A házastársak is ráfaraghatnak - erre figyeljen!
A megszavazott módosító javaslat alapján a pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettség alól mentesül az ugyanazon pénzforgalmi szolgáltató által eltérő számlák között végrehajtott fizetési művelet, ha a fizető fél és a kedvezményezett személye megegyezik, vagy ha a terhelendő és a jóváírandó számla tulajdonosi köre legalább részben azonos. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a házastársak egymás közti utalása mentesül az illeték hatálya alól, hanem azt, hogy - a rokoni viszonytól függetlenül - a közös vagy részben közös tulajdonú számlák közötti átutalás élvez mentességet - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Közös vagy részben közös tulajdonú számlák tulajdonsága, hogy az új közös számla létrehozásának, vagy a már létező számlához a hozzáférés/rendelkezési jog megszerzésének nem feltétele a rokoni kapcsolat. A javaslat indoklása csak a könnyebb érthetőség érdekében, zárójelesen, példálózó jelleggel emelte ki a kedvezményezettek köréből a házastársakat - hívta fel a figyelmet a tárca.
Mentse meg barátait is az illetéktől!
Kiemelték: a törvényhozó szándéka az volt, hogy a pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettség alól mentesüljön az ugyanazon pénzintézetnél vezetett számlák között megvalósuló fizetési művelet, abban az esetben, ha a tranzakcióban érintett számlák tulajdonosi köre legalább részben azonos. Ebből következik, hogy közös számla tulajdonlása esetén a házastárs, az élettárs, a gyermek, az unoka, bármilyen rokon vagy ismerős tranzakciója mentesülhet az illeték alól.
Tekintettel arra, hogy a mentességnek nem feltétele a rokoni kapcsolat, a pénzintézetnek nem kell rendelkeznie ilyen információval. Azonban mivel a mentesség esetében ugyanazon pénzintézetnél vezetett számlákról van szó, az érintett számlavezető rendelkezik információval a közös számla tulajdonlásáról - írta a tárca.
Nem feltétlenül mentesül a tranzakciós illeték alól a házastársak egymás közötti utalása a parlament által hétfőn elfogadott adómódosító-csomag alapján.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Kapitány István döntött – mennie kellett a turisztikai vezetőnek
29 perce
-
Foci-vb: a fáraó leigázta a tini kengurut, a zöld hősök magukat verték meg
körülbelül 1 órája
-
Megmutatta: Magyar Péter most levegőből lőtt képsorokkal pörkölt oda – Frissítve
2 órája
-
A főváros, ahol éjfélkor is világos van
4 órája
-
Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
15 órája
-
Megint történelmi csúcsra pörgött a pesti tőzsde és az OTP
15 órája
-
Beindult a Tisza-kasza, hullanak az Orbán-rendszer emberei – Ez Viszont Privát
15 órája
Mfor.hu Top24
- Ebben a hőségben a rezsikirály is megizzad
- Most fogjuk megfizetni a korábbi olcsó benzint?
- Férfinak maszkírozott ukrán nő robbanthatott Monacóban
- Nemcsak Szijjártó Péter repkedett az elmúlt években, hanem az erre fordított milliárdok is
- Teljesen leállította a Kormányhivatal a debreceni Semcorp-üzemet
- Elindulhat az első közlekedési projekt a hazahozott európai uniós forrásokból
- Még mindig titok a fizetés Magyarországon, pedig már lépni kellett volna
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány.
15 órája
A 100 Leggazdagabb
-
„Ha én szél lehetnék” – újra nagy üzlet lehet a szél Magyarországon2026. július 4. 07:27 -
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
-
Elszálltak a vízparti ingatlanárak
10:01
-
Túljegyezték a MET Csoport gigahitelét
08:57
-
Naivitás azt gondolni, hogy Orbán Viktor börtönbe kerülhet az aranykonvoj ügy miatt
05:29
-
Nagy változás jön az adózásban: erre minden vállalatnak fel kell készülnie
17:03
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától
16:05
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Nem készültek kormányváltásra a Közútnál: nincsenek meg a régi megyetáblák, újakat kell gyártani
09:14
-
Magyar Péter drónvideón mutatta meg Áder János villáját: szerinte véget kell vetni a volt államfő kiemelt juttatásainak
19:35
-
Árnyékosabb lett az Érsekkert játszótere – napvitorlákkal védekeznek a hőség ellen
15:07
-
Újabb szakaszba lépett a 25-ös út felújítása
14:21
-
Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész
10:44
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
top 24
-
Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
2026. július 3. 12:02
-
Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
2026. július 3. 13:30
-
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
2026. július 3. 14:50
-
Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
2026. július 3. 13:49
-
Megmutatta: Magyar Péter most levegőből lőtt képsorokkal pörkölt oda – videó
2026. július 4. 08:32




