, az ötmilliárdos előirányzattal szemben közel 4,7 milliárd forint folyt be - írja a Napi.

A foci Eb és az olimpia önmagában nem elég

A GfK Hungária Háztartáspanel eredményeinek friss elemzése szerint a nagy sportesemények kapcsán a sör és a sós ropogtatnivalók forgalmának emelkedésére számítanak a gyártók, kereskedők, az elmúlt évek alapján azonban nem mutatható ki egyértelmű összefüggés a rendezvények és a vásárlások között. Az egyik legnagyobb vesztes a kategórián belül a chips volt: míg korábban tízből öt, az elmúlt 12 hónapban már csupán négy háztartás vásárolt a kategóriából, és az eladások mennyiségben és értékben is zuhantak.

A kutatás szerint a jelentős sportesemények önmagukban nem elegendőek egyes termékkategóriák forgalmának felfuttatásához, ugyanakkor az ilyen jellegű események felerősíthetik a pozitív tendenciákat, és reményt adhatnak az épp nehézségekkel küzdő termékkategóriák felélénkítésre is.

Nem dőlhetnek hátra a cégek, jöhet még szigorítás

Eközben a kormány a chipsadó kiterjesztésére készül - a gyártók ugyanis a termékek összetételének változtatásával bújtak ki a sarc alól, így az ebből tervezett éves bevétel teljesülése veszélybe került. Egyelőre még nem lehet tudni, hogy csak egyes összetevők kerülnének be a jogszabályba a meglévő kiskapuk bezárása érdekében, vagy új termékekre is kiterjesztenék a terhet - iparági szakértők a transzzsírtartalmú élelmiszerek, margarinok, illetve az étrendkiegészítők piacán tartják elképzelhetőnek a chipsadó megjelenését.

Árnyalja a képet viszont, hogy a népegészségügyi termékadó érintettjei közül az egyik legnagyobb piaci szereplővel, a Coca-Colával épp a napokban írt alá együttműködési szerződést a kormány, a céget ráadásul szokatlanul meleg hangnemben magasztalta a miniszterelnök a bejelentéskor - részletek >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG