1p
A jövőben tízszázalékos értéknövekedési hozzájárulást fizethetnek az önkormányzatoknak az ingatlanuktól megváló tulajdonosok egy nemrég megjelent törvénytervezet szerint. Az adószakértő szerint az egyszerű adók a jó adók - ez pedig nem az.

A jövőben tízszázalékos értéknövekedési hozzájárulást fizethetnek az önkormányzatoknak az ingatlanuktól megváló tulajdonosok - derül ki egy május közepén megjelent törvénytervezetből. Az adó kivetésének feltétele, hogy az adott területen lévő ingatlanok értékéről legyen nyilvántartás.

Az értéknövekedési hozzájárulás bevezetését a tervezet azzal indokolja, hogy "az önkormányzat településrendezési döntései következtében, közpénzek révén a magán-ingatlanvagyonban bekövetkező értéknövekedés meghatározott mértékű elvonásával és az önkormányzat költségvetésébe történő visszajuttatásával lehetőséget teremt közcélú fejlesztésekre".

Azaz ahol önkormányzatok és más szervezetek komoly fejlesztéseket hajtanak végre, ott ezek révén jelentősen növekedhet az ingatlanok értéke. Az értéknövekedési adó célja, hogy az önkormányzatok részesülhessenek ebből - mondta  el Gerendy Zoltán a BDO Magyarország ügyvezető igazgatója.

Bár a kormány koncepciója szerint 2013-ban bevezetésre kerülne az építési törvény módosításával az értéknövekedési adó, komoly ellenállás alakult ki vele szemben.

A szakember szerint a vagyonadók nyugaton is megtalálhatók, de ott a lakosok jellemzően jobb anyagi helyzetben vannak, mint nálunk. Gerendy Zoltán a GazdaságTV.hu-nak beszélt a részletekről.

Magyarországon a Széll Kálmán Terv 2.0 program több új adófajtát is kilátásba helyezett, ilyen például a pénzügyi tranzakciós adó vagy a telekommunikációs adó.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG