3p
Családtámogatási akcióprogramot indítanak, hogy több "vágyott gyerek" születhessen.

Öt pont négy akadályra

A kormány célja, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek és ezzel fenntartható demográfiai fordulat álljon be - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin elmondta: annak útjában, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, négy olyan akadály áll, amin a kormánynak módjában áll változtatni. Ilyen az, hogy sokan attól tartanak, a gyermekvállalás veszélyezteti anyagi biztonságukat, a másik, hogy nem tudnak megfelelő lakhatási körülményeket biztosítani, a harmadik a munkaerőpiacra történő visszailleszkedés nehézségei, a negyedik pedig a kisgyermekek napközbeni ellátásának hiányosságai.

Ami jár, az maradjon

A kormány ezért egy öt pontból álló akcióprogramot indít. Ennek első eleme a családi adókedvezmény rendszerének megőrzése, amellyel kapcsolatban Novák Katalin hangsúlyozta: tulajdonképpen nem kedvezményt adnak, hanem megtartják a családoknál azt a pénzt, ami jár és amit a gyermekek gondozására fordíthatnak.

Az államtitkár elmondta: a kétgyermekesek családi adókedvezményét a jelenlegi gyermekenkénti 10 ezer forintról 2019-re 20 ezer forintra növelik, ez 55-60 milliárd forint többletet jelent a családoknak.

Pénzt kapsz, ha házasodsz!

Új intézkedés az első házasok adókedvezménye: 2015-től a házasságot kötők első gyermekük születéséig, de legfeljebb két évig havi ötezer forint adókedvezményben részesülhetnek. Azaz egy év alatt 60 ezer, két év alatt, tehát a maximális időtartamra 120 ezer forint többletjövedelemhez juthatnak a friss házasok. A kormány erre 1,6 milliárd forintot irányzott elő, és a becslések szerint az intézkedés 30 ezer házaspárt érint.

A lakhatási körülmények javítása érdekében az egygyermekes családok részére is igénybe vehető lesz a "szocpol", és nemcsak új, de használt lakás vásárlására és meglévő lakás bővítésére is igénybe lehet venni a családi otthonteremtési kedvezményt. A támogatás maximális összege - a vállalt gyermekek számától és az igényelt lakástól függően - 3 millió 250 ezer forint lehet.

A nők munkába állását azzal segítenék, hogy a részmunkaidőben dolgozó kisgyermekes szülő után ugyanúgy 100 ezer forint bruttó bérig járna az adókedvezmény a munkáltatóknak, mint a teljes munkaidősök esetében. A három- vagy több gyermekeket nevelő szülők esetében pedig 3 helyett már 5 évig kell kötelezően biztosítani a munkáltatónak a részmunkaidős foglalkoztatást, ha ezt kérik.

Több bölcsődét is ígérnek

A kisgyermekek napközbeni elhelyezésével kapcsolatban az államtitkár közölte, az a cél, hogy a jelenlegi 42 ezerről 2018-ra 60 ezerre emelkedjék a bölcsődei férőhelyek száma.

Tavaszig ezer férőhelyet hoznak létre uniós forrásból, 700-at költségvetési forrásból és uniós forrásból még a következő években további 6400 férőhelyet. Jelezte: szeptembertől kötelező lesz a hároméves gyermekeknek óvodába járni, és összekötik az óvodába járással a családi pótlék folyósítását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG