1p
A kormány újabb adómódosításokat tartalmazó törvénytervezetet készített, amely többek között tartalmazza, hogy akinek nincs egészségbiztosítása, az az év elejétől visszamenőleg köteles lesz egészségügyi szolgáltatási járulékot, havi 6 390 forintot fizetni, megszűnik a gyógyszertári szolidaritási díj, és az szja törvény is módosul.

A tervezet szerint a személyi jövedelemadó törvényben megmaradt az a szabály, amely kötelezi az alkalmazottat, hogy a munkaadójától kérje az adóalap-kiegészítés alkalmazását akkor, ha az éves jövedelme - várhatóan - meghaladja a 2 millió 424 ezer forintot. Ennek elmulasztása - a jelenlegi szabályok szerint - különbözeti bírsággal jár.

A módosítás megszünteti a bírságot, az adóalap kiegészítés 27 százalék, tehát akinek az éves jövedelme meghaladja a 2 millió 424 ezer forintot, annak az e feletti összegre 27 százalékkal emelkedik az adóalapja. Vagyis a 16 százalékos szja-kulcs mellé nem második kulcsot alkalmazott a kormány, hanem az adóalapot emelte meg. A szociális szövetkezet tagja szja-mentesen kaphatja meg a minimálbérnél nem több havi jövedelmét, amennyiben azt élelmiszer, illetve készétel vásárlására használható utalványban kapja.

Mindenkinek fizetnie kell havi 6 390 forintos egészségügyi járulékot

A tervezet szerint minden társadalombiztosítás nélküli belföldi magánszemélynek fizetnie kell az egészségügyi szolgáltatási járulékot. Ennek az összege jelenleg havi 6 390 forint, és a fizetést ez év első napjától - visszamenőleges hatállyal - kell teljesíteni.

Az új adótervezet értelmében a gépjármű regisztrációs adó összege függ a kocsi környezetvédelmi besorolásától. A besorolást jelenleg a 2007 február 5-i szabályok szerint kell elvégezni, a módosítás a 2012. április 30-i állapotot jelöli ki. A hatályos szabály 16 fokozatot ismer, az első a katalizátor nélküli, az utolsó pedig az Euro-VI. besorolású motorral szerelt kocsi, ez év áprilistól a besorolás nem módosult a jogtárban.

A különféle pályázatokon csak azok a cégek, illetve magánszemélyek indulhatnak, akiknek nincs adótartozásuk. Az adózás rendje úgy változik a tervezetben, hogy mindaddig nincs fennálló adótartozása senkinek, amíg a bíróság jogerősen nem mondja ki azt. A közbülső időben tehát kiadható a nemleges igazolás.

Egy másik változás a kézbesítést érinti, jelenleg akkor tekinthető kézbesítettnek egy adóhatósági levél, ha a posta másodszor is megkísérelte a kézbesítést, és attól számítva öt nap eltelt. A módosítás szerint, ha a levél az adóhatóság által ismert címre érkezik, és a kézbesítés eredménytelen, akkor a sikertelen postai kézbesítés napján már - eljárásjogilag - kézbesítettnek számít a levél.

A közösségi vámjog végrehajtására hozott törvény tervezett módosítása bevezeti az ügyfél meghallgatáshoz való jogát. Erre akkor kerül sor, ha az ügyfélre hátrányos határozatot hozna a hatóság. A meghallgatásra 3-30 napos határidőt kell szabni, és a meghallgatás után újra kezdődnek a hatósági eljárás határidői.

A vállalati mérleg leadásának elmulasztása azonnali szankciót von maga után

A cégeljárási törvény megszünteti azt az adóhatósági kötelezettséget, hogy a mérleg leadását elmulasztó cégeket 15 napos határidővel hívja fel a kötelezettségük pótlására. A módosítás szerint azonnal a szankció következik.

Mindezek mellett megszűnik a gyógyszertári szolidaritási díj. Jelenleg azok a patikák, amelyek közfinanszírozott gyógyszereket forgalmaznak, és a negyedéves árrés-tömegük meghaladja a 10 millió forintot, szolidaritási díjat fizetnek. A díj sávosan progresszív, 1,5-től 8 százalékig terjed.

A jelzáloggal fedezett devizahitel elengedett részének 30 százaléka - különadó visszatérítés címén - csökkenti a bank állammal szembeni kötelezettségét a tervezet szerint. Jelenleg ugyanilyen arányban, de jóváírás címén csökken a különadó.

A különadó alapját csökkenti a bank kis- és középvállalkozói (kkv-)hitelállománya, a következők szerint: a 2011 szeptember 30-i kkv-hitelállomány 95 százalékát kell összevetni a 2012. szeptember 30-i hitelállománnyal, és a különbség csökkenti a különadót. Hasonló elven csökkenti a különadót az uniós pályázat önerejéhez nyújtott hitel is.

A tervezet szerint jövő évtől a számla kötelező kelléke lesz a vevő adószáma is, amennyiben a számlában szereplő áfa eléri az 500 ezer forintot. Szintén jövő év első napjától szűnik meg a magánszemélyek egyes jövedelmeinek a különadója. Ez a közszférában a 2 millió forint feletti végkielégítések 98 százalékos különadójának a megszüntetését jelenti. A változás - egyebek mellett - a parlamenti, az európai parlamenti képviselőket és a polgármestereket is érinti.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG