A bizottság az Eurostat adataira hivatkozva országonkénti bontásban is közölte, hogy 2011-ben, illetve a 2000 és 2011 közötti időszakban átlagosan melyik tagállam mekkora áfabevételtől esett el.
Magyarország az adatok szerint 2011-ben 8,5 milliárd euró (2550 milliárd forint) áfabevételhez jutott, miközben elméletileg 12,2 milliárd euró (3660 milliárd forint) áfabevételre lett volna jogosult. A kettő közötti különbség 1110 milliárd forintnak megfelelő 3,7 milliárd euró, a magyar GDP 3,7 százaléka. Az adatok tanúsága szerint Magyarország 2000 és 2011 között ilyen módon minden évben a GDP 3 százalékának megfelelő forgalmiadó-bevételtől esett el.
A visegrádi országok közül Lengyelország ezen a téren kimagaslóan teljesít, a GDP 1,1-1,5 százaléka esett ki a büdzsé bevételei közül. Szlovákiában 2011-ben a GDP 4 százaléka volt az elmaradt áfabevétel, 2000 és 2011 átlagában pedig a bruttó hazai termék 2,9 százaléka. Csehországban ugyanezek a számok 2,7-2,1 százalékon állnak.
Az "adócsaló" görögök a sor végén
Általánosságban megállapítható, hogy a nyugat-európai országok GDP-arányosan 2 százalék alatti áfabevétel-kiesést mutatnak. Svédországban a leghatékonyabb az áfabeszedés, Stockholm az elvileg beszedhető forgalmi adó 98 százalékát szedte be ténylegesen 2011-ben, az elmaradt bevétel mindössze a GDP 0,2 százaléka. A skála ellenpontja a válság sújtotta Görögország, amely 2011-ben lehetséges áfabevételeinek 39 százalékát nem szedte be, a GDP 4,7 százalékától fosztva meg ezáltal a görög büdzsét. A számokból az látszik tehát, hogy a görög államháztartás helyzetén egyedül az áfabeszedések hatékonyságának növelése is óriási mértékben javítana.
"Elfogadhatatlan, hogy ilyen mennyiségű forgalmi adó csússzon ki a réseken, főleg annak fényében, hogy milyen pozitív hatással lehetnének ezek a bevételek a közpénzek mérlegére" - jelentette ki Algirdas Semeta, az Európai Bizottság adóügyekért felelős litván tagja.
Az egyszerűbb szabályok is sokat segíthetnek
Az áfabevételek nem csak csalás miatt maradhatnak el - mutat rá a brüsszeli testület, amely szerint fizetésképtelenség, csőd, statisztikai hiba, késedelmes fizetés vagy az adószabályok törvényes kijátszása, kiskapuk is vezethetnek az adóbevételek csökkenéséhez. Az adatokkal az Európai Bizottság az adóelkerülés és adócsalás elleni mielőbbi és minél határozottabb fellépésre igyekszik rábírni az unió tagállamait.
Ugyanakkor Brüsszel a tagállamok forgalmiadó-rendszereinek egyszerűsítése mellett is síkra száll, mert úgy véli: minél egyszerűbb az áfaszabályozás, annál egyszerűbb az adófizetőknek teljesíteniük fizetési kötelezettségeiket.
"A tagállamoknak úgy kell átalakítaniuk adórendszereiket, hogy megkönnyítsék a szabályoknak való megfelelést, elrettentsenek a csalástól és adóelkerüléstől, és javítsák az adóbeszedés hatékonyságát" - áll a bizottság közleményében. Brüsszel szerint ugyanis ha egy ország áfarendszere összetett, bonyolult, minél több adókulcsot alkalmaz, annál nagyobb az esély egyre több bevétel elmaradására.
A bizottság szerint az adóalanyok körét bővíteni kell, és minél több kivételt, engedményt és kedvezményes áfakulcsot kellene felszámolni. Ebben az esetben az általános áfakulcs is csökkenthető lenne bevételkiesés nélkül - mutatott rá már korábban is az Európai Bizottság.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
4900 milliárd forintnyi aranyon ülnek Varga Mihályék, most elárulták, mit terveznek vele
10 perce
-
Nagyon aggódik az Afd miatt Friedrich Merz, vasárnap nagy bajba kerülhet
24 perce
-
Friss júliusi adatok érkeztek a boltokból
38 perce
-
Második próbálkozásra is gyomrost kapott Trump a bíróságon
körülbelül 1 órája
-
Belehúzott a forint, ennyibe kerül péntek reggel egy euró
körülbelül 1 órája
-
Jönnek az ítélet nélküli vagyonelkobzások – az ellenzék nem vett részt a montenegrói parlament ülésén
2 órája
-
Csoda: két túlélőt is találtak Nepálban
2 órája
- Törlik a céget, amely még a választások előtt hatalmasat bizniszelt Mészáros Lőrinccel
- Reagált az EU Magyar Péter mondataira: zajlik az egyeztetés a napi egymillió eurós bírságról
- Fontos feladatot kap Baka András, kiugróan magas lesz az augusztusi költségvetési hiány
- Változás készül a parlamentben, Forsthoffer Ágnes is visszatér
- Tarr Zoltán döntött: elismert producerből lesz miniszteri biztos
- Magyar Péter államosítaná a trafikokat, más miniszterek ezt ellenzik – ezek voltak a kormányfő bejelentései!
- Távozik az MKIK alelnöke
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
- Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont 2026. szeptember 3. 11:32
- Mégis begyorsulhat a vagyonvisszaszerzés? Magyar Péter vetett fel fontos dolgot 2026. augusztus 30. 15:02
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
4900 milliárd forintnyi aranyon ülnek Varga Mihályék, most elárulták, mit terveznek vele
Rekordszinten a magyar aranytartalék, mit lép ezután az MNB?
-
43 millió dollárt fizetett egy titokzatos vevő a milliárdosok szigetén2026. szeptember 4. 06:57 -
47 millió dolláros csomaggal marad az Apple-nél Tim Cook2026. szeptember 3. 10:46 -
Mészáros Lőrinc cége egymaga többet ér, mint a következő négy családi vállalkozás2026. szeptember 3. 10:46 -
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35 -
Százmilliárd dollárt ért, ma már csak a negyedét: rosszul indult a Shein tőzsdei története2026. szeptember 2. 08:34
További hírek >
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont
2026. szeptember 3. 11:32
-
Vérszemet kapott a forint, most öröm az árfolyamra nézni
2026. szeptember 3. 18:22
-
Határidőt szabott Orbán Anita Ukrajnának
2026. szeptember 3. 14:12
-
Magyar Péter bejelentette: új hatóság jöhet létre 2027 elején
2026. szeptember 3. 16:51





