A nemzetgazdasági miniszter szerint az adórendszerben az elmúlt három évben végrehajtott változásokról elmondta, hogy a kedvezőbb adómértékeknek köszönhetően szűkülhetett a 20-30 százalékra becsült fekete- és szürkegazdaság. Varga Mihály a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban elmondta, hogy a rendszerben végrehajtott módosítások lehetőséget teremtettek arra is, hogy minél több munkahely megmaradjon.
A miniszter szerint az egykulcsos adórendszer bevezetésével több száz milliárd forint maradt a lakosságnál, aminek révén az emberek növelni tudták megtakarításaikat, illetve segített a devizahitelek törlesztésében.
Egyelőre marad a 16 százalékos szja
Varga Mihály elmondta, hogy egyelőre nem készülnek arra, hogy egyszámjegyű szja-kulcsot vezessenek be. Hozzátette: az idei lesz az első teljes éve az egykulcsos adónak, várni kell legalább fél évet ahhoz, hogy lássák, hogyan működik a gyakorlatban.
Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésével kapcsolatban az a legfontosabb, hogy hogyan lehet lehatárolni az élelmiszerek azon körét, amelyek esetében a kedvezményes áfakulcs hatékony segítséget tud adni. Másrészt, a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerüléshez az szükséges, hogy a tervezett bevételek és kiadások nagyjából a decemberi forgatókönyv szerint alakuljanak. A vizsgálatokat, háttérszámításokat el kell végezni. Csak akkor van ilyen intézkedésre lehetőség, ha látni, hogy a hiányszámokat ez hogyan befolyásolhatja, valamint, ha a tervezett gazdasági növekedés forgatókönyve is megvalósul - mondta Varga Mihály.
Fontos az adóhatóság hatékonysága
Varga Mihály elmondta: fontosnak tartja, hogy a háttérintézmények munkájáról tájékozódjon, ezért is ment először a NAV-hoz. A hivatal garantálja ugyanis a bevételek 92 százalékát. Azt a NAV-tól, hogy hatékonyan lássa el munkáját, a tisztességes adózókat ugyanakkor ne zaklassa, és jusson el olyan területekre is, ahol eddig nem fizettek adót. A miniszter elmondása szerint azt is kérte az adóhatóságtól, hogy ügyfélbarát módon járjon el.
A miniszter beszélt arról is, hogy a stabilitási törvény szerint félévkor kell megvizsgálni azt, hogy az adósságmutató hogyan alakul. Kifejtette: eltúlzottnak érzi azokat a véleményeket, amelyek szerint az adósságtendencia felülvizsgálatára volna szükség. Egyszerűen arról van szó, hogy az év elején a lejáró adósságszerkezethez felvett forint- és devizahitelek jóval meghaladták a lejárókat, ezért most úgy tűnik, mintha nőtt volna az adósság. A következő hónapokban lejáró adóssághoz azonban már nem kell - vagy csak részben kell - a piacokról forrást bevonni, azokat az első két hónapban felvett összegből lehet törleszteni - mutatott rá.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
14 perce
-
Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
41 perce
-
A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
körülbelül 1 órája
-
A nap, amikor megvalósulhat Trump rémálma: sorsdöntő választásokra ébred Amerika
körülbelül 1 órája
-
Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
2 órája
-
Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
3 órája
-
Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
3 órája
- Látványos következménnyel járt az Otthon Start kivezetése
- Két kórház éléről is távoznak a főigazgatók
- Trump csak úgy felajánlotta Putyinnak az európai piacot
- Nem késett sokat, itt van Ókovács Szilveszter reakciója a kirúgására
- Lesz mit elemeznie Lannert Juditnak: átfogó kép érkezett a magyar közoktatásból
- Bezuhantak az olajárak, mutatjuk, hogy reagált a forint
- Gyanús, „tipikusan nem otthoni használatra készült” tárgyakat találtak Seszták Miklós házában
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Terrortámadás Belgrádban, teljes a készültség 2026. október 28. 08:44
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Miniszteri meghívásra utaztak a Közel-Keletre.
Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya.
Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok.
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
-
A magyar háztartások közel felében van olyan műszaki hiba, aminek elhárítására nem találnak szakembert
11:47
-
Vérzivataros választási napra ébredhetett Trump tábora
11:26
-
Eldőlt, hogy munkaszüneti nap lesz-e december 24-e
11:06
-
Földindulás jöhet a magyar boltoknál
10:33
-
Több mint 3 ezer dolgozót tesz lapátra a magyar gyárakkal is rendelkező autóipari óriás
10:16
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
2026. november 2. 19:50
-
Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
2026. november 3. 06:16
-
Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
2026. november 3. 06:42
-
Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
2026. november 2. 14:28
-
Amerika válasza a rakétahiányra? Egy még drágább és még jobb fegyver
2026. november 3. 05:44

