1p
A francia kormány 7,2 milliárd eurós adóemelésről és 1,5 milliárd eurós költségvetési megtakarításról döntött, amit az idei költségvetés korrekciójaként terjeszt a nemzetgyűlés elé. A tucatnyi, korábban már kiszivárgott intézkedés elsősorban a magas jövedelműeket és a nyereséges nagyvállalatokat sújtja, de különadót kapnak a bankok és az olajcégek is.

Ayrault előre szólt, betartotta

Miután Jean-Marc Ayrault miniszterelnök kedden a nemzetgyűlésben bemutatott kormányprogram kapcsán tartott beszédében általános „mozgósításra" kérte a franciákat az adósságválsággal szemben. Szerdán a kormányülésen a miniszterek megvitatták a még előző, jobboldali kormány által tervezett idei költségvetés korrekciójáról szóló törvénytervezetet, amelyet a hónap közepén terjesztenek az alsóház elé. Az intézkedések célja, hogy a növekedési prognózis módosításával együtt is Franciaország tartani tudja nemzetközi kötelezettségvállalásait az államháztartási hiány csökkentéséről.

Franciaország államadóssága megközelíti a GDP kilencven százalékát, jövőre pedig a kormány számításai szerint 90,6 százalékon lesz. Ayrault kedden megerősítette, hogy a tavalyi 5,2 százalékról a kormány idén 4,5, jövőre pedig 3 százalékra kívánja csökkenteni a GDP-arányos államháztartási hiányt, és 2017-re egyensúlyba hozza azt, 82,4 százalékos adósságállomány mellett. Az előző kormány által bejelentett 0,7 százalékos növekedési prognózist idén 0,3-ra, a 2013-ra tervezett 1,7 százalékot pedig 1,2 százalékra módosították.

Az idei "pénzügyi erőfeszítések" Pierre Moscovici gazdasági miniszter megfogalmazása szerint elsősorban "a nagyvállalatokat és a legkönnyebb helyzetben lévő háztartásokat" fogják sújtani az igazságosság és az méltányosság szellemében. Az adóemelések a kormány szerint egyforma mértékben fognak megoszlani a vállalkozások és a magánszemélyek között. A 7,2 milliárd euróval nagyobb adóbevétel egyik legfőbb tétele a vagyonadó idei megemelése, amely önmagában 2,3 milliárd eurós többletbevételt fog jelenteni. Az örökösödésre és nagyobb adományokra kivetett adóterhek megemeléséből 0,15 milliárd eurós bevételt remél a kormány.

Olaj és pénzügy a franciáknál sem menekülhet

A bankszektorra és az olajipari vállalatokra különadót vet ki az új kormány, amelyből egymilliárd euró folyhat be az állami kasszába, és várhatóan üzemanyag-áremelkedést is okoz majd. Az új, 3 százalékos osztalékadóból évi 800 millió eurós bevételt remél a kormány. Ezt az új adónemet a részvényeseinek osztalékot osztó vállalatoknak és nem a részvényeseknek kell fizetniük. Az előző kormány által eredetileg 0,1 százalékra tervezett pénzügyi tranzakciós adó pedig 0,2 százalék lesz, amelyből 1,1 milliárd euró bevételre számítanak.

Leveszik a polcról Sarkozyt

Az új kormány eltörli Nicolas Sarkozy előző elnök egyik legfőbb örökségét: a túlórapénz adó- és járulékmentességét a húsz főnél több munkavállalót foglalkoztató cégeknél. Ez az 1,6 milliárd eurós bevételt eredményező intézkedés elemzők és az ellenzék szerint már a középosztályt is sújtani fogja. A mintegy másfél milliárd eurós kiadáscsökkentések részleteit egyelőre nem ismertette a kormány. Azt viszont már korábban bejelentette, hogy a köztársasági elnök és a kormánytagok fizetése az eddigi bruttó 21 ezerről 15 ezer euróra csökken.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG