1p
Május 31-ig kell beadni a társaságiadó-bevallást. Idén is számos kisebb-nagyobb változásra kell odafigyelniük a cégeknek - a módosítások általában olyan területeket érintenek, amelyeket egyébként is kiemelten vizsgál az adóhatóság.

A 2012 évre vonatkozó társaságiadó-bevallások elkészítésekor a veszteségelhatárolásra, az alultőkésítésre, az elismert és nem elismert költségekre, illetve a látvány-csapatsportok támogatására vonatkozó, megváltozott szabályokat is alkalmazniuk kell a hazai vállalkozásoknak.

Közeledik a 2012. évi társaságiadó-bevallás 2013. május 31-i leadási határideje. A korábbi évekhez hasonlóan idén is történtek olyan, a társasági adózást érintő kisebb-nagyobb változások, amelyekre a bevallások elkészítésekor figyelniük kell az adózóknak.

A Mazars Könyvszakértő és Adótanácsadó cég friss összeállítása szerint a következő területeken érdemes a módosított szabályokat áttekinteni:

1. Veszteségelhatárolás

A veszteségelhatárolás lehetőségét jelentősen korlátozza több, 2012-ban hatályba lépett szabályozás, így például az elhatárolt veszteséget csak a veszteség figyelembe vétele nélkül számított adóalap maximum 50%-áig lehet felhasználni. A korlátlan veszteségelhatárolásnak tehát továbbra sincs akadálya, csak az igénybevétel tolódhat el a későbbi adóévekre a szóban forgó korlátozó szabály miatt. Átalakulás és cégvásárlás esetén csak bizonyos feltételek fennállása esetén van mód a veszteség felhasználására.

2. Nem realizált árfolyamnyereség

A Mazars szerint a hazai cégek jelentős része nem ismeri azt a kedvező új szabályt, amely halaszthatóvá teszi az év végi egyes átértékelésből adódó, nem realizált árfolyamnyereség adózását.

A 2011-es beszámolókban nagyon sok társaság rendkívüli mértékű árfolyamveszteséget kényszerült kimutatni az év végi gyenge forint-euró árfolyam miatt (311 Ft). Ehhez képest a tavaly évi végi árfolyam (291 Ft) jelentős „javulást” hozott, így a mostani záráskor ezek az átértékelések jelentős nyereséget jelenthetnek, amelyekkel – választás szerint – az adóalap csökkenthető. Az adózás ugyanis halasztható addig, amíg az árfolyamnyereség realizálódik. Fontos, hogy ez a szabály nem minden átértékelésre, csak a fedezeti ügylettel nem fedezett, külföldi pénzértékre szóló befektetett pénzügyi eszközök és hosszú lejáratú kötelezettség átértékelésére alkalmazható.

---- Alultőkésítés, látvány-csapatsportok, osztalék ----

3. Alultőkésítés

Csizmadia Heléna, a Mazars adóigazgatója

A saját tőke mértékét jelentősen meghaladó hitelek utáni kamat adóalapból történő levonását tiltó szabály (közismert nevén: „alultőkésítési szabály”) 2012-től kiterjed a kamatmentes kötelezettségekre is, ha az adózó a kamat szokásos piaci mértékével a transzferár szabályok alapján csökkenti adóalapját. A korábbi joghézagot befoltozó  törvénymódosítás ugyanakkor „túlteljesítette” eredeti célját.  2012-ben ugyanis nem csak a hitelezési, hanem egyéb kötelezettségeket – így például a bérleti díjat is, ha azzal kapcsolatban adóalap módosítás volt – is figyelembe kell venni a kötelezettség sajáttőke-arányának számításakor.  Ugyanakkor egyes pénzkövetelések pedig levonhatóak lettek a kötelezettség napi átlagos állományából – így akár az adófolyószámlán mutatkozó túlfizetés összege is.

„2013-tól, az ismételten változott törvény rendezi ezeket a furcsaságokat, de ez, sajnos, visszamenőleges hatállyal, 2012-re nem alkalmazható. Ezért fontos, hogy minden az alultőkésítettségi témában érintett társaság részletesen tájékozódjon az aktuális szabályokról” – írja Csizmadia Heléna, a Mazars adóigazgatója.

4. Látvány-csapatsport támogatása

A látvány-csapatsport társasági adókedvezménye csak akkor érvényesíthető a 2012-es adó terhére, ha a támogató 2012. december 31-ig kézhez vette a támogatói igazolást és eddig az időpontig a támogatás átutalása is megtörtént. További feltétel az átutalás teljesülésének bejelentése az adóhatóságnak az utalást követő 8 napon belül, amelyhez ugyancsak mellékelni kell a támogatási igazolás másolatát, továbbá az átutalást igazoló bankbizonylatokat is.

5. Osztalék

Új osztalékfogalom került be a törvény szövegébe. Ezért, ha külföldi társaságtól kapott osztalékkal szeretnénk az adóalapot csökkenteni, meg kell vizsgálni, hogy milyen elvet követ az osztalék elszámolásának számviteli módja a külföldi társaságnál. Amennyiben pedig az ottani szabályozás alapján az osztalékot az adózás előtti eredmény terhére kell elszámolni, nem lehet ezzel az itthoni adóalapot csökkenteni.

---- Elismert  költségek, immateriális javak, részesedés ----

6. Elismert költségek / Nem elismert költségek

Ne feledkezzünk meg arról, hogy a reprezentáció, üzleti ajándék esetében megint nem kell az adóalapot megnövelni. Az ilyen juttatások esetében újra személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást kell fizetni - írja a Mazars.

Egyszerűsödtek az adományra vonatkozó szabályok: kiemelkedően közhasznú, közhasznú, kiemelkedően közhasznú szervezet, a Magyar Kármentő Alap, illetve a Nemzeti Kulturális Alap részére adható adomány esetén nincs szükség a támogatott pozitív eredményre vonatkozó nyilatkozatára és az ezt igazoló beszámolóra ahhoz, hogy a juttatott összeg a vállalkozás érdekében elismert költségnek minősüljön. A támogatott által kiállított igazolásra azonban továbbra is szükség van, ahhoz, hogy az adóalapot ne kelljen a támogatás összegével megnövelni.

Adománynak nem minősülő ingyenes juttatás esetében azonban rendelkezni kell a juttatásban részesülő pozitív eredményére vonatkozó nyilatkozatával. Mindenképpen növeli az adóalapot, ha az ingyenes juttatást külföldi személynek vagy üzletvezetési helye alapján külföldi illetőségű szervezetnek adták. Nem elismert költség társasági adó szempontjából a K+F közvetlen költsége, ha az az adózó vállalkozási, illetve bevételszerző tevékenységéhez nem kapcsolódik.

7. Bejelentett immateriális jószág/bejelentett részesedés

2012-től nemcsak a bejelentett részesedés, hanem az ún. bejelentett immateriális jószággal kapcsolatos árfolyamnyereség is adómentes. Bejelentett immateriális jószágnak minősül az a jogdíjbevételre jogosító szellemi termék, vagyoni értékű jog, melynek megszerzést 60 napon belül bejelentették az adóhatósághoz.

A legalább egy évig a könyvekben nyilvántartott bejelentett immateriális jószág értékesítésén, illetve az apportként történő kivezetésen elért nyereség levonható a társaságiadó-alapból, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy ha a kivezetés miatt veszteség keletkezik, az adóalap növelő tétel lesz. Bejelentett részesedésre elszámolt értékvesztés úgyszintén nem vonható le az adóalapból. Feltételes adómentesség érhető el azon immateriális jószágok esetében elért árfolyamnyereségén, amelyeknél ugyan bejelentés nem történt (pl. korábbi években történt megszerzéskor), de az adómegtakarítást lekötött tartalékként tartja nyilván a társaság, és azt három éven belül újabb immateriális jószág megszerzésére használja fel.

---- Termőföldből átminősített ingatlan, visszavásárolt részesedés ----

8. Termőföldből átminősített ingatlanvagyon

A termőföldből átminősített ingatlanvagyonon szerzett jövedelemnek – akár az ingatlan, akár a cég kerül eladásra – a törvény által megadott szokásos eredményt (ingatlan/részesedés bekerülési értékének a tartási időszakra számított napi 0,3 százaléka) meghaladó részével kétszer is meg kell növelni az adóalapot, azaz, erre a részre az adóteher háromszoros.

9. Visszavásárolt részesedés

A Számviteli törvény visszavásárolt saját részesedés elszámolásával kapcsolatos változásával összhangban (2012-től a visszavásárolt saját részesedés névértéket és könyv szerinti értékét a saját tőke változásaként kell elszámolni) a visszavásárolt saját részesedés bevonása miatt már nem kell csökkenteni a társasági adó alapot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG