Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken tér haza külföldi útjáról - közölte a kormányszóvivő. Giró-Szász András szerint csak akkor egyeztet majd Orbán Viktor miniszterelnökkel a túlzottdeficit-eljárás lezárását célzó esetleges lépések tartalmáról.
Ahogy a Privátbankár megírta, a miniszterelnök Brüsszelben az uniós állam- és kormányfői találkozón azt mondta, hogy Magyarországnak ki kell kerülnie a túlzottdeficit-eljárás alól. Ezért, ha a zárolások nem lesznek elegendőek, akkor több adót is meg kell emelni, valamint egy újat is be kell vezetni.
Hozzáfűzte: "ha minden igaz, mire hazaérek, már kézhez kapom az adóemelésekre vonatkozó törvényt is, amely a tranzakciós adót, a bankadót, az energiaadót és egy új reklámadó bevezetését jelentené".
A miniszterelnök nyilatkozatáról részletesebben itt olvashat.
A kormányfő szerint több adót meg kell emelni, emellett pedig egy újat is be kell vezetni. Az adóemelési terveket már készítik.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Putyin húsvéti fegyverszünete marketingakció volt – mondja a francia külügyminiszter
5 perce
-
Jön a baj, ez a jel árulkodik a válság előszeléről
40 perce
-
Csádi egységekkel fognak hadgyakorlatozni a magyar katonák
körülbelül 1 órája
-
Döbbenet, mekkorára nőtt Magyarország uniós bírsága
körülbelül 1 órája
-
Új izraeli-gázai tűzszüneti tervről beszélnek
2 órája
-
Aki számít, ott lesz Ferenc pápa temetésén (frissítve)
2 órája
-
Nem elírás: igen, 3521 százalékos vámot akar kivetni Trump
2 órája
Mfor.hu Top24
- Kézigránát-ügy: az emberek fele szerint le kellene mondania a miniszternek
- Matolcsy Ádám barátja a luxusbútorbizniszbe is bevásárolta magát
- Hihetetlen, mekkorára hízott Magyarország uniós bírságának összege
- Nyugdíjaskorban okozhat bajt az anyák szja-mentessége?
- Közölték, mikor temetik Ferenc pápát
- Ez állna a váratlan vezetőváltás hátterében az állami hadiipari holdingnál?
- Új vezérigazgatója lett a TV2-nek
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Bokros Lajos: Magyarországon államcsőd nem fenyeget – de a növekedés sem, az infláció viszont igen 2025. április 19. 17:28
- Van még egy csavar Rogán Antal szankciós listájának ügyében 2025. április 19. 12:53
- Fordulat: Kína nem várt lépést tett a vámháborúban 2025. április 17. 11:20
- Sokba kerülhet az Orbán-kormánynak, hogy nem tartóztatta le Netanjahut 2025. április 18. 10:39
Havi top
- Zelenszkij az asztalra csapott, visszaszólt az Egyesült Államoknak 2025. március 29. 13:34
- „Matolcsy György nagyon-nagyon sok mindent tud” – még visszaszállhat a kormányra az MNB-botrány 2025. március 30. 15:19
- Bokros Lajos: Magyarországon államcsőd nem fenyeget – de a növekedés sem, az infláció viszont igen 2025. április 19. 17:28
- Nem találja ki, hogy kit vitt magával Moszkvába Szijjártó Péter! 2025. március 27. 10:35
A privátbankár ajánlja
Friss
Nemzetközi
Putyin húsvéti fegyverszünete marketingakció volt – mondja a francia külügyminiszter
A francia külügyminiszter marketingakciónak nevezte Putyin felvetését.
5 perce
Nemzetközi
Aki számít, ott lesz Ferenc pápa temetésén (frissítve)
Rengeteg kormányfő érkezik Rómába.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
Piac&Profit cikkei
-
Az egyik támogatott hitel ütheti ki a másikat?
12:12
-
Mely munkákhoz kell nyelvtudás?
11:11
-
A Sole-Mizo Zrt. tejtermékein is megtalálható a minőség garanciájának jele
10:10
-
Repülőrajtot vettek lefelé a legnagyobb amerikai cégek részvényei
10:10
-
A csalók kedvence újabban a szolgáltatási szektor lett, duguláselhárítónak, háztartási gép szerelőnek álcázzák magukat
09:09
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Zelenszkij az asztalra csapott, visszaszólt az Egyesült Államoknak
2025. március 29. 13:34
-
„Matolcsy György nagyon-nagyon sok mindent tud” – még visszaszállhat a kormányra az MNB-botrány
2025. március 30. 15:19
-
Bokros Lajos: Magyarországon államcsőd nem fenyeget – de a növekedés sem, az infláció viszont igen
2025. április 19. 17:28
-
Nem találja ki, hogy kit vitt magával Moszkvába Szijjártó Péter!
2025. március 27. 10:35
-
Nem áprilisi tréfa: háborognak a szlovákok
2025. április 12. 14:52
top 24
-
Viszik, mint a cukrot: miért szerelmes a fél világ ezekbe a táskákba?
2025. április 21. 16:39
-
Szerdán Londonban eldől Ukrajna sorsa?
2025. április 22. 06:43
-
Megint begyűjtött 42 milliárdnyi forrást a magyar kormány – a korábbiaknál ráadásul olcsóbban
2025. április 22. 12:16
-
Gazdagnak akarja érezni magát? Nézzen rá, mit ér kedd reggel a forint!
2025. április 22. 07:24
-
Trump végre mosolyoghat: 50 milliárd dollárt és 12 ezer új munkahelyet vinne az Egyesült Államokba a svájci óriáscég
2025. április 22. 10:33
