A 2013-as, várhatóan ma elfogadandó adócsomag kevés adminisztrációs egyszerűsítést tartalmaz majd, ugyanakkor az új adózási módokkal új adónemeket, ezekkel együtt további előírásokat vezetnek be, így összességében a bürokratikus terhek régóta várt csökkentésétől talán minden eddiginél távolabb kerülünk – állítja Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere. Az új adminisztrációs kötelezettségek már meglévő és új adónemeket egyaránt érintenek.
Bonyolódó áfa-bevallások
Január elsejétől 2 millió forint feletti áfa-összegű számlázás esetén az adott partnerekre vonatkozóan az áfa-bevallás mellékleteként kötelező lesz adatokat szolgáltatni az adó alapjáról, összegéről, a számla összegéről, illetve a teljesítés időpontjáról a számla kiállítójának és befogadójának egyaránt. Az előírás az eva-körbe tartozó, tehát áfa-bevallásra nem kötelezett szereplőket szintén érinti. Ezzel együtt a számlázás menete is bonyolultabbá válik, mivel ilyen esetben a vevő adószámát is fel kell tüntetni a számlán.
A számlázási és könyvelőprogramokat a fenti előírások szerint is bővíteni kell majd, mivel a nem kellően felkészült háttérprogramok alkalmazásával egy-egy áfa-bevallás kitöltési ideje akár több órával is megnőhet az eddigiekhez képest.
A vállalkozásoknak kettős nyilvántartást kell majd vezetniük
Jövőre a 125 millió forint alatt számlázó kisvállalkozások a jelenlegi mellett választhatják azt a lehetőséget is, hogy az áfát a számukra ténylegesen kifizetett összegek után vallják be és fizetik meg az adóhatóságnak. A kiszámíthatóbb pénzmozgásokkal járó lehetőség ugyanakkor számottevő plusz adminisztrációval jár. Egyrészt a december végi bejelentkezésig el kell végezni a számítást, egyáltalán megéri-e áttérni az új adózási módra. Másrészt a vállalkozásoktól folyamatos és naprakész, nehezen áttekinthető kettős nyilvántartás vezetését követeli meg, amelyet az adóhatóság viszont könnyebben ellenőrizhet majd.
A pénzforgalmi szemlélet esetében számlát csak pénzügyi teljesítéskor állíthatnak ki a cégek, a teljesítésről ugyanakkor az árbevétel könyvelése miatt szintén számviteli bizonylatot kell majd kiállítani – világít rá a BDO Magyarország partnere. - Ennek a rendszernek az adminisztrációjára az adózói körnek nincs megfelelő felkészültsége, mint ahogy a tapasztalataink szerint a hasonlóan működő előlegszámlát is nehezen kezelik a vállalkozások.”
További teher, hogy a számla befogadásakor a másik félnek is ellenőriznie kell majd, vajon a számlakiállító valóban a választott adózási módnak megfelelően állította-e ki a számlát (az új adózási mód szintén kötelező eleme lesz a számláknak.). Kérdés, hogy az erre a célra használható NAV-adatbázis elérhető lesz-e a szükséges időben, ellenkező esetben csak a partnertől kért nyilatkozatra lehet majd támaszkodni.
Az új kisvállalkozási adók sem segítik az átláthatóságot
A kisvállalati adó (kiva) és a kisadózók tételes adója (kata) beveztése szintén egy sor újszerű eljárást tesz kötelezővé.
A számlabefogadónak szintén adatszolgáltatási kötelezettsége keletkezik a kata-s számlák tekintetében, amire a könyvelési rendszert szintén alkalmassá kell tenni. Ha az adózó megszűnik kata-alany lenni, a bevételi nyilvántartás helyett ismét a részletesebb nyilvántartásra kell áttérnie úgy, hogy az összehasonlíthatóságot és folyamatosságot visszamenőleg is biztosítania kell.
A kiva esetében elsősorban az adóalap kiszámítása okoz majd problémát, mert pénzforgalmi szemléletű eredményt számos korrekciós tétel (például a személyi jellegű kifizetések) figyelembe vételével kell meghatározni. A probléma megfelelő kezelése csak a pénzeszközváltozást és a különböző korrekciós tételek folyamatos mérésére felkészített számviteli rendszerek lesznek képesek megfelelően kezelni.
Aránytalan szankciók, ha késik a székhelyhasználat igazolás
A cégek adminisztrációs feladatainak halmazát a jövőben előírt folyamatos kötelezettségek mellett egyedi eljárások is időről-időre növelik. Jelenleg a székhelyhasználattal kapcsolatos adatszolgáltatási feladatokat találkozhat a legtöbb vállalkozás: egyre több céghez érkezik a NAV-tól jelenleg is olyan nyomtatvány, amelyben az adóhatóság pótlólagos adatokat kér a székhelyhasználatra, illetve a cég képviselőire vonatkozóan. Ebben az esetben elsősorban nem a többletfeladat okozhat problémát, hanem a rövidre szabott határidő melletti késedelmet, mulasztást kísérő aránytalan mértékű szankció: a pénzbírság mellett az adószám törlése is a ténylegesen alkalmazott büntetési eszköztár része.
Valamennyi vállalkozásnak február 1-jéig cégbírósági bejelentkezést kell tennie, amelynek során igazolja székhelyhasználati jogosultságát és megjelöli a kézbesítési megbízottat. Az eljárás ugyan illetékmentes, ám az ügyvédi díj mellett a 100 ezertől 10 millió forintig terjedő bírságteher itt is aránytalan mértékűnek tűnik.
A Magyarországi vállalkozások adóadminisztrációs terhe többszöröse az EU-átlagnak. Bár az egyszerűsítés hosszú évek óta napirenden van, a jövő évre vonatkozó, ma zárószavazásra kerülő adótörvénnyel nem hogy javulna a helyzet, az új adózási módok, adónemek egyre bonyolultabb eljárásokat, többletfeladatokat követelnek meg a vállalkozásoktól - állítja a BDO Magyarország, könyvvizsgáló és tanácsadó cég elemzése.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
5 órája
-
Ötven éve nem láttak ilyet Szomália fővárosában
5 órája
-
Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
6 órája
-
Remélem, a kormány majd jobban odafigyel az emberekre – az utca embere az ó- és az új évről
6 órája
-
Kifullad Putyin medvéje?
7 órája
-
Még nem volt elég a japán jegybank elnökének?
7 órája
-
Újra megnyílik a Mauripoli Drámaszínház – feltépve a sebeket
8 órája
Mfor.hu Top24
- Az ÁSZ 13 állami alapítvány és egyesület pénzügyeit ellenőrizte
- Ez már sokk: a Kriptomat is kivonul a hazai kriptopiacról
- A végtelenül humoros Mészáros Lőrinc idén sem tréfált az üzletben
- A szolidaritási adó különösen fáj Budaörsnek
- Leó pápa karácsony estéjén eltorzult gazdaságról, a szegények megsegítéséről beszélt
- A bécsi repülőjárat nem érte el Budapestet az ünnep előtt
- Még soha nem volt Orbán hatalma ekkora veszélyben – írja a német lap
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt 2025. december 23. 16:00
- Valakik százmilliárddal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt 2025. december 23. 12:43
- Megszületett a döntés Brüsszelben – Ursula von der Leyen vagy Orbán Viktor lehet a boldogabb? 2025. december 19. 06:43
Havi top
- Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva 2025. december 10. 15:45
- Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot! 2025. november 26. 18:48
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
Friss
Makro / Külgazdaság
Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
Elhalasztjék az évi 100 millió tonnás LNG-termelési cél elérését.
5 órája
Nemzetközi
Ötven éve nem láttak ilyet Szomália fővárosában
Közvetlen választásokon szavazhattak.
5 órája
Makro / Külgazdaság
Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
6 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Ki, mikor, mennyit? Borravalók 2025-ben
07:26
-
GELATISSIMO 2026: Európa legjobb fagylaltkészítői Stuttgartban mérik össze tudásukat
09:17
-
Dubaj is készül már az ünnepekre
07:08
-
Félrevezette utasait a Ryanair – az olasz versenyhatóság keményen lecsapott
14:54
-
Port Polska: már épül Európa legnagyobb repülőtere
08:48
A vidék hírei
-
Nesze Eger, itt a kormány karácsonyi ajándéka, köszönd meg szépen, hogy befizetheted a sarcot!
09:28
-
Rekordméretű napelempark épülhet Heves megyében
14:12
-
Sior: rajzok haza 54.
09:55
-
Karácsonyi Magyar Közlöny: nő a minimálbér, bővülnek az otthontámogatás szabályai
09:50
-
Börtönt kaphat, aki megkérdőjelezi a Beneš-dekrétumokat Szlovákiában
07:56
legolvasottabb
-
Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva
2025. december 10. 15:45
-
Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot!
2025. november 26. 18:48
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót és a dollárt most
2025. december 10. 19:11
top 24
-
Kifullad Putyin medvéje?
2025. december 25. 14:50
-
Volodimir Zelenszkij erőset üzent Putyinnak karácsonyi beszédében
2025. december 25. 10:30
-
A hideg polgárháborútól az állítólagos Tisza-csomagig – az idei Klasszis Klub Live-ok legnézettebb adásai
2025. december 25. 07:37
-
Az amerikaiak engedélyt adtak a szerb NIS-nek, de nem olajvásárlásra
2025. december 25. 09:01
-
Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
2025. december 25. 17:01



