Az adótörvényeket módosító indítványt L. Simon László kultúráért felelős államtitkár nyújtotta be egyéni képviselőként. A hétfőn elfogadott Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló jogszabályhoz benyújtott módosító javaslat a kulturális területre is kiterjeszti azt az adómentes természetbeni juttatási lehetőséget, amelyet 50 ezer forintig már eddig is nyújthattak dolgozóiknak a munkáltatók.
Jövő év január elsejétől kiállítások, színház, tánc-, cirkusz- vagy zeneművészeti előadások, továbbá közművelődési szervezetek által nyújtott kulturális szolgáltatások igénybevételére szóló belépőjegyek, bérletek vásárlására, de akár könyvtári beiratkozási díjára is fordítható ez az összeg - olvasható az összegzésben.
A jövő évtől tehát a sportrendezvények mellett már kulturális programok megtekintésére szóló belépők, bérletek vásárlását is adómentesen támogathatják a munkáltatók. Ez pedig növelheti a kulturális események látogatottságát, illetve a kulturális szolgáltatások igénybevételére ösztönözhet - mondta L. Simon László, akinek indítványát 331 igen szavazattal támogatta a parlament.
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.
Vegyen részt Ön is!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Zelenszkij szerint Európának fel kell készülnie a terroristák és bűnözők dróntámadásaira
15 perce
-
Hatalmas bombákat dobtak le az amerikaiak a Hormuzi-szorosnál
körülbelül 1 órája
-
Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
körülbelül 1 órája
-
Végre tényleg szívderítő lehet nézegetni Brüsszel legfrissebb jelentését
2 órája
-
A GVH elnöke hat évre újrázik
12 órája
-
Izrael „megnyerte” az iráni háborút, de céljai még nem teljesültek
12 órája
-
Keir Starmer az ukrán elnöknek: „Nem veszíthetjük szem elől Ukrajnát”
12 órája
- Török Gábor alig lát nagyobb esélyt a Tisza győzelmére, mint a Fideszére
- Beadta a derekát Volodimir Zelenszkij Barátság-ügyben
- Zsiday Viktor szerint akár tőzsdepánik is jöhet
- Több millió tonna károsanyag kerülhet a levegőbe az idei foci-vb miatt
- Balázs Péter: A magyar kormány belekötött Ukrajnába
- Izrael újra lecsapott: két iráni vezetőt is megölhettek kedden
- Trump: „Bármit megtehetek Kubával”
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Egy évet sem ért meg Szabó Zsófi új vállalkozása 2026. március 11. 13:24
- Az áprilisi választás után jön a neheze a győztesnek – megszólalt a Fitch Ratings 2026. március 13. 10:22
- Mindjárt elfogy a magyar állam devizaadósság-kerete, pedig még csak március van 2026. március 11. 08:43
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Izrael „megnyerte” az iráni háborút, de céljai még nem teljesültek
Az izraeli külügyminiszter nyilatkozott.
-
Rekordszámú dollármilliárdos a világon, Mészáros Lőrinc a 823. a Forbes listáján2026. március 18. 05:50 -
Titkos aranylabirintus London alatt: itt őrzik 60 ország kincseit2026. március 17. 16:00 -
Rekordévet zárt Tiborcz István bankja2026. március 17. 06:00 -
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50 -
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00
További hírek >
-
Ezek most a legjobb betéti kamatok új pénzre
05:29
-
Robbanásszerűen fejlődik a sportipar
16:56
-
Magyarországon a legmagasabb az infláció a visegrádi országok között
16:13
-
150 új munkahely: nagyot lép a Metal Kingdom
15:24
-
Tatán épül a régió legnagyobb toast-gyára, naponta 100 tonna kenyér készül majd
13:49
-
Dráguló jegyárak, közelgő üzemanyaghiány – a vietnámi légitársaságok megteszik az ellenlépéseket
05:03
-
Országos ellenőrzés indul: szabadidős létesítmények, berendezések a célkeresztben
04:47
-
Szolíd éjszakai élet Damaszkuszban: betiltották az alkoholt a szórakozóhelyeken
16:44
-
Teljes leállás Berlinben: egynapos sztrájk a repülőtéren
15:51
-
A húsvét időpontjáról a régmúltban egy zsinaton döntöttek
15:12
-
A 2026. évi XVI. Quintessence Pálinka és Párlat Verseny – Gombosi Pálinkafőző sikerei
06:39
-
Visszatér a napsütés, de erős lesz a szél
06:31
-
Nem sikerült a Dobó teret félig sem megtöltenie Egerben a Fidesznek és Orbán Viktornak, a webkamerát is le kellett kapcsolni
20:45
-
Kiszivárgott Orbán Viktor egri beszéde!
13:16
-
Nemzetközi siker: díjat nyert egy egri kötődésű animáció a New York-i Philip K. Dick Filmfesztiválon
10:46
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Ukrajna elfogadta az EU ajánlatát a Barátság kőolajvezeték helyreállítására
2026. március 17. 13:20
-
A magyar kormány most tényleg kihúzta a gyufát Brüsszelben – írja a Politico
2026. március 17. 09:03
-
Orbán Viktor és Robert Fico átírták az uniós csúcs napirendjét
2026. március 17. 10:41
-
Így készülhetünk az orosz gáz utáni időkre? Szépen összejöttek az állami tízmilliók
2026. március 17. 09:54
-
Irán új legfelsőbb vezetője elutasította a tűzszünetet
2026. március 17. 13:40


