2p
Kiterjeszthetik azok körét, akik igénybe vehetik az adómentesen adható munkáltatói lakástámogatást.

A Privátbankár korábban beszámolt róla, hogy csütörtökön beterjesztették a parlament elé az adómentesen adható munkáltatói lakástámogatásra vonatkozó szabály módosítását. Jó hír, hogy ismét a jogok és lehetőségek kiterjesztéséről van szó, azaz újabb csoportok számára adnák meg e kedvezményes lakáshitel támogatás lehetőségét.

Majdnem bekerült a lízing is a kedvezményes körbe

Míg korábban csak a hitelintézetek által nyújtott lakáscélú hitelek, illetve munkáltatói kölcsönök esetén volt lehetőség e kedvezményre, a javaslat szerint immár adómentes lesz a pénzügyi vállalkozások által nyújtott lakáscélú hitelek törlesztésének támogatása is. Vagyis például a pénzügyi vállalkozásnak számító faktoring cégekre és a lízingcégekre is kiterjesztenék az adókedvezményt - írja az RSM DTM blogján Hegedüs Sándor, adószakértő.

Fontos azonban kiemelni, hogy a jogalkotó – talán szándéka ellenére is – továbbra is fenntart egy korlátot: csak hitelszerződés estén él a rendelkezés. Tekintettel arra, hogy a pénzügyi lízingszerződés nem tekinthető hitelszerződésnek, így a lakáslízing konstrukciók esetén a lízingdíj finanszírozására ez a konstrukció nem lesz alkalmas.

Más kedvezményt is adnak

Másik fontos módosítás, hogy immár lehetőség lesz a törlesztés támogatására akkor is, ha a hitellel érintett lakás már nincs a törlesztő tulajdonában (haszonélvezetében), de hitel még mindig él. Ilyenkor is meg kell felelni a méltányolható lakásigény kritériumának.

Végül egy az egyéni vállalkozásokat érintő kedvező módosítás, hogy immár ők is el fogják tudni számolni költségként a lakáscélú munkáltatói támogatás összegét. A beterjesztett törvényjavaslat indoklása szerint a magánszemélyeket kedvezően érintő változásokat már 2014. január 1-jétől visszamenőleges hatállyal lehet majd alkalmazni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG